A FIFA "rotációs elve" szerint két egymást követő világbajnokság nem lehet ugyanazon a földrészen - ezért az idei dél-afrikai és a 2014-es brazíliai helyszín után az európai, észak-amerikai, ázsiai országok meg Ausztrália indulhatott a siker reményében. 2018-ra Anglia és Oroszország önállóan, Hollandia Belgiummal, Spanyolország Portugáliával közösen kandidált, míg a 2022-es rendezésért Ausztrália, Dél-Korea, Japán, Katar és az USA versengett. Az eredetileg 24 tagú FIFA-bizottság 2018-ra szóló döntése során az első szavazási körben senki sem szerezte meg a minimálisan szükséges 12 szavazatot, ezért a legkevesebb voksot begyűjtő Anglia esett ki; a második körben pedig Oroszország szerezte a többséget (13 szavazat). A 2022-ért zajló csatában Katar már az első körben 11 támogatót tudott maga mögött, hogy aztán Ausztrália, majd Japán és Dél-Korea kiesésével a negyedik körös "szétlövésben" szerezze meg a győztes 14 szavazatot.
A labdarúgás nemzetközi vezető testületeire régóta a korrupció árnyéka vetül. Nem bizonyíték, de jellemző: a FIFA végrehajtó bizottságának 24 tagjából most csak 22-en szavaztak, mert a tahiti Reynald Temariiról és a nigériai Amos Adamuról kiderült, hogy megvásárolhatók lettek volna a voksaik. (A FIFA etikai bizottsága mindössze egyetlen évre tiltotta el őket emiatt a közreműködéstől...) Az mindenesetre furcsa, hogy két olyan ország kapta meg a rendezés jogát, amelyet a hosszú pályázati folyamat végén, számos dokumentum átvizsgálása, helyszíni szemle és konzultáció után a legkockázatosabb rendezési helyszínként jelölt meg a FIFA szakértői apparátusa. A 16 vizsgált szempontból a háromfokozatú skálán (alacsony, komoly, kiemelt kockázat) Oroszország négyben komoly, egyben kiemelt kockázati besorolást kapott, és a pályázat egészét is komoly kockázatúnak látták az ítészek. Katar nyolc komoly és egy kiemelt kockázatú minősítést kapott, és a pályázat egészét is kiemelten kockázatosnak látták a szakértők. (Ezzel szemben az angol pályázat két, az észak-amerikai egy szempontból ítéltetett komoly kockázatúnak.)
Figyelemre méltó az is, hogy bár a pekingi olimpia után általános volt a közvélekedés, hogy a megalomán pályázatokat és rendezéseket korlátok közé kellene szorítani, Katar és Oroszország csak papíron létező, de a sajtó által "űrstadionoknak" elkeresztelt csodalétesítményekkel nyert. A stadionok beruházási költségei kiugróan magasak - Katar esetében 3, Oroszországéban 3,82 milliárd dollár -, miközben a férőhely-kapacitás viszonylag kicsi; ehhez ráadásul mindkét országban jelentős egyéb infrastrukturális fejlesztések párosulnak. A tervek szerint például 2022-re Dohában négy metróvonal épül, és egy expresszvasútvonal Bahrein és Katar között (egy 63 km-es híddal), a Lusail nevezetű stadion köré várost kanyarítanak 175 felhőkarcolóval - hogy a stadionok és az utcák légkondicionálásáról már ne is beszéljünk. Ezzel szemben Angliában és az USA-ban akár holnap kezdődhetne a vb, ráadásul sokkal nagyobb nézőszámmal és jegybevétellel.
Márpedig éppen ezek a nagyberuházások lehetnek a korrupció igazi X-faktorai. Táskában pénzt elfogadni szavazatért amatőr módszer - mondják a cinikusok -, mennyivel elegánsabb (és jövedelmezőbb) több áttételen keresztüli tanácsadói, áttekinthetetlen érdekeltségű szállítói szerződésekben elbújtatni a korrupciós pénzt!
Keleti szél fúj?
