Decemberben előbb a "diákok napján" tartottak nagy demonstrációkat, majd a jelenlegi vezetés legfőbb vallási kritikusának, Hosszein Ali Montazeri nagyajatollahnak a halálát követően bontakoztak ki tiltakozó megmozdulások, amelyek a síiták legszentebb ünnepén, az Asúra napján érték el tetőpontjukat. Véres összecsapások zajlottak tüntetők és rendfenntartók között, s bár a vezetésnek ismét sikerült úrrá lennie a zavargásokon, az események fordulópontot jósolnak.
Belül
Az ellenzéki zöld mozgalom a sorozatos letartóztatások, bebörtönzések, koncepciós perek és erőszakos túlkapások ellenére is él és virul. Sőt éppen a represszió kovácsolta egységbe és hozta fel őket, s a legfelsőbb tiltással és a megfélemlítéssel dacolva százezres nagyságrendben vonultak az utcákra. A tiltakozás ezer formát öltött. Az emberek rendszerellenes szlogeneket írnak a bankjegyekre, képeket és karikatúrákat küldözgetnek a "nép ellenségei" aláírással, az utcákat elárasztják a politikai falfirkák, Muszavi-plakátok jelennek meg időről időre. A tiltakozás rengeteg kreatív energiát mozdít meg; nincs ma a világon ehhez foghatóan ötletes és vibráló kampány. Megváltozott a "zöldek" összetételéről alkotott kép is: amíg júniusban sokan vélekedtek úgy, hogy csak az észak-teheráni modern elitcsaládok gyermekei lázonganak, mára kétség sem fér hozzá, hogy széles társadalmi mozgalom bontakozott ki. Decemberben már a konzervatív városok is - Mashad, Arak, Ardabil - megmoccantak, a zöld mozgalom pedig valódi ernyőszervezetté nőtt.
Az ellenzék radikalizálódását jól mutatja, hogy a tüntetők már nem csupán az ellopott választást követelik vissza, hanem alapvető változást akarnak az ország hatalmi rendszerében. A tüntetők egyre gyakrabban a legfőbb vezető, Ali Khamenei képmását égetik, ami súlyos inzultusnak számít; s ezúttal felvették a kesztyűt, és visszacsaptak a rendfenntartóknak - Teheránban rendőrautókat és őrsöket támadtak meg. Ráadásul a vallási ünnepen alkalmazott erőszakot követően (rendőrségi furgonok tüntetőket gázoltak halálra) már az erkölcsi előny is az övék. Akadtak gárdisták, akik a tűzparancs ellenére haboztak a tömegbe lőni, s egyes képsorok a rendfenntartó erők dezertálását is megörökítették.
Kívül
Mindeközben az ultrakonzervatív rezsimet kívülről is mind nagyobb nyomás éri. Az Egyesült Államok vezetésével a nagyhatalmak újabb szankciócsomagot kívánnak életbe léptetni az iszlám köztársasággal szemben - ez lenne a negyedik, ami a benzinbehozatalt és nemzetközi pénzügyi tranzakcióit kívánja korlátozni. A Teherán nukleáris ambícióival szembeni három lehetséges politika - elfogadás, konfrontálódás, szankcionálás - közül a nagyhatalmak számára még mindig a harmadik tűnik a járható útnak, hiszen egy háborúnak beláthatatlan következményei lennének a régióban. A szankciók politikája akár sikeres is lehetne, ha kicsiny és a külvilágtól erősen függő országot sújtana. Csakhogy Irán nem ilyen: stratégiai fekvésének és ásványi kincseinek köszönhetően különösen fontos a nemzetközi politikában. Oroszországgal egyfajta stratégiai partnerség ("Amerika-ellenesség") köti össze. Moszkvának pedig nem áll érdekében, s ezért esze ágában sincs, hogy az amerikaiak Irán-problémáját megoldja. Kínát az ország kőolaj- és földgáztartalékai hozzák lázba, s éppen ezért nem is várható, hogy Peking megszavazza az Irán elleni olajipari szankciókat. Ráadásul Nyugaton sincs meg a kellő egység és eltökéltség. Nukleáris ügyekben Irán emiatt igen határozottnak tűnik, nem is olyan régen tíz újabb atomreaktor építésének tervéről nyilatkozott a vezetés, a napokban ismét a tárgyalások abbahagyásával és az önálló fűtőanyagkör kiépítésével fenyegetett.
Ám a kormányzat harciassága talán csak a gyengeségét leplezi. Otthoni legitimációs problémái miatt a teheráni vezetésnek nagy szüksége lenne a külpolitikai sikerre, hogy megmaradt támogatói körében megőrizze pozícióját. Ám a helyzet nem sok jóval kecsegtet. Idővel talán Moszkva és Peking is elgondolkodik, vajon érdemes-e hosszú távú iráni érdekeit a jelen kormányzat túlzott támogatásával kockára tenni. Ha a szankciókból mégis lesz valami, aligha juthat a rezsim modern technológiákhoz, viszont kénytelen lesz a szociális juttatások rendszerét megnyirbálni, ami akár a populista politika társadalmi támogatottságának megingásához is vezethet. A teheráni vezetés most paradox módon azoktól a nyugati országoktól függ, amelyeket korábban a rendszerellenes tiltakozások támogatásával vádolt.
Kívül, belül
A Khamenei-Ahmadinezsád párosnak szűkül a mozgástere: a visszakozás könnyen a rendszer összeomlását, a túlzott erőszak a társadalmi engedetlenség fokozódását eredményezheti. A vallási ünnepen bevetett erőszak aktivizálhatja a mérsékeltebb vallási köröket, a szankciók kellemetlen hatásai pedig könnyen mozgásba lendíthetik a társadalom eddig passzív rétegeit is. Ahmadinezsád radikalizmusa eddig is sokakat eltávolított a konzervatív tábortól, és a június óta zajló események is felerősítették a forradalmi eliten belüli törésvonalakat. A forradalmi gárdisták dezertálását látva pedig kérdéses, hogy vajon a rendfenntartó erők mennyire egységesek és lojálisak a legfelsőbb vezetés iránt. A vezetésen belül most egy piciny klikk látszik elkülönülni, amely nem csupán az iráni társadalomnak, hanem a forradalmi elitnek is csak egy keskeny szeletét képviseli.
Ha ők nem lépnek most egy lépést hátrébb, vagy nem hoznak gyökeres reformokat, a növekvő társadalmi elégedetlenség és állampolgári aktivitás komoly összecsapásokat eredményezhet. S ki tudja, talán véget vethet az iszlám köztársaság rendszerének is.
A soron következő évfordulón - február 11-én a forradalom 31 évvel ezelőtti győzelmére emlékeznek - az ellenzék ismételten az utcákra vonul majd. De vajon lesz-e ebből valós polgári engedetlenségi mozgalom - egyfajta "perzsa intifáda"? A mindennapok tiltakozási formáit és a normalitást megkérdőjelező kampány sikerét látva akár bizakodhatunk is. Könnyen meglehet, hogy akárcsak három évtizede, Iránból most is új szél fúj. A társadalmi aktivitás, amely a szabadságjogokat, így a szólás szabadságát, a politikai jogokat, a szavazás jogát követeli, ragadós lehet más közel-keleti országokban is, ahol mind a mai napig autokratikus rendszerek működnek.
