Felháborodott a Kreml, hogy Törökország hazaengedte az Azov parancsnokait

  • narancs.hu
  • 2023. július 8.

Külpol

Akik Zelenszkijjel mentek haza.

A megkötött megállapodások megsértésének nevezte Dmirtij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője azt, hogy Törökország hazaengedte a mariupoli Azovsztal gyárat védő Azov-ezred parancsnokait.

Peszkov szerint mind a török, mint az ukrán fél megsértette a fogolycsere érdekében kötött megállapodást – számol be a Ria Novoszti.

A mauripoli Azovsztal gyárat védő alakulat parancsnokai Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel együtt utaztak haza Törökországból.

 
Azovsztal gyárat védő Azov-ezred parancsnokai

 

Az 5 tiszt 2022 májusában esett fogságba nagyjából 200 társukkal együtt, amikor az orosz csapatok, hetekig tartó nehéz küzdelem után elfoglalták a gyárat. Tavaly szeptemberben az orosz és az ukrán kormány török közvetítéssel állapodott meg a fogolycserében, amely alapján 215 ukrán védőt cseréltek 55 foglyul esett orosz katonára és Viktor Medvecsuk oligarchára. A gyárat védő híressé-hírhedtté Azov-ezred parancsnokai viszont a megállapodás szerint nem térhettek haza, sőt, ahogy most Peszkov is elmondta, a háború végéig Törökországban kellett volna maradniuk.

Peszkov szerint az, hogy az Azov parancsnokait kiadták Ukrajnának, összefügg azzal, hogy a nemrég indított ukrán ellenoffenzíva kudarcot vallott. A NATO-tag Törökországon pedig nagy a nyomás a NATO-csúcs előtt, hogy szolidaritását fejezze ki az észak-atlanti szövetséggel.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.