Erdoğan külpolitikájával feledtetné a belpolitikai és a gazdasági problémákat

Külpol

Törökország a Közel-Kelet nagy játékosa, senki sem nézheti levegőnek – legalábbis ezt üzenné Ankara serény külpolitikája. Ám a külvilág felé mutatott erős ország képe egyre hamisabb. A belső problémák lassan felemésztik az elnök rendszerét.

 

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. június 13-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A március végén tartott helyhatósági választások végérvényessé tették, hogy Recep Tayyip Erdoğan két évtizedes korszaka a végéhez közeledik. Az elnök a nemrég módosított alkotmány szerint elkezdhette ugyan utolsó ciklusát, de a tavalyi elnökválasztáson már a szavazatoknak alig több mint a felét kapta meg. Az ugyanakkor megtartott parlamenti választáson a 2002 óta kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselőinek száma továbbcsökkent, s már szövetségeseivel együtt sem éri el a korábbi kétharmados többséget. Az ellenzéki oldalon több régi és új politikai erő izmosodott meg, bár tényleges kihívó egy­előre nem akadt.

Márciusban a 100 százalékot közelítő inflációval és a mindennapi megélhetési gondokkal küzdő választók előtt Erdoğan a két legnagyobb város, Isztambul és Ankara öt éve elvesztett főpolgármesteri székének visszaszerzésére szólított fel. „A jövőnk függ a régi és új főváros visszaszerzésétől” – harsogta több mint egymillió híve előtt a nemrég bezárt régi isztambuli nemzetközi repülőtéren tartott kampányzáró nagygyűlésen. Ám nemcsak a két megapoliszt nem sikerült visszaszerez­niük, de a lakosságszám sorrendjében következő nagyvárosokat, Izmirt, Bursát és Adanát is elbukták. Miként számos más, addig stabilan birtokolt vidéket; a korábbi 39 provinciából már csak 24-ben nyertek. A korábban is ellenzéki Égei-tengermellék mellett immár egész Nyugat-Anatólia és a földközi-tengeri partvidék tartományi igazgatása is ellenzéki erők kezébe került.

A köztársaságot száz éve alapító Mustafa Kemal Atatürk és a szekuláris állam hagyományaira felesküdött Köztársasági Néppárt (Cumhuriyet Halk Partisi, CHP) – sokadszorra Törökország modern kori történelmében – ismét erősödni látszik. A 81 tartományból 35-ben nyertek, a nagyvárosok mellett az ország nyugati felében és a tengerparti területeken ugyancsak taroltak; országos szinten jó egymillióval több szavazatot szereztek. Ám a kemalizmus és a nyugatos erők könnyű visszatérése még odébb van: az ellenzék továbbra is megosztott, és a szintén kemalista-nacionalista Jó Párt (İyi Parti, İP) mindössze egy tartományban győzött.

Az AKP szövetségesei közül a két iszlamista formáció, a Nemzeti Mozgalom Pártja (Milliyetçi Hareket Partisi, MHP) és az Új Jólét Pártja (Yeniden Refah Partisi, YRP) 5,5 millió szavazatot szerzett, és tíz tartományban nyert. Mindkét szervezet a török politikai élet iszlamista vonalát fél évszázadig meghatározó Necmettin Erbakan köpönyegéből bújt ki – csakúgy, mint negyed évszázada a mai kormánypárt, az AKP. Az erbakani radikális nacionalista iszlamizmus vidéken és a kisvárosokban jelentős társadalmi támogatottsággal bír – a közeljövőben a kifulladó AKP másik jelentős kihívója lehet a nyugatos alternatívák mellett.

A délkeleti tartományokat az itt élő kurdok pártszövetsége vitte el, az eddigi nyolc helyett tíz tartományban lettek a legerősebb politikai erő. Az utóbbi hónapok külpolitikai fejleményei tükrében nehezen elképzelhető, hogy a kurd politikai erők visszacsalogathatók lennének az AKP szövetségesi rendszerébe. Az ország középső részén fekvő nagyváros, Kayseri egyetemén egy helyi professzor arra hívta fel a figyelmemet, hogy az ország középső és keleti tartományaiban élő többmilliós, a síizmushoz közel álló, heterodox alevi kisebbség, amely évtizedekig súlyos elnyomást szenvedett el, ám az erdoğani évtizedekben komoly állami támogatásban részesült, kitartott az elnök és pártja mellett. E tartományokban stabil maradt az AKP és Erdoğan támogatása. Annak ellenére – tette hozzá a professzor –, hogy a tavalyi elnökválasztáson a szavazatok csaknem felét megszerző ellenzéki jelölt, Kemal Kılıçdaroğlu maga is alevi gyökerekkel bír.

