Dicsérte legyőzőjét a távozó brit miniszterelnök

  • narancs.hu
  • 2024. július 5.

Külpol

„Bármilyen nézeteltéréseink voltak is ebben a kampányban, ő tisztességes, közéleti ember, akit tisztelek” – mondta Sunak Starmerről.

„Miközben politikai ellenfelem, Keir Starmer nemsokára a miniszterelnökünk lesz. A munkájában elért sikerei mindannyiunk sikerei lesznek. Minden jót kívánok neki és a családjának. Bármilyen nézeteltéréseink voltak is ebben a kampányban, ő tisztességes, közéleti ember, akit tisztelek. Ő és a családja is megérdemlik minden megértésünket, miközben az új életükre készülnek emögött az ajtó mögött. És miközben megbirkózik minden állások legnehezebbikével ebben az egyre bizonytalanabb világban” – mondta pénteken Rishi Sunak miniszterelnök a Downing Stgreet 10. alatti kormányfői rezidencia előtt Keir Starmerről, aki az utódja lesz.

A Munkáspárt nagy arányú győzelmet aratott a csütörtöki parlamenti választáson Nagy-Britanniában. A 14 éve kormányzó Konzervatív Párt számára a mostani eredmény történelmi vereséggel ér fel, több kormánytag is elveszítette a mandátumát a választókerületében.

A vereség kulturált beismeréséről tudósító 444 írja, hogy miközben Sunak beszélt, és minden jót kívánt Starmernek és családjának, felesége, Akshata Murty a háttérben állt szinte vigyázzban, esernyőt fogva.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.