A múlt pénteken (március 7-én) beiktatták a Cseh Köztársaság új (február 28-án megválasztott) államelnökét, Václav Klaust. A január 5. óta kínosan hosszúra nyúlt, háromfordulós, kilencmenetes elnökválasztási procedúra finoman szólva is felemás helyzetbe hozta az országot. Mostantól van egy minimális többségben (101 vs. 99) működő baloldali kormány és egy középerős jobboldali államfő. Ilyetén módon a pillanatnyi helyzetet is legalább kétféleképpen értékelik Csehországban. Akik az új elnök szempontjából vizsgálódnak, azt mondják: ez a kezdet vége, a kormány felől nézvést ugyanez a vég kezdetének tűnik.Avilág dolgainak kacskaringóit napi szinten követő magyarországi polgár arról egészen biztosan értesülhetett, hogy az év elején még a csehországi átlaghoz képest is roppant kínos politikai hercehurca zajlott Prágában, ami végső soron az általunk is elbúcsúztatott Václav Havel (lásd: Utód nélkül, MaNcs, 2003. február 6.) államfő pótlását volt hivatott megoldani. Hogy a helyzet komolyságát fölidézzük, nyilván elég, ha Karel Gott nevét kimondjuk, gyaníthatóan az egész galaxis röhögött a lehetőségen, hogy esetleg valakik őt is jelölik államelnöknek.
Hogy ez fölmerülhetett, az leginkább a civil szféra harsány figyelmeztetéseként fogható fel: nem nézzük jó szemmel e politikai kutyakomédiát!
A történet végeredményre is kiható része tavaly kezdődött, a soros parlamenti választásokat az addig is hatalmon lévő (pontosabban: kisebbségben kormányzó) szocdemek nyerték, de úgy, hogy egyúttal miniszterelnököt is váltottak. Milos Zeman helyett Vladimír Spidla lett a kormányfő, s nem mellesleg már korábban a szocdemek elnöke. Talán ezért gondolták a pártban sokan (legfőként maga a nevezett), hogy Zeman majd milyen jó lesz államfőnek. Ez annál is simább ügynek látszott, hisz Csehországban a parlament két háza választja az elnököt, és ebből az alsóban kétségtelenül van (volt) némi szocdem dominancia. Persze a szocdem párt egy roppant demokratikus alakulat: ezért
maszek népszavazást hirdettek,
mehetett bárki cseh, és szavazhatott, hogy ki legyen a szocdem államfőjelölt. Mentek is a mindenféle (jobb- s baloldali) népek, s mondták: Vivát Zeman!
Ehhez képest a párt Jaroslav Burest indította január 5-én. Aki számára addig nem volt tehát világos, az orra alá dörgölték: az ország legerősebb, kormányzó pártja nem egy párt, hanem kettő. Konkrétan zemanisták, spidlisták alkotják. Ugyanakkor az is kiderült a napnál is világosabban, hogy a kormányzó koalíció még ennél is megosztottabb, hiszen a hatalmon lévő törpék (liberálisok + népiesek) elindították Petr Pithartot, a szenátus tekintélyes elnökét. Már csak tejszínhabnak számított, hogy az alsóházban nagy számban kavaró fundamentalista kommunisták is önálló jelölttel vétették észre magukat, Miroslav Krízenecky felejtésre méltó személyében.
Hozzájuk képest a jobboldal egységes jelöltjeként föllépő Klaus valóságos bástyának számított, de nyerni nem tudott, ami éppúgy fakadt az ODS parlamenti kisebbségéből, mint a némileg kacifántos választási szisztémából.
Úgy megy ez ugyanis, hogy első körben választ a parlament és a szenátus, és mindkét helyen nyerni kell, méghozzá úgy, hogy az összes képviselő és szenátor szavazatának 50-50 százaléka plusz 1-1 fő szavazatát kell megszerezni. A második körben ugyanennyi kell, de már csak a jelenlévőktől. Harmadszorra már ennyi se: együtt szavaz mindenki, aki ott van (a vár spanyol termében) a két házból. Az győz, aki többet kap. Értelemszerűen a második körbe már csak a legjobb eredményt elért két versenyző kerülhet.
Pofont saját maguknak
adtak a szocdemek január 5-én: jelöltjük, Bures (az őskomcsi próbálkozóval együtt) már az első körből röpült. Az események ilyetén fordulata bízvást volt tekinthető Vladimír Spidla miniszterelnök első katasztrofális vereségének, ám távolról sem az utolsónak, s nem vállalunk túl nagy rizikót, ha megesküszünk: a java csak eztán következik.
A szocdemek csendben leporolták rosszul szabott öltönyeiket, és a második fordulóban bevetették méltatlanul háttérbe szorított adu ászukat, Csehország legismertebb nyugdíjasát: Milos Zemant. Ám belső vendettáiknak hála az első kanyarban már akkorát hasalt az élemedett becherovkapusztító, hogy a vár hátsó lépcsőjén volt kénytelen elsunnyogni megszégyenülve.
