Legalábbis így hangzott a hivatalos magyarázat, amelyet elég keményen megkontráztak a bajt keverni mindig kész „rossz nyelvek”. Mi magunk is többször beszámoltunk a Boko Haram gaztetteiről (legutóbb: Az ő kalifátusuk, Magyar Narancs, 2015. március 5.), és képtelenek voltunk megmagyarázni, hogy egy közel száznyolcvan milliós ország direkt erre a célra beszerzett haditechnikájával képtelen nemhogy elbánni, de komolyan harcba szállni a felkelőkkel. Eközben a Boko Haram újabb és újabb településeket támadott meg az ország északkeleti részében, és tucatszám rabolt el nőket, gyerekeket. A hivatalos magyarázkodásokkal szemben kevésbé megértő újságírók összefüggést véltek kirajzolódni a katonai kudarcok és a kormányzó párt választási felkészületlensége között. Ez különösen az elmúlt napokban bejelentett harctéri sikerek fényében vált gyanússá. Igaz, a fordulathoz a szomszédos Niger, Csád és Kamerun hadserege is hozzájárult, amit Goodluck Jonathan államfő (57) és Népi Demokratikus Pártja (PDP) sem hallgatott el. Ez sem feledtette azonban – és a PDP választási kilátásainak sem tett jót –, hogy tavaly összesen úgy tízezer embert gyilkolt meg a Boko Haram. Ehhez jöttek még a – Nigériában nem épp új keletű – korrupciós botrányok, és az olaj árzuhanása, mint Goodluck Jonathan reménybeli újraválasztásának megannyi komoly akadálya. Pontosabban inkább nehezítő feltétele, hiszen olyan még nem fordult elő Afrika legnépesebb országában, hogy egy hatalmon lévő pártnak szabályosan, választások eredményeképpen kellett volna vereséget szenvednie. Ez ügyben mindig a hadsereg intézkedett puccs formájában, és Jonathan mostani ellenfele, a 73 éves Muhammadu Buhari is így, az 1983-as katonai hatalomátvétel egyik irányítójaként vált ismertté. Ő maga utóbb megpróbálta legalábbis relativizálni puccsbeli szerepét, aminek határt szabott, hogy ő lett az államfő, és ebben a minőségében jelentős számú főhivatalnok korrupció miatti bebörtönzésében vállalt szerepet. Gazdaságpolitikáját viszont nem igazán tudta kibontakoztatni, ezt már a két évvel későbbi újabb puccs vezetői vállalták magukra – hasonló sikerrel –, ő maga pedig három évet őrizetben töltött. Ezt követően egy ellenpuccs vezetője az állami olajipar bevételeinek újraelosztását végző cégben ajándékozta meg egy állással – és furcsa módon nem vetődött föl vele szemben a korrupció gyanúja, csak azt hányták a szemére kritikusai, hogy túl bőkezű a hadsereg javára.
Hogy aztán ez a bőkezűség mennyiben szolgálta a nigériai honvédelmet, az már más kérdés, a máig ható és fentebb említett katonai következmények felől nézve itt is sötét ügyekre kell gyanakodnunk. És ugyanez a helyzet az egész olajiparral. Nigéria a hetvenes évektől egyre komolyabb olajexportőrré vált. Az állami felügyelet egyrészt korlátozta a rugalmas fejlesztéseket, másrészt milliárdokat vont ki a gazdaságból a hírhedten elfertőződött korrupció görbe útjain. Nigéria értékes éveket és eszközöket veszített el, miközben a méretei középhatalmi szerepkörre predesztinálták volna – ütőképes gazdasággal. Ehelyett még a felhasznált olajipari termékek hetven százalékát is importból szerzi be, hogy azután jelentős ártámogatással értékesítse őket, mert nem építette ki a szükséges feldolgozó kapacitásokat. És alapjában véve mindez változatlan maradt 1999 után is, amikor az egymást követő puccsok hosszú éveit (és egy korábbi, rövid időszakot) követően újra eljött a demokratikus választások korszaka. Egyáltalán nem volna újdonság Nigéria történetében, ha Buhari megválasztása esetén valamiféle, a liberális demokráciára emlékeztető rendszer kialakításán kezdene munkálkodni, hiszen az 1999-es demokratikus fordulat is egy korábbi huntavezetőnek, Olusegun Obasanjónak volt köszönhető. És a Buhari körül kialakult ellenzéki pártszövetség, a Minden Haladó Erő Kongresszusa – APC támogatói hasonló változást remélnek.
De lapzártakor itt azért még nem tartunk. A vasárnapi választásokra technikai problémák miatt sok körzetben rá kellett húzni még egy napot, az eredményeket pedig keddre ígérték. A lakosság mindenesetre hatalmas lelkesedéssel és reményekkel telve vesz részt a választásokon, amelyeket egyes nyugati megfigyelők az évtized fő afrikai eseményének tartanak. Ez talán túlzás, de a demokráciának valóban erős bizonyítéka volna egy esetleges hatalomváltás a választások eredményeként – amelyek során egyébként a szenátusi és képviselőházi tagokat is újraválasztják. Kialakulhat tehát egy látványosan átformálódott és a korábbinál kevésbé romlott politikusi gárda. A példamutató választásokhoz az is hozzátartozik, hogy mindkét fél elfogadja az eredményt (a további tucatnyi, de esélytelen jelölt támogatóinak bosszújától talán kevésbé kell tartani), és ezúttal elmaradnak az utólagos tiltakozások, amelyek négy éve több száz emberéletet követeltek.
Lapzártánkkor még csak szivárogtak az eredmények, amelyek a nyugalmazott tábornok, Muhammadu Buhari előnyét mutatják. Hátravannak viszont pontosan azok a népes déli szövetségi államok, ahol Jonathan, az egykori zoológus professzor támogatottsága nagyobb. Az sem biztos, hogy győztest tudnak hirdetni. Ehhez ugyanis nem elegendő a szavazattöbbség. Az is kell, hogy a 36 tagállam legalább kétharmadában legalább 25 százaléknyi szavazata legyen a győztesnek. Ellenkező esetben második forduló következik, és ekkor már talán a biometrikus szavazógépek működésében sem lesznek zavarok.
