A brit adományboltok hat évtized alatt a jótékonykodás rosszul fésült alapegységeiből nem kis részben professzionális civil üzletláncokká váltak, ahol a szegény és a gazdag, a mániákus és az etikus vásárló is megtalálja, amit keres. Ám a lényeg mit sem változott: a használt holmik forgalmazásával a társadalom és a környezet is jól jár. Éves forgalmuk 550 millió font, vagyis közel kétszázmilliárd forint.
A charity shop olyan kiskereskedelmi egység, amelyet valamely jótékonysággal foglalkozó szervezet működtet. Az árukészlet java adomány, amit az emberek tömött zsákokban hordanak a kirakatok elé. A legkülönbözőbb használt holmikat a boltban szétválogatják, kipofozzák, és újra eladják, rendszerint nevetségesen olcsón, s a nyereséget a kitűzött célra költik.
Van, aki a katasztrófa sújtotta térségekért, kivert kutyákért, szívbetegekért nyit üzletet, mások a rákkutatásra gyűjtenek, esetleg Boszniát, vagy a becsületben megőszült brit hátaslovakat támogatják. Sokak szemében szimpatikusabb, mint a szimpla koldulás, és a forgalmas utcán bérelt bolt arra is jó, hogy a célokat többen megismerjék, s önkénteseket is toborozhassanak. Ha minden jól megy, mindenki nyer. Örül, aki megszabadulhat a gardróbban összepréselt feleslegtől; elégedett, aki olcsón vásárol, és rengeteg holmi kerüli el a szemétégetőt. Angliában hatvan éve nyílt az első adománybolt, ma hétezer van belőle, egytizede Londonban, s a jelenségnek több aktuális trend is kedvez. A lokális problémák orvoslására nyitott üzletek helyett azonban egyre inkább a láncok dominálnak, az üzletek ötöde, a bevételek közel fele három nagy szervezetnél jelentkezik. Ám a kultúra, amelyből az egész kinőtt - templomi gyűjtések, a helyi focicsapat által szervezett jótékonysági piacok stb. - épp eltömődni látszik.
A charity shopban mindenki megtalálja a számítását: az egyik helyről a bevándorlók öltözködnek, máshol a celebek levetett gúnyáit vásárolják, de turkálnak az esti bulira készülő középosztálybeli fiatalok és a leárazásmániások is. Nyüzsögnek a gyűjtők, a környezetvédők és a fair trade hívei. Van, aki érzelmi okokból, rákban meghalt szülei miatt lesz törzsvendég, más a multikulturális metropolisban identitásának karbantartására vásárol. A többség persze a bagatell árak miatt jön. Az adománybolt a brit hétköznapok része - egy felmérés szerint az emberek 80 százaléka már adott le itt ajándékot, 65 százalék vásárolt benne -, ennek ellenére sokan ma is azt hiszik, hogy csak a vevőket hivatott segíteni.
Boltról boltra
West Ham London egyik bevándorlók lakta negyede, itt keveseket vet fel a pénz. A forgalmas kereszteződésben, húsz éve nyitott adománybolt kopottas, ide szükségből járnak a vevők. A bevételből "A Családok Jólétéért Szövetség" a környékbeli idős- és gyermekszegénységet próbálja orvosolni. Hétköznap délelőtt szinte csak bevándorlók válogatnak, a fogasokon pulóverek, zakók, a divatjamúlt ingek és a farmerek mellett ágynemű és konyhai eszköz. Egy babakocsiban óriás Csőri kacsa figyel. A filmek polcát Patrick Swayze és James Bond, a zenei szekciót a Scorpions és a King's Singers tartja a vállán. A sarokban fantasztikus mütyürök, Adrian Mole édesanyja épp egy szőrös telefon és egy John Lennon-os tojásstopper között próbál választani. A könyvespolc előtt két litván vendégmunkás lány kuporog. "Itt pár fontért találunk olvasnivalót. Nem könnyű jó irodalomhoz jutni, de szabadidőnkben többnyire az ilyen üzleteket járjuk." Néhány fontból fel lehet öltözködni, Anne, a boltvezető asszony szerint mégis sok a lopás. Steven, a nyugdíjas buszsofőrként kisegítő önkéntes mankóra támaszkodva figyeli a kuncsaftokat. "A forgalmat a gazdasági helyzet határozza meg. Amikor a 90-es években recesszió volt, a bolt virágzott. Ma kevesebb a rászoruló vásárló. Ez egyrészt jó, másrészt viszont mi is kevesebb embernek tudunk segíteni." Adományból szerencsére nincs hiány, egy asszony éppen akkor pakol le két emberes zsákot. Háztartása kéthavonta termel ennyi felesleget, kombijával néha a szomszédokét is ő fuvarozza.