A spidlisták visszavágtak: az ország megint elnök nélkül maradt. Egyre többen alkotmánymódosítást kezdtek követelni, hogy választhasson eztán a nép. A tánczenészek előhozakodtak Karel Gott-tal ("Gott mit uns" - Az isten velünk van), a hokisták Dominik Hasekkal (Hasek na Hrad!), az őskomancsok bedobták a máig egyetlen cseh űrhajós nevét (Farkas Bercit a Sándor-palotába!), a bolondokháza teljesnek volt mondható.
Mivel az alkotmánymódosítás technikai nehézségekbe ütközött, különben meg (az ország teljes lakosságán kívül) akarta a fene, eléggé érezhetővé vált, hogy a harmadik nekifutásra, kerül, amibe kerül, lesz, ami lesz, a politikai elit elnököt fog választani.
Ilyenformán a lehetetlen is karnyújtásnyi távolságra került: az őskommunisták, a zemanista szocdemek és az addig erre-arra kódorgó törpék, valamint a mindvégig teljesen egységes ODS segedelmével megválasztják a kitartásával tüntető Klaust Václav Havel utódjául.
S 2003. február 28-án lőn is.
A dolog sztori része - az itt helyhiány miatt nem tárgyalt ugyancsak tragikomikus részletekkel együtt - ennyi, ám az eset tanulságai és következményei jóval távolabbra mutatnak: az sem elképzelhetetlen, hogy Csehország jelenlegi kormányának, legalábbis Vladimír Spidla miniszterelnökségének napjai (hetei, hónapjai - évekről már nagy bátorság lenne beszélni) meg vannak számlálva.
Mert például az, hogy a Klausra (a jobboldali sátánra) szavazó fundamentalista kommunista képviselők mit mondanak ezek után nagyszámú szavazóiknak, az nyugodtan tekinthető pár szerencselovag magánügyének, talán még az is ide sorolható, hogy a pillanatnyilag még kormányzati tényezőként tündöklő ODS-szakadár liberálisok (Unie Svobody) nyilvánvalóan megtették az utolsó határozott lépésüket jó ideje jósolgatott megszűnésük felé, hát istenem.
De az már jócskán megkavarja majd az ország életét, ami ezután a szociáldemokrata pártban következhet. Mert ott vér fog folyni, ha a szó képes értelmében is. A partvonalnál már melegít a zemanisták új erős embere, Zdenek Skromach munkaügyi és szociális miniszter, a párt elnökhelyettese. S a párt éppen kongresszusra készül. Nincs olyan csehországi elemző, aki ma szívesen lenne Spidla miniszter- és pártelnök bőriben.
A végóráit élő Unie Svobody elhulltával a Klaus farvizén derekasan combosodó ODS így gyakorlatilag a jobboldal egyetlen pártjává válik, vagy inkább vált, hiszen a parlamentben már tizenkét éve lebzselő maroknyi kereszténydemokrata mindig is egységesen és roppant elvhűen viselkedett, konkrétan "az erősebb kutya nősül" elve szerint.
Így jelenleg az látszik a legbiztosabbnak, hogy Csehország egy jobboldali fordulat küszöbére érkezett. Mi pedig csak úgy búcsúzhatunk, ahogy szoktunk: a kalandok izgalmasabb része csak most következik.
Schillinger Andrea
(Brno)
Václav Klaus
1941. június 14-én született Prágában. Apjáról szinte semmi sem tudható, anyját viszont még hivatalos megszólalásai során is sokszor magasztalta, miniszterelnökként egyszer rá hivatkozva tagadta meg a lakbérek emelését.
Nős, felesége, Lívia szlovák. Két felnőtt fiuk van.
A prágai közgazdasági egyetemen külkereskedelmet tanult, 1995-ben ugyanitt professzori címet kapott. Szereti, ha így szólítják: pane profesore. (Eddigi politikai karrierje alatt 16 különböző díszdoktori címet gyűjtött.)
Pályája 1989-ig szemernyit sem feltűnő, dolgozott a tudományos akadémia közgazdasági intézetében, ilyen-olyan funkciókat töltött be a Csehszlovák Állami Bankban, majd a prognosztikai intézet következett, s a politikai karrier.
1989 decemberétől pénzügyminiszter.
1990 októberében a demokratikus ellenzékből szerveződött Polgári Fórum az elnökévé választotta.
1991-ben kivált, és megalapította a Polgári Demokrata Pártot (ODS, Obcanská Demokratická Strana), melynek 2002 decemberéig volt az elnöke.
