Bassár el-Aszad szír elnök múlt heti moszkvai útjánál logikusabb és kiszámíthatóbb diplomáciai fejleményt el sem lehet képzelni. A világ, Európa és Amerika mégis igencsak meglepődött. Mi sem mutatja ennél jobban: a Nyugat továbbra is visszariad attól, hogy komolyan felmérje a térséghez fűződő érdekeit, s azoknak megfelelően felülvizsgálja eddigi közel-keleti politikáját.
2011 óta a szír elnök nem hagyta el hazáját
Több oka is volt ennek. Egyrészt a polgárháború elmérgesedésében neki is nagy szerepe volt, bár nem elsődlegesen ő volt annak kirobbanásáért felelős, így aztán a nemzetközi politikai életben rendre elmaradtak mellőle szövetségesei, senki nem akart vele találkozni már. Másrészt kockázatos is lett volna rendszere számára még egy rövid távollét is, elvégre a harcok kibontakozásakor fokozottan szükség volt, hogy jelenlétével mintegy fenntartsa a rendszer legitimitásának látszatát.
Mostani moszkvai útját efféle megfontolások már nem akadályozták: volt meghívója, aki egy ideje elkötelezett szövetségesének is számít; ugyanakkor Damaszkusz elhagyása nemhogy gyengítené otthoni erőinek legitimitását, de azt a látszatot kelti, hogy helyzetük politikailag is konszolidálódott.
Putyinnak is előnyös volt e találkozó
| ||
Minthogy a Közel-Kelet érintett országainak (Szaúd-Arábia, Jordánia, Irán, Egyiptom, sőt Izrael) vezetői az elmúlt hetekben sorra tárgyaltak Moszkvában, épp ideje volt, hogy az a vezető is megjelenjen a Kremlben, akinek országa a krízis fókuszában áll. Putyin ezzel még inkább egyértelműsíthette szándékát, hogy
(a) Oroszország visszatért a Közel-Keletre;
(b) az ISIS elleni harcban kulcsszerepet vállal;
(c) egy potenciális békének egyelőre kizárólagos letéteményese, s ezért
(d) joga van visszaszerezni a mediterráneum keleti medencéjében azt a nagyhatalmi súlyt, mellyel elődje, a Szovjetunió ott korábban rendelkezett.
Moszkva ezzel elérte, hogy a szír válság megoldásától távolodó Európával és Amerikával szemben, a polgárháború megfékezése végett áldozatokat is vállaló Oroszország szerepe még a ténylegesnél is inkább felértékelődjön.
A Nyugat és Oroszország érdekei eltérőek e konfliktusban
1. A Nyugat el akarja Aszadot távolítani, mert egyedül benne látja az emberi jogokat tömegesen megsértő rendszer szimbólumát, sőt konkrétan hozzá köti e cselekmények elkövetésének bűnét. Moszkva Aszadot nemcsak mint szövetségest védi, hanem benne látja a rendkívül heterogén lakosságú ország összetartásának egyedüli zálogát.
2. A Nyugat az ISIS-t szeretné megsemmisíteni, az oroszok viszont minden más erőt is, melyek veszélyeztetik a rezsim konszolidációját, így az al-kaidás hátterű – de legalábbis a Muszlim Testvériséghez húzó – al-Nuszra Frontot, sőt, végső fokon a Szabad Szír Hadsereget is, valamint ez utóbbival szövetséges, Aszad-ellenes szekuláris politikai ellenzéket.
3. Moszkva szeretné konszolidálni az Iránt, a libanoni Hezbollahot és a Damaszkuszt egybekapcsoló tengelyt, míg a Nyugat érdeke az, hogy megakadályozza Teheránt abban, hogy meghatározó hatalom legyen a Közel-Keleten, s hogy kiszabadulhasson a Szaúd-Arábia, Egyiptom és Törökország által eddig „menedzselt” izolációból.
4. Moszkva már jogot szerzett, hogy jelen legyen a térségben, a Nyugat viszont nem szeretné, ha ennek intézményi s különösen katonai feltételei megszilárdulnának. Ennek dacára a jelek szerint Moszkva nemcsak a tartusi katonai bázisát fogja ismét működtetni, de kap egy másikat is Latakia kikötője mellett.
5. A Nyugat szeretné, ha Szíria államisága, területi épsége érintetlenül helyreállna, s ennyiben osztja a környező szunnita fővárosok véleményét, amelyek csak így látják garantálva, hogy Szíria nem lesz egy tisztán síita bázis. Moszkva minden jel szerint viszont szeretne egy kisebb, de sokkal homogénebb – alavita és keresztény többségű – államot, mely könnyebben kormányozható, és elszigetelhető a beláthatatlan jövőjű iraki konfliktustól.
Moszkva közel-keleti pozíciói ma sokkal szilárdabbak, mint korábban voltak
Mindazonáltal a pénteken Bécsben, Szíria jövőjéről kezdett amerikai–orosz külügyminiszteri szintű tárgyalások inkább talányosak. Ugyanis azokra – meglepő módon – csak Törökország és Szaúd-Arábia kapott egyelőre meghívót. Az a két ország, melynek oroszlánrésze volt abban, hogy az ISIS feltűnt Szíriában, és mára szinte teljesen felszámolta annak államiságát. Ismeretes, Szaúd-Arábia pénzelte és látta el szunnita ideológiai legitimitással azokat a felkelőket, akik mintegy rátelepedtek a szekuláris ellenzék Aszad-ellenes akcióira, s az „arab tavasz” társadalmi forradalmát iszlamista polgárháborúvá változtatták. Törökország pedig készséggel egyezett bele, hogy az említett iszlamista elemek területén kapjanak katonai kiképzést.