Camden Townban egymás mellett sorakoznak a kirakatok, a forgalmat itt inkább a jobb minőségű választék alakítja. A paralízises betegeknek gyűjtő egységben egy csapat tarajos punk régi gyerekjátékokat ad kézről kézre. Egy kirakóst majdnem megvesznek, mikor feltámad a gyanú, hogy nincs meg minden darab, így végül nem kockáztatnak meg egy fontot az áruért. Az eladó mégis elégedett. "Jól megy a bolt, jó célért dolgozom. Nem unalmas, a legfurcsább arcok és cuccok érkeznek. A múlt héten egy nő a férje összes ingét leadta. Össze lehettek veszve, mert egyiket-másikat ollóval már szétvagdosta."
Westminster elegáns negyed, a romániai szegény gyerekeknek gyűjtő FARA alapítvány boltjainak vásárlóközönsége ritkán okoz hasonló meglepetést. A RetRomania nevű üzletben nagyrészt sikkes használt ruhák, ékszerek sorakoznak, az adományozók néha híres tervezők ruháit hagyják itt. A legolcsóbb 2, a legdrágább 1000 font. Laura, a huszonéves egyetemista az előbbiek között válogat. "Katolikus nevelést kaptam, de ma már nem csak ezért járok ide. Régebben sokkal több volt a lompos üzlet, cikis választékkal, idős vásárlókkal. Azóta sokan ráálltak a retróra, olcsón adják, egy csomó fiatal innen öltözik."
Oxfam
Az adományboltokat a fazonigazításon túl aktuális társadalmi trendek is éltetik - állítja Avril Maddrell, a bristoli University of West England társadalomföldrajzzal foglalkozó kutatója, aki szerzőtársával egész könyvet szentelt a szektornak. "A növekvő környezeti tudatosság is rengeteget számít. Itt a legtöbb dolog újrahasznosul, ami jót tesz a boltok imázsának, a fair trade kínálat pedig az etikus vásárlás iránt érdeklődőket vonzza."
Az új irányokat részben ma is a piacvezető ötletgazda, a világ egyik legnagyobb civil segélyszervezete diktálja. Az Oxfam ott van minden válságövezetben és elmaradott térségben, segít, kutat, lobbizik és kampányol; boltjainak története az egész szektor históriája. Oxford egyik sétálóutcájában nyitották a szigetország első jótékony üzletét, épp hatvan éve. A helyiség első traktusa az etikus vásárlóké: fair trade élelmiszerek, szakácskönyvek, biovegyszerek és -kozmetikumok mellett napelemes mobil-, iPod-, mp3-töltő, etikus utazási kalauz található. Az emeleten használtruha-választék, a földszinti zenei antikváriumban korai Madness-, Black Sabbath- és David Bowie-felvételek között kotorásznak csendesen a betérők - a nyugalmat egy professzor töri meg, aki néhány epizódot fennhangon hiányol az Onedin család történetéből. A világháborúban létrejött Oxfam eleinte szétosztani való adományokat gyűjtött Európa szegényeinek, de a pénz és a használható ruhák mellett kisvártatva élő szamarak, kitömött állatok, több tucat műfogsor, sőt egy lakóhajó is érkezett, és a görög nélkülözők nyakába sem akartak nyúlszőr prémes kabátokat varrni. Ezért pontosították, mit kérnek, és azokat árulni kezdték, a pénzből pedig a valós igényeket tudták kiszolgálni. "Sokat segített, hogy a britek utálják a nyilvánvaló pazarlást, az emberek szívesen hozták, ami már nem kellett. A háború pedig emancipálta a használt holmikat" - meséli az indulásról