Európa szelleme

Azt, hogy miért az Európai Bizottság elnöke lett a Fidesz EU-ellenes kampányának főgonosza, jól értjük. Ő az, akire a legjobban rá lehet fogni, hogy nem adja oda a pénzt. Ez ugyan hazugság, de a kampány paradox módon mégis igazat állít. Nincs ma az uniós vezetők közt még egy, aki tökéletesebb ellentéte lenne mindannak, amit a magyar kormány képvisel, és amit a kormány vezetője megtestesít.

A Bizottság elnöke az idén szeptember 13-án tartotta meg az Európai Parlament stras­bourgi székhelyén szokásos évértékelő oráció­ját, az unió helyzetéről szóló beszédet (State of The European Union – SOTEU) – történetünket ezen a ponton kezdjük.

Negyedórácskával az ülés reggel 9 órai formális kezdete előtt Ursula von der Leyen rövid barátkozási háromnegyed kört tett a szónoki pulpitus előtt, és szívélyesen üdvözölte az első sorban ülő ismerőseit. Itt a parlamenti frakciók vezetői foglaltak helyet, mögöttük szélesedő sávban a frakciókhoz tartozó képviselők. (A függetlennek nevezett, senkinek sem kellő, jobbára nagyon szélsőjobbos vagy nagyon szélsőbalos képviselők – plusz a Fidesz-brigád és Gyöngyösi Márton – a terem bal felén, a leghátsó három sorban, a szamárpadban ülnek.)

Aztán mindenki elcsendesedett, és Roberta Metsola, a máltai házelnök (az Európai Néppárt, az EPP képviseletében) az elnöki pulpitusról megnyitotta az ülést. A sajtó és a látogatók számára épített felső karéj teljesen megtelt, sőt a látogatók csoportjai a beszéd során egymást váltották, annyian voltak kíváncsiak rá élőben; az ülésteremben pedig csak a szélsőjobb padsorai voltak foghíjasak (az árvák soraira nem volt rálátásom).

UvdL angolul beszélt, egészen kicsit németes akcentussal, kifogástalan prozódiával és visszafogott, de határozott gesztusokkal. Egyszer pár passzus erejéig németre, egyszer pedig franciára váltott.

A beszéd kicsit tovább tartott egy óránál, de nem éreztem soknak vagy unalmasnak, közhelyesnek egy pillanatra sem. Sőt, ha eddig nem állt volna össze kellőképpen a kép arról, hogy ki ez az asszony az európai politikában, hogy mit végzett az elmúlt négy évben, és hogy milyen ambíciók és célok motiválják, akkor ennek a tisztázásában sokat segíthetett ez a beszéd. Nem személyes ambíciókról beszélek – bár sokan kortesbeszédet vártak, és ők tulajdonképpen joggal érezhetik, hogy azt is kaptak (erről később) –, hanem az általa képviselt közösség, az Európai Unió lehetséges ambícióiról és céljairól. Ha valakinek a vízió hiányzott, mostanában ennél jobbat nem fog találni, keresse bárhol.

A Bizottság elnöke az európai zöld megállapodást (European Green Deal), a Covid után létrehozott válságkezelési pénzalapot és „a geopolitikai unió megszületését” emelte ki, mint mandátuma elmúlt négy évének legfontosabb vívmányait; ez utóbbin lényegében az unió Ukrajnával kapcsolatos intézkedéseit, s azok hátterét kell értenünk. És ha kortesbeszéd volt a felszólalása, ha nem, és ha szédelgő önfeldicsérésnek igyekszünk is látni, ezen politikák mindegyike valóban új dimenziókat nyitott, sőt egzisztenciális fordulatot hozott az Európai Unió működésében. A zöld megállapodás végső célja az, hogy a kontinens 2050-re „klímasemleges” legyen, azaz csak annyi szén-dioxidot bocsásson ki, amennyit meg is tud kötni. Ennek eléréséhez 2019 óta a Bizottság egy rakás új jogszabályt, illetve jogszabálytervezetet készített, amelyek ösztönzők és tiltások mixével az energiatermeléstől és -kereskedelemtől kezdve a hulladékhasznosításon és az építőiparon át a mezőgazdaságig a legkülönfélébb területeken korlátoznák az üvegházhatású gázok kibocsátását, és védenék Európa természetes erőforrásait. A 800 milliárd eurós válságkezelési alap létrehozása – amelynek egy része ingyenpénz, egy része pedig kedvezményes kamatozású hitel formájában férhető hozzá a Covid-válság sújtotta nemzetgazdaságok számára – önmagában is figyelemre méltó lépés volt, hiszen ez a be­avatkozás vállalatok, munkahelyek és egzisztenciák számszakilag talán fel sem mérhető tömegét menthette meg a csődtől, s ezzel magát Európát is a lehetséges politikai válságtól. Vízválasztóvá mégis az teszi, hogy az EU kereskedelmi banki hitelekből, azaz az Európai Központi Bank kötvénykibocsátásaiból rakta össze ezt a kasszát. (UvdL azért mondott számot: „A világjárvány kitörésekor mindenki az 1930-as évekéhez hasonló tömeges munkanélküliséget jósolt. De mi megcáfoltuk ezeket a jóslatokat, 40 millió munkahelyet mentettünk meg.”)