1991 októberétől a CSFR (Cseh és Szlovák Föderációs Köztársaság) miniszterelnök-helyettese. Az ODS elnökeként ekkoriban a szlovák HZDS elnökével, Vladimír Meciarral kiagyalója és legfőbb előkészítője Csehszlovákia szétválásának.
1992. július 2-tól a Cseh Köztársaság miniszterelnöke 1997-ig, amikor pártja több mint obskúrus pénzügyei miatt kormánya idő előtt lemondani kényszerül. Ekkor szakad a pártja is, mely (vele együtt) az
1988. júniusi előre hozott parlamenti választásokon, története során először, ellenzékbe kerül. Klaus persze a maga módján ebből is jól jön ki, a győztes párt elnökével, második legjelentősebb vetélytársával (az első 1989-től egész mostanáig Václav Havel), Milos Zemannal tető alá hozzák a hírhedt "ellenzéki szerződést", mely Zemannak a négyévi nyugodt kormányzást, Klausnak pedig az alsóház elnöki székét fialja első körben.
2002-ben úgy tűnik, végleg bealkonyul: pártja ismét elbukja a törvényhozási választásokat, ismét szociáldemokrata többségű kormány alakul, ezúttal Vladimír Spidla vezetésével, aki már a kampányát is arra építette, hogy ha ő győz, a szemétdombra löki az "ellenzéki szerződést". Meg is teszi, így
júniusban Klaus hiába kandidál újra a parlamenti elnökségre, bukik itt is. Úgy látszik, vége: csak egy ellenzéki képviselő a 99 közül.
Decemberben pártja tisztújító közgyűlésén nem is jelölteti magát elnöknek, no, nem azért, mert a választási fiaskóért gondolná vállalni a felelősséget, hanem azért, mert szándéka szerint harcba indul Václav Havel
2003. február 2-án megüresedő államfői posztjáért.
2003. február 28-án - hetekig tartó, háromfordulós huzavona után - megválasztják a Cseh Köztársaság elnökévé.
2003. március 7-én elfoglalta hivatalát.
Az eredmények
I. forduló, 2003. január 5. (jelen volt 200 képviselő és 81 szenátor
- mindenki)
| 1. kör | Alsóház | Szenátus | Összesen |
| Jaroslav Bures | 39 | 7 | 46 |
| Miroslav Krízenecky | 44 | 2 | 46 |
| Petr Pithart | 20 | 35 | 55 |
| Václav Klaus | 92 | 31 | 123 |
| Senkire nem szavazott | 5 | 6 | 11 |
| 2. kör | |||
| Petr Pithart | 46 | 43 | 89 |
| Václav Klaus | 77 | 32 | 109 |
| Senkire nem szavazott | 77 | 6 | 83 |
| 3. kör | |||
| Petr Pithart | 44 | 40 | 84 |
| Václav Klaus | 80 | 33 | 113 |
| Senkire nem szavazott | 76 | 8 | 84 |
| II. forduló, január 24. | (mindenki jelen volt) | ||
| 1. kör | |||
| Václav Klaus | 89 | 32 | 121 |
| Jaroslava Moserová | 25 | 43 | 68 |
| Milos Zeman | 78 | 5 | 83 |
| Senkire nem szavazott | 8 | 1 | 9 |
| 2. kör | |||
| Václav Klaus | 85 | 33 | 118 |
| Jaroslava Moserová | 32 | 42 | 74 |
| Senkire nem szavazott | 83 | 6 | 89 |
| 3. kör | |||
| Václav Klaus | 95 | 32 | 127 |
| Jaroslava Moserová | 26 | 39 | 65 |
| Senkire nem szavazott | 79 | 10 | 89 |
| III. forduló, február 28. | (jelen volt 199 képviselő és 81 szenátor) | ||
| 1. kör | |||
| Václav Klaus | 111 | 32 | 143 |
| Jan Sokol | 81 | 47 | 128 |
| Senkire nem szavazott | 7 | 2 | 9 |
| 2. kör | |||
| Václav Klaus | 109 | 30 | 139 |
| Jan Sokol | 83 | 46 | 129 |
| Senkire nem szavazott | 7 | 5 | 12 |
| 3. kör | |||
| Václav Klaus | 109 | 33 | 142 |
| Jan Sokol | 78 | 46 | 124 |
| Senkire nem szavazott | 12 | 2 | 14 |
Erőviszonyok a parlamentben
| Alsóház | Szenátus | Összesen | |
| CSSD (szocdemek) | 70 | 11 | 81 |
| ODS (Klausék) | 58 | 26 | 84 |
| KSCM (kommunisták) | 41 | 3 | 44 |
| KDU-CSL (keresztények) | 21 | 16 | 37 |
| US-DEU (liberálisok) | 10 | 11 | 21 |
| Többi (független vagy kisebb pártok) | - | 14 | 14 |