1233970903

 
Áldás, háború
Fotó: Getty Images

Menekülés a külpolitikába

Az utóbbi hónapokban Ankara rég nem látott buzgólkodásba fogott a régióban. Újabb katonai offenzívák indultak a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásai ellen – ha a belpolitikai, gazdasági helyzet nehézre fordul, a kurdkérdést mindig elő lehet venni. A négy évtizede tartó, több mint negyvenezer áldozattal járó háború a legjobb érv a mindenkori török kormány kezében az ország keleti részére különösen jellemző szigorú biztonsági intézkedések – no meg a politikai élet és a sajtó nyomasztásának – alátámasztásához. Az észak-iraki kurd autonóm területen működő PKK-bázisok és -csoportok ellen már évek óta küzd a török hadsereg, gyakorlatilag eredménytelenül. Bár a PKK kiképzőtáborai és vezetési központjai Észak-Irakba szorultak, a szervezet rendszeresen támad állami és erőszakszervezeti célpontokat a török nagyvárosokban.

Ezen a téren mindenesetre Erdoğan szintet lépett. Áprilisban a török elnök tizenkét év után személyesen látogatott Irakba; Bagdadban és a kurd autonómia fővárosában, Erbilben számos egyezményt írt alá. A térségben érdekelt három fő politikai szereplő, Bagdad, Ankara és Teherán hosszas előkészületek után megállapodtak Iraki Kurdisztánról, ennek értelmében a török hadsereg az ország iraki határa mentén továbbszélesíti a „biztonsági zónát”, Irán pedig tovább növelheti politikai-gazdasági befolyását a vele határos szulejmánijjai régióban (és megakadályozza az odaszivárgó PKK-csoportok tevékenységét). Bagdad ettől a biztonsági helyzet javulását várja a kurd régió­ban, tekintve, hogy a nagyvárosok és a turisztikai desztinációkon túl az északi határ menti területeken és a Szíriához közeli vidékeken nincs nyugalom. Míg északon a PKK tevékenysége, a nyugati szomszéd közelében az Iszlám Állam fél évtizeddel ezelőtti felszámolása után is kis dzsihádista csoportok akciói jelentenek gondot.

Ankara és Teherán kurdisztáni „közeledését” persze több ellenérdekelt fél is akadályozhatja. Az autonómiát erősíteni szándékozó kurd politikai erők (elsősorban a Barzáni család vezette Kurd Demokrata Párt, PDK) mellett az őket évtizedek óta támogató Izrael. Utóbbi a 90-es évek óta hullámzó intenzitással segíti a kurdokat, Erbil, Szulejmánijja, Dahúk utcáin beszélgetve a tájékozottabb helyiek is pozitívan nyilatkoznak a zsidó államról. A régió az izraeli–iráni szembenállás egyik mellékfrontja. Legutóbb januárban iráni ballisztikus rakéták csapódtak be az erbili nemzetközi repülőtér közelében, a zömében keresztények lakta Ankava-negyedben, ahol egyébként az amerikai konzulátus is található. Teherán a négy halálos áldozattal járó csapást azzal magyarázta, hogy izraeli érdekeltségű célpontokat támadott.

Erdoğan keleti machinációinak másik színtere Szíria, ahol tovább folyik a határ menti két „biztonsági zóna” erősítése. Innen is hetente érkeznek hírek fegyveres akciókban elesett török katonákról. A területet Ankara hosszabb távú kezelésbe venné, a megszállt területeken már nagyban restaurálják a török/oszmán történelmi helyeket, zarándokutak is indulnak ezekhez. A törökök ellenőrizte szíriai területeken a „menekültek visszatelepítése” jegyé­ben új lakótelepeket terveznek felhúzni: Akçakale – Tell Abjad térségében láttam ilyen negyedet épülni, négy-öt emeletes lakóházakkal, szolgáltatóépületekkel, iskolákkal, parkokkal. A visszatelepítési program – miként egy helyi koordinátor elmondta – több százezer embert érint majd. Helyi források ugyanakkor megjegyzik, hogy a korábban majdnem kizárólag kurdok lakta határ menti zónába a déli sivatagos területekről, illetve az Eufrátesz vidékéről elmenekült arab és kisebb részben török lakosságot telepítenek, csökkentve a térség kurd etnikai jellegét. Az efféle lakosságcsere már most komoly ellenérzéseket kelt a szíriai és iraki kurd közösségekben, s utóbbiakban attól tartanak, hogy az észak-iraki török biztonsági zónákban is így lesz majd.

Törökország a Kaukázusban

Ankara nagy ambíciókkal lép fel a Kaukázusban is. Fő szövetségese itt Azerbajdzsán, amely Karabahot már elfoglalta, most Örményország déli része felé, a Zangezuri-folyosó megszerzésére törekszik. A vasúti és közúti kapcsolat Nahicseván azeri enklávé és Azerbajdzsán között stratégiai jelentőségű, a török politikai retorikában ezt tartják az „össztörök földek” legfőbb kapcsolódásának. Kétségtelen, ez a közlekedési folyosó Azerbajdzsánon és a Kaszpi-tengeren át összeköti Törökországot a belső-ázsiai török nyelvű államokkal. Ankara, egyik türk tanácsbeli partnerével, Kazahsztánnal igyekszik tárgyalásos úton rávenni Örményországot, hogy mondjon le az Iránnal közös határvidéke feletti teljes szuverenitásáról. S bár Ankarának a török népeket egy szövetségesi hálózatba kapcsolásának projektje az utóbbi években megbicsaklani látszik, a kormányzati kommunikációban továbbra is külpolitikai nemzeti identitásképző tényező a Türk Tanács tevékenysége.

A hagyományos ősellenség – és NATO-szövetséges – Görögország irányába ugyancsak több lépést tett Erdoğan. Tavaly decemberi athéni látogatásakor már arról beszélt, hogy az Égei-tengerből a béke tengere lesz. A feszültség ugyan csökkent a két ország között, de a tengeri alapzat hovatartozása, s különösen az észak-ciprusi kérdés megoldása még sokkörös tárgyalásokat igényel.

A gázai konfliktus még jobban eltávolította Ankarát Izraeltől. A kormány embargót hirdetett az izraeli árukra, s a kivitelt is korlátozni kezdte. Bár a török (és izraeli) cégek már az embargó kijátszásának módozatait keresik, a palesztinok támogatását növelő elnöki retorika egyre erősebb. Erdoğan pedig már a jövőről vizionál: Ankara bejelentkezett a konfliktus utáni gázai helyreállítási munkálatok fő szponzoraként és kivitelezőjeként.

Az Izrael-politikától eltekintve szinte a korai erdoğani éra külpolitikáját látjuk megvalósulni. De míg annak idején az Ahmet Davu­toğlu sokat idézett, de az autoriter hatalomépítés során gyorsan elfelejtett Stratégiai mélység (Stratejik derinlik) című könyvében kidolgozott kiegyezéses külpolitika valós hosszú távú regionális és nemzetközi külpolitikai törekvések eszköze volt (köztük a Nyugathoz, az Európai Unióhoz való további közeledés), most kényszerű kitörési pont az egyre nyomasztóbb belpolitikai és különösen gazdasági nehézségekből. Pedig a történelmi tapasztalat Törökországban (is) az, hogy az aktív, agresszív külpolitika nem oldja meg a gazdasági gondokat. Ez utóbbiakra viszont még nem születtek válaszok. Pedig ezen áll vagy bukik a közeljövő, az elnök hátralévő évei és különösen a poszterdoğani Törökország jövője. Nem is beszélve a Közel-Kelet és perifériái – a Kaukázus és a Balkán – stabilitásáról.

Neked ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.