A kaukázusi emberek és leszármazottaik legalább kétszáz éve tagjai a moszkvai társadalmi életnek, számos megbecsült, ismert tábornokot, sportolót és politikust adtak már Oroszországnak. Ezen emberfajta egyik képviselője, a Grúziából elszármazott Otar Kvantrisvili ugyancsak köztiszteletnek örvendett az orosz fővárosban a 90-es évek elején. Korábban birkózóbajnok volt Oroszországban, később szép üzleti karriert futott be az orosz mágnás, Borisz Berezovszkij egyik partnereként. Jó hírnevén azonban helyrehozhatatlan csorba esett, amikor kiderült: a 60-as években nemi erőszakért börtönbüntetésre ítélték, és a kiöregedett nehézatléták számára létrehozott szövetsége egy védelmi pénzek szedésére szakosodott bűnbanda fedőszervezete volt.
Amikor 1992-ben kitört a háború Moszkva utcáinak felosztásáért az orosz és kaukázusi etnikumú bandák között, Kvantrisvilit mindkét oldal elfogadta pártatlan közvetítőnek. Nemes, de végül hálátlannak bizonyuló feladat volt ez. Akadt ugyanis egy orosz csapat, amely mégis úgy gondolta, hogy a "szemét grúz" eleget segítette már a kaukázusiakat. Az orekovói banda bérgyilkosa 1994 egy tavaszi napján kilőtte testőrei gyűrűjéből a híres keresztapát. Az ítélet-végrehajtó ("Ljosa, a Katona") megbízóitól egy Ladát kapott Kvantrisvili életének kioltásáért - tavaly pedig 23 évet ugyanezért egy orosz bíróságtól.
Hasonlóan a Balkánhoz, a Kaukázuson is keresztülhalad az afgán heroin egyik nemzetközi csempészútvonala. Míg a balkáni szállítmányok az európai piac keresletét elégítik ki, a kaukázusi ágon futó fehér por az orosz fogyasztók vénájában végzi. Oroszországból a visszaúton fegyverek áramlanak; végállomásuk részben a Közel-Kelet, de az örök háborúk miatt helyben is nagy az igény erre az árucikkre. A Szovjetunió 1991-es felbomlása után a Kaukázust számos fegyveres konfliktus sújtotta, a legutóbbi másfél évvel ezelőtt robbant ki Grúziában (erről lásd Harcosok földje c. keretes anyagunkat). Mindez itt is meggyengítette az államhatalmat, s az anarchikus állapotok segítették a szervezett bűnözés kibontakozását. Ahogy a Balkánon, a Kaukázusban is erősek a közösségi, a családi és klánsági kötelékek, s ez - akárcsak Szicíliában vagy Albániában - kedvez a fegyelmezett, zárt típusú bűnözői szervezeteknek.
Csecsenek
Csecsenföldön a háború alatt az emberrablás szinte nemzeti sporttá vált, a helyi harcosok egyik fő bevételét a váltságdíjak adták. Sokszor külföldi szociális munkások és újságírók váltak áldozattá, a 90-es években magyarokat is raboltak el itt, de ők páratlan szerencsével kiszabadultak a csecsenek karmaiból. Ellenben egy csecsen gengsztercsapat lőtte le azt az ENSZ-helikoptert Abházia felett 2001-ben, amelyben egy magyar alezredes is az életét vesztette.
A csecsen bűnözői csoportok erőszakossága és kegyetlensége még a 90-es évek Moszkvájában is kiugrónak számított. A "csecsen maffia" anyagi értékkel bíró márkanév lett. Misha Glenny brit újságíró McMafia című könyvében beszámol arról, hogy a csecsenek bizonyos összeg ellenében nem csecsen etnikumú bandáknak is megengedték, hogy csecsenként hivatkozzanak magukra, ami már önmagában elég lehetett, hogy a megzsarolt üzletember ereiben megfagyjon a vér, és habozás nélkül fizessen.
Ramzan Kadirov csecsen elnök hatalomba ültetésével a politikai hatalom és a bűnözés közötti kapcsolat még szorosabbá vált. A bűnözők túlnyomó többsége korábban a csecsen fegyveres erőknél vagy biztonsági szerveknél teljesített szolgálatot, ezeket akkoriban Kadirov vezette. A kiterjedt bűnözői hálózatok segítségével az elnök elvileg külföldön is könnyedén le tud számolni ellenfeleivel. Tavaly januárban Bécs egyik utcáján fényes nappal lőttek szitává egy csecsen emigránst (Umar Iszrailovot), aki nyíltan bírálta Kadirovot és Putyin orosz kormányfőt. Többek között azt állította, hogy a csecsen elnök 2004-ben (három évvel hivatalba lépése előtt) személyesen kínozta őt; emiatt hivatalosan is panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Az elkövetőket a húszezres ausztriai csecsen kolóniából verbuválták - ez volt az első eset, hogy csecsen bűnözők politikai gyilkosságra vetemedtek az unió területén. (Isztambulban korábban három ismert csecsen személyiséget is meggyilkoltak.) De hogy Kadirov ellenségének lenni nem életbiztosítás, azt a Jamadajev fivérek példája is mutatja. Ruszlan Jamadajev egykori csecsen katonai parancsnokot, az orosz állami duma képviselőjét 2008 szeptemberében Moszkvában lőtték le. Testvérét, Szulimot, aