Interjú

„Először a taxiban sírtam el magam”

Ukrajnai menekültek a háborúról

Külpol

Fotóriporter, költő, filmrendező – ketten ukrajnai magyarok, egyikük született ukrán. Mind háborús menekültek, és egyikük sem látja, hogy mit hoz akár csak a közeli jövőjük. Hogy lehet megélni mindezt, hogy lehet túlélni a háborút? Egyáltalán, kinek lehet túlélni? – erről kérdeztük őket.

„Nem nagyon vannak most stratégiák” – Dohi Gabriella fotóriporter

Magyar Narancs: Amikor beszélünk, éppen az ukrán határ felé autózol, hogy egy dán újságnak készíts fotókat. A határ túloldalán számos ismerősöd, rokonod él, ők hogyan reagáltak a háború hírére?

Dohi Gabriella: Én Munkácson születtem, ott nőttem fel és a családom egy része, többek között édesanyám és a nagyapám ma is ott van. Ha lehet így fogalmazni, nekem gyerekkoromból kevésbé a határon túli magyar identitás maradt meg, nem az volt a legerősebb, hanem egyfajta szovjet identitás. Erősen kötődöm az orosz kultúrához, de közelinek érzem az örményt és a grúzt is, érdekes, de az ukrán kultúra később érkezett, de azt is megszerettük. A dédanyám ruszin volt, ami szintén egy nagyon érdekes kis nyelv és kultúra. Származás szempontjából nekem a magyaron túl tehát orosz és ruszin felmenőim vannak, ukránok nincsenek, de 2000-ben Ukrajnából jöttünk el.

MN: Az áttelepülést te hogyan élted meg?

DG: Elég rosszul. Magyarországon sokszor azt hiszik, hogy ha egy határon túli magyar áttelepül, az sima ügy, pedig ez egyáltalán nincs így. Mi is sokáig kerestük a helyünket, mindenféle rossz szolgálati lakásokba voltunk kénytelenek beköltözni. A legnagyobb válságban jöttünk el két szatyorral, olyan helyeken laktunk az elején, ahol fűtés meg ablak se volt. Szóval egyáltalán nem sima ügy ez, és az anyaországiak néha az elvándorlás alapfogalmaival sincsenek tisztában.

MN: Az ismerősök mit mondanak, milyen most a helyzet Munkácson?

DG: Nyugi van. Illetve az, hogy kitört a háború, a lépték miatt újdonság, mert egyébként nyolc éve tart már, ráadásul az elején nagyon durva volt. Ebből a régióból is nagyon sok férfit elvittek, volt, aki többször is kikerült a frontra. Sok családot ismerünk, amelyben van halott, és ha a temetőben jársz, lehet látni a katonasírokat. Az is feltűnő, hogy egy ideje mindenkinek van fegyvere, éjszakánként lehet hallani, ahogy részeg társaságok a levegőbe lövöldöznek, de az emberek már csak legyintenek rá, hogy van ilyen. Sokak hoztak haza szuvenír puskát a frontról. Tehát az, hogy háború van, az a mi szempontunkból nem most kezdődik.

MN: De a lépték nyilván más.

DG: Persze, meg a minőség is. Nyolc évvel ezelőtt a felszerelést is maguknak kellett megvenniük a katonáknak, meg a sorozás is úgy ment, hogy beállt egy jelzés nélküli mikrobusz a benzinkúthoz, aztán azokat a férfiakat, akik épp ott voltak, szépen el is vitték a frontra.

 
Fotó: Nagy Attila

MN: Amit említettél, a szovjet identitás vagy kultúra, ennek van még hatása ma Munkácson?

DG: Már nem nagyon. Gyerekkoromban emlékszem, feltűnt, amikor a tévében elkezdtek ukránul beszélni, de amikor mi eljöttünk, ez már elfogadott volt, utána az tűnt fel, hogy ha visszamentem, egyre több barátom is ukránul beszélt már. Volt egy erős ukránosítás, ami jelentős részben érthető is volt, de ezzel együtt sok minden megszűnt, ami korábban jellemző volt. Az a mai szóval multikulti Munkács, amire én emlékszem, már nagyon másképp néz ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.