Rob McNeil, az Oxfam sajtósa. A igazi nagy húzás az volt, amikor a hatvanas években maguk mellé állították a kor celebjeit, a Beatles is mellettük kampányolt. A forgalom megugrott, újabb és újabb üzletek nyíltak, a szervezet neve eggyé vált a jótékonysággal. A nyolcvanas évekbeli gazdasági válság kétszeres haszonnal járt az Oxfam számára: a zuhanó ingatlanárak miatt belvárosi főutcákba is eljutottak, miközben egyre többen keresték az olcsó termékeket. De addigra már több szervezet is bekapcsolódott, a kilencvenes évekre a piac telítetté vált. Ekkor az Oxfam fizetett bolti menedzsereket csábított át a kiskereskedelmi szektorból, akiknek jelentős autonómiát adott. Bevételi célokat tűztek ki, dizájnerek vették kezelésbe a kirakatokat, a kínálatban pedig egyre hangsúlyosabb lett a fair trade - az Oxfam a méltányos kereskedelem meghonosításában az első perctől úttörő szerepet vállalt.
Mindez az újrahasznosítás (recycling) hangsúlyozásával együtt meghozta a gyümölcsét, a bevételek újra meglódultak. A nyereség tavaly 20 millió font (7,5 milliárd forint) volt, amit új ötletekkel próbálnak feljebb tornászni. Időnként hírességek teszik tiszteletüket - nemrég például Beckhamné -, és az internetes vásárlásra is sok figyelmet fordítanak. Az utóbbi hónap rekordforgalma a Marks and Spencerrel kötött megállapodásnak köszönhető: aki náluk vásárolt ruhát ad le az Oxfamnek, ötfontos ajándékkuponnal mehet vissza a divatcég boltjaiba. Húsvétra pedig egy katalógusból tejelő kecskét, angolvécét, vetőmagot vagy tanári fizetést ajándékozhatunk az Oxfam által felkarolt harmadik világbéli közösségeknek. "Annyi pénzt akarunk összeszedni, amennyit csak lehet. Nekünk a darfuriakra, afganisztániakra kell gondolnunk. Nyereségesnek kell lenni, mint minden más kereskedőnek. Olyat kell kínálni, amit az emberek megvesznek. Ha egy bolt rosszul megy, bezárjuk" - ragadja meg Richard a nem túl bonyolult üzletpolitika lényegét.
"Ember! Ez Nagy-Britannia!"
Sokaknak mindez a "régi jó világ" hanyatlását jelenti. "Korábban, ha bejött egy szerencsétlen egy kabátért, odaadtuk a feléért, ha nem bírta kifizetni - mondja a FARA bolt eladója. - Ma termelni kell, üzletemberek viszik a dolgot, csőlátásuk van. Múltkor az egyik bolt inkább kidobott egy zsák ruhát, mert nem ment el, amennyiért akarta. Összeszedtem és eladtam a feléért."
Bármennyit is változott, az adománybolt megmaradt tipikus társadalmi vállalkozásnak, ahol a profit jótékony célra megy, és ezt a szabályozó környezet is elismeri. Az árukészlet jórészt ingyen van (úgy 10 százalék az új termék), a fizetett menedzser mellett a többség önkéntes, de bérleti díjat és rezsit fizetni kell. A helyi iparűzési adó 80 százalékát viszont a kormány átvállalja, az adományok értékesítése után pedig nem kell áfát fizetni; a "normál" kiskereskedők időnként morognak is emiatt. 2007-ben a brit boltok összbevétele 550 millió font volt, a tiszta profit 110 millió, a kereskedelem három legnagyobb szereplőjének büdzséjében (Oxfam UK, Cancer Research UK, British Heart Foundation) a boltok évről évre fontosabb szerepet kapnak.
De vajon elhiszik-e az emberek, hogy a temérdek pénz jó helyre kerül? Leonard, a Sierra Leone-i származású építési vállalkozó nevetve hátba ver. "Ember, ez Nagy-Britannia! Persze hogy nem lopják el a pénzt. Az, hogy kinn jó kezekbe kerül-e, más kérdés." Az ernyőszervezetként működő Adományboltok Szövetsége azt mondja, a közvélemény bízik a boltokban, a felügyeleti szervként működő Charity Commission szerint a visszaélések száma az egész jótékonysági szférában alacsony. A parlamentnek felelős hivatal regisztrálja a boltokat is, az anyaszervezettől éves beszámolókat szed be, és kivizsgálja a gyanús eseteket; a 190 ezer bejegyzett társaság közül évente csak hatvanat tud átvilágítani. Kételkedők persze mindig lesznek. Kelet-London egyik muszlimok lakta negyedében az utcai kirakodóvásárt szemlélő kasmíri férfi például szkeptikus, szerinte biztosan lecsípnek a bevételből. A szomszédos ékszerüzlet eladója pedig egyáltalán nem hiszi, hogy egy huncut font is eljut a rászorulókhoz. "Szokatlan dolog idegenre bízni az adományt. A muszlimoknál sokszor az imám gyűjti össze a felajánlásokat, benne megbíznak" - magyarázza egy másik nézelődő. A kormány a jótékonyságot szabályozó törvény módosításaival próbál minél tisztább viszonyokat teremteni, az ernyőszervezet védjegyet alapított, szeretnék, ha tagjaik még az idén megszereznék a minősítést. Ehhez a prudens pénzügyi viszonyok mellett a kiskereskedelemre érvényes összes jogszabályt szigorúan be kell tartani, és a munkavállalói jogokkal sem lehet szórakozni.
A szervezeteknek az utóbbi a legfontosabb, a boltokat lényegében 100-120 ezer brit önkéntes lelkesedése viszi. "Az adománybolt az önkéntesek és a törzsvásárlók révén ma is legalább annyira közösségi tér, mint a kiskereskedelem. Olyasmit tart fenn, ami a modern brit társadalomból kiveszni látszik" - állítja Avril Maddrell. A szervezetek lényegében állami funkciót is átvállalnak. Tapasztalathoz juttatják a pályakezdőket, segítenek visszailleszkedni a kisgyermekes anyáknak és a munkanélkülieknek, néha közmunkára ítélt embereket foglalkoztatnak. Sok menedzser viszont arra panaszkodik, hogy egyre nehezebb megbízható segítséget találni. Neil, a londoni tőzsdén dolgozó könyvelő más kategória. A FARA boltjában ugyanavval a kedvességgel kezeli az unottan vásárolgató tehetős asszonyt, mint a csóró fekete srácot, aki néhány fontos farmerrel szemezget - sugárzik a lelkesedéstől, hogy segíthet. Munkahelye strapás, heti nyolc órát mégis kiprésel magából. "Itt nyerem vissza az eredeti formámat. A kollégáim közül van, aki megveregeti a vállam, mások az egészet lenézik. Talán látniuk kéne az ünnepek előtt a Bentleykből kiszálló gazdagokat, akik itt intézik a karácsonyi bevásárlást."
egymillió tonna
A brit nemzeti hulladékstratégiában is az újrahasznosítás a legfontosabb, az adományboltok pedig rengeteg termék élettartamát hosszabbítják meg. Ha a beérkezett holmi nem kel el, köröztetik, aztán anyagában újrahasznosul, esetleg szegény országok bolhapiacán végzi, csupán 6 százalékkal nem tudnak mit kezdeni. Becslések szerint az angolok évi egymillió tonna ruhát dobnak a kukába, a boltok nélkül ez 250 ezerrel lenne több. Egyes helyhatóságok fizetnek az üzleteknek, mert segítik az újrahasznosítási célszámok elérését. Egyre több mindennek van másodlagos piaca: a CD-k, videók mellett mobiltelefont és esküvői ruhát is le lehet adni.