Más vélemények szerint viszont éppen e fejlesztési lehetőségek a FIFA döntésének racionális és igazolható motívumai. (És különben is: ha igazak lennének a döntnökök korrumpálhatóságáról szóló mendemondák, akkor a többi pályázó is élhetett volna e lehetőséggel...) Az utóbbi évtizedben Oroszországban komoly pénzek folytak a labdarúgásba, csapatok és stadionok épül(get)tek, megerősödött az utánpótlás-nevelés. Az oroszok számára az eddigi törekvések megerősítését, a beruházások (részbeni) megtérülését, a labdarúgás számára pedig a globalizáció kiterjedését ígéri az orosz vébé. (A FIFA globalizációs stratégiájáról lásd korábbi cikkünket: Látástól vakulásig, Magyar Narancs, 2010. július 15.) A nyolc éven át fokozódó futball-láz, a nagy ívű beruházás a labdarúgás humán és tárgyi infrastruktúrájába, a futballpiac további épülése a 140 milliós országban, sőt egész Kelet-Európában (hiszen a térség először rendezhet vébét - érveltek az oroszok) komoly gazdasági lehetőséggel kecsegteti nemcsak a befektetőket, de az építőipart és a fogyasztási cikkeket gyártó iparágakat is. Ráadásul a fejlesztés nem csak az orosz üzleti köröknek juttat megrendeléseket. Ehhez képest - az üzletileg és infrastrukturálisan amúgy is csúcson lévő - angol rendezés mit kínálhat a világ futballjának? Csakis kevesebbet - leszámítva a kiváló rendezést, a nagyszerű hangulatot és a biztos profitot... Több magyar Eb-rendezési pályázat előkészítésének résztvevőjeként jól emlékszem az UEFA finom - és persze sohasem hivatalos - jelzéseire: ha Oroszország tényleg Eb-t akar rendezni, ne költsünk sokat a pályázat menedzselésére, az oroszok fogják kapni a rendezés jogát. Most kérték, megkapták.
Katar esete sajátosabb. Bár az ország területe kicsi, és kevesebben lakják, mint ahányan Ausztráliában aktívan futballoznak, világgazdasági és katonapolitikai jelentősége elvitathatatlan. Katarral ráadásul az arab világ nyert jogot arra, hogy a glóbusz legnagyobb sporteseményét megrendezhesse. Az ő pályázatuk sokkal inkább presztízsjellegű volt - de ki merné azt állítani, hogy az arab térségnek kevesebb a joga erre, bárhányadik is a katari futballválogatott a FIFA-ranglistán? És a labdarúgás előtt szintén fejlesztendő és fejleszthető terület a Közel-Kelet - mégiscsak a világ leggazdagabb szegletéről van szó.
*
Sok tehát a kérdőjel, és sok a kockázati tényező is - de a két ország gazdasági ereje és (finoman szólva) erőskezű központi irányítása elég biztosítéknak látszik arra, hogy a két világbajnokság megfelelő környezetre találjon majd. A magyar gazdasági szereplők számára pedig ez a két ország bizonyos szempontból a legkedvezőbb lehetőségeket kínálja. Oroszország földrajzi közelsége, az elmúlt évtizedek gazdasági kapcsolatai, a magyar gazdaság oroszországi hídfőállásai esélyt kínálnak arra, hogy mi is részesei legyünk az orosz fejlesztéseknek. Katar esetében pedig - ahol a tanácsadótól az utolsó kőművesig mindent importálni fognak - az elmúlt években kiépült jó sportkapcsolatokat lehetne gazdaságiakká transzformálni. (A katari sportban viszonylag sok magyar szakember dolgozott, és volt részese például az Ázsiai Játékok előkészítésének és lebonyolításának.)
A magyar futball számára persze a helyszínek egyelőre kevéssé perdöntők: hisz a magyar válogatottnak is selejtezőkön kell majd kivívnia a kijutást. De hogy egy, a sportújságírók körében kedvelt fordulattal éljünk: a remény hal meg utoljára. Milyen szép is lenne: magyar részvétellel előkészített futballvébéken magyar válogatott sikerek - én kivárom!
