A konzervatív Néppárt (PP) színeiben Mariano Rajoy ugyan a maximumot hozta, de nem tudott a spanyolok többségének elfogadható alternatívát mutatni. Az előrejelzésekhez híven a szocialisták (PSOE) folytathatják a kormányzást, 169 képviselővel 153 ellen. A kis pártok visszaszorulása mellett a madridi kongresszus erőviszonyai majdnem változatlanok: Zapatero szövetségesekre szorul.
*
A részvétel szinte mint négy éve, 75,3 százalékos volt. A PSOE-re (Partido Socialista Obrero Espa–ol) szavazók száma ugyan kevésbé gyarapodott, mint a PP (Partido Popular) híveié, mégis egyformán növekedtek: mindketten öttel több képviselővel állhatnak rajthoz az új alsóházban; a csak részben megújuló szenátusban a Néppárt őrzi a fölényét. A választás vesztesei a kisebb baloldali pártok, főként a tíz éve folyamatosan zsugorodó Egyesült Baloldal (IU). Szavazói negyedének elpárolgása után ugyan majd egymillió voksával még mindig a harmadik erő lehetne, de a nagyoknak és a területi koncentrációnak kedvező választási törvény alapján ez éppen két mandátumhoz elég. Helyettük a 770 ezer szavazattal 11-et szerző katalán kereszténydemokraták (CiU) maradtak bronzérmesek, s egyúttal a PSOE lehetséges partnerei a kormányzásban.
A választási térkép
alig változik: vörös marad északkeleten a hétmilliós Katalónia, mellette Aragónia és a déli tartományok, Extremadúria és Andalúzia, ahol a PSOE a szintén vasárnap rendezett tartományi választásokat is fölényesen nyerte, immár ötödször. Tovább kékellik viszont az ország közepe: Madridban, a "Castillákban", a Földközi-tenger partján fekvő Valenciától az ország északnyugati csücskében Galíciáig és Navarrában a Pireneusokig a Néppárt őrzi hegemóniáját. Sikerült kicsippentenie az andalúz holdudvarból Almeríát és Ciudad Realt, viszont a PSOE a nacionalisták rovására is erősödött baszkéknál, és a baloldali munkásmozgalmak egyik bölcsőjét, Asturiát is sikerült visszahódítania.
Már-már egy elnöki kampányra jellemző kétesélyes választássá egyszerűsödött a harc, amit az egyre pártosabb média a vezérek személyes küzdelmévé tupírozott: még a kétfordulós televíziós vita is csupán kétszemélyes bírt lenni. Az eredmények talán legegyértelműbb üzenete öszszefügg az elmúlt négy év két nagy témájával: Katalónia státusza révén az autonóm tartományok reformjával és a baszk békefolyamattal. A Néppárt mindkét esetben támadta a szocialisták szerintük túl nacionalista politikáját, még az olyan hagyományosan konszenzusos területeken is, mint a terrorizmus elleni stratégia. Az eredmény a PSOE-t és a helyi mérsékelteket igazolta: a katalán és baszk szocialisták rekordokat döntöttek, a PP pedig szemernyit sem javított négy évvel ezelőtti gyászos eredményein.
A hangulatot jól illusztrálják az ETA pénteki gyilkossága utáni események. A szeparatisták Mondragónban, a "baszk hazafiság", a baloldali abertzale mozgalom szívében a legkönnyebb prédát választották: az utoljára 2003-ban használt "orgyilkos" módszerrel, egy munkásnegyedben, saját háza előtt ölték meg a szocialisták volt önkormányzati képviselőjét. A testőri kíséretéről fél éve lemondó Isaías Carrasco ravatalánál a gyászoló család nem állt szóba Mariano Rajoyjal, és a baszk szocialisták vezetője is az ő szemére vetette, hogy a miniszterelnök-jelöltek vitájában az áldozatok elárulásával vádolta Zapaterót. Tudván, hogy a konzervatívok exelnöke, José María Aznar továbbra is hirdeti, hogy a PSOE titokban folytatja az egyezkedést a terroristákkal, bajosan elképzelhető, hogy Madridban gond nélkül összehozzanak egy közös, összpárti nyilatkozatot. A Néppárt szerette volna elérni, hogy sebtiben semmissé tegyék azt a 2005-ös parlamenti döntést, ami felhatalmazta a kormányt az ETA-val való tárgyalásra. Senki nem állt melléjük ez ügyben.
A következő négy év
egyik döntő kérdése az lehet, sikerülhet-e e témában közelebb hozni a ma összeegyeztethetetlen álláspontokat, annak ellenére, hogy a jobboldal relatív megerősödése akár megosztó politikája sikerével is magyarázható. Eközben a kormány és a választások legitimációját is megkérdőjelező ideológusok, akik 4 éve is a terroristamerénylettel magyarázták a PSOE sikerét, újra munkához láttak. A püspöki kar tulajdonában lévő COPE rádió és az El Mundo napilap munkatársa, Federico Jiménez Losantos máris pedzegeti, mennyit hozott a szocialistáknak a pénteki tragédia. Amíg az illegalizált függetlenségpárti aktivisták a szavazóhelyiségek bejáratánál jegyzik, hogy tartózkodásra hívó közleményük ellenére ki megy el egykori híveik közül szavazni, és amíg a rendfenntartók meg az ügyészség már a szakadár mozgalom értelmiségét is rács mögé dugják - a légkör bizonyosan nem kedvez a békefolyamatnak, noha a spanyol társadalom többsége pont arra vágyik.
A másik kérdés, hogy a PSOE az előző mandátumhoz hasonlóan alkalmi egyezségektől teszi-e függővé terveit, például gazdaságpolitikáját, avagy elkötelezi magát egy szorosabb együttműködés mellett. A konzervatív, baszk és/vagy katalán nacionalistákkal való paktum esetén a párt jobbszárnyának politikája kerülhetne előtérbe, a kampány adócsökkentési ígéretei szerint.
Többet lehet tudni egy ma kevésbé valószínűbb baloldali összefogás irányáról. A három kisebb formáció hét képviselője segítségével napirendre kerülhetne az eutanázia és az abortusz társadalmi vitája, ami a katolikus egyház nyomására (is) ugrott a PSOE programjából. Folytatódhatna a romló gazdasági tendenciák miatt egyre jobban veszélyeztetett, a csillagászati ingatlanárak hitelei miatt eladósodott csoportok és az esélyegyenlőség érdekében folytatott szociálpolitika. A volt kommunista pártot is magába foglaló IU zöldelképzelései is teret kaphatnának a növekedési modell átalakításában.
A világ nyolcadik gazdaságának stabilizálása, politikai pozícióinak megerősítése a nemzetközi színtéren - ezek a PSOE előtt álló legfontosabb feladatok. Ha néhány ponton sikerül megegyezésre jutnia a legnagyobb ellenzéki párttal, könynyebb lesz.
