Interjú

„Először a taxiban sírtam el magam”

Ukrajnai menekültek a háborúról

Külpol

Fotóriporter, költő, filmrendező – ketten ukrajnai magyarok, egyikük született ukrán. Mind háborús menekültek, és egyikük sem látja, hogy mit hoz akár csak a közeli jövőjük. Hogy lehet megélni mindezt, hogy lehet túlélni a háborút? Egyáltalán, kinek lehet túlélni? – erről kérdeztük őket.

„Nem nagyon vannak most stratégiák” – Dohi Gabriella fotóriporter

Magyar Narancs: Amikor beszélünk, éppen az ukrán határ felé autózol, hogy egy dán újságnak készíts fotókat. A határ túloldalán számos ismerősöd, rokonod él, ők hogyan reagáltak a háború hírére?

Dohi Gabriella: Én Munkácson születtem, ott nőttem fel és a családom egy része, többek között édesanyám és a nagyapám ma is ott van. Ha lehet így fogalmazni, nekem gyerekkoromból kevésbé a határon túli magyar identitás maradt meg, nem az volt a legerősebb, hanem egyfajta szovjet identitás. Erősen kötődöm az orosz kultúrához, de közelinek érzem az örményt és a grúzt is, érdekes, de az ukrán kultúra később érkezett, de azt is megszerettük. A dédanyám ruszin volt, ami szintén egy nagyon érdekes kis nyelv és kultúra. Származás szempontjából nekem a magyaron túl tehát orosz és ruszin felmenőim vannak, ukránok nincsenek, de 2000-ben Ukrajnából jöttünk el.

MN: Az áttelepülést te hogyan élted meg?

DG: Elég rosszul. Magyarországon sokszor azt hiszik, hogy ha egy határon túli magyar áttelepül, az sima ügy, pedig ez egyáltalán nincs így. Mi is sokáig kerestük a helyünket, mindenféle rossz szolgálati lakásokba voltunk kénytelenek beköltözni. A legnagyobb válságban jöttünk el két szatyorral, olyan helyeken laktunk az elején, ahol fűtés meg ablak se volt. Szóval egyáltalán nem sima ügy ez, és az anyaországiak néha az elvándorlás alapfogalmaival sincsenek tisztában.

MN: Az ismerősök mit mondanak, milyen most a helyzet Munkácson?

DG: Nyugi van. Illetve az, hogy kitört a háború, a lépték miatt újdonság, mert egyébként nyolc éve tart már, ráadásul az elején nagyon durva volt. Ebből a régióból is nagyon sok férfit elvittek, volt, aki többször is kikerült a frontra. Sok családot ismerünk, amelyben van halott, és ha a temetőben jársz, lehet látni a katonasírokat. Az is feltűnő, hogy egy ideje mindenkinek van fegyvere, éjszakánként lehet hallani, ahogy részeg társaságok a levegőbe lövöldöznek, de az emberek már csak legyintenek rá, hogy van ilyen. Sokak hoztak haza szuvenír puskát a frontról. Tehát az, hogy háború van, az a mi szempontunkból nem most kezdődik.

MN: De a lépték nyilván más.

DG: Persze, meg a minőség is. Nyolc évvel ezelőtt a felszerelést is maguknak kellett megvenniük a katonáknak, meg a sorozás is úgy ment, hogy beállt egy jelzés nélküli mikrobusz a benzinkúthoz, aztán azokat a férfiakat, akik épp ott voltak, szépen el is vitték a frontra.

 
Fotó: Nagy Attila

MN: Amit említettél, a szovjet identitás vagy kultúra, ennek van még hatása ma Munkácson?

DG: Már nem nagyon. Gyerekkoromban emlékszem, feltűnt, amikor a tévében elkezdtek ukránul beszélni, de amikor mi eljöttünk, ez már elfogadott volt, utána az tűnt fel, hogy ha visszamentem, egyre több barátom is ukránul beszélt már. Volt egy erős ukránosítás, ami jelentős részben érthető is volt, de ezzel együtt sok minden megszűnt, ami korábban jellemző volt. Az a mai szóval multikulti Munkács, amire én emlékszem, már nagyon másképp néz ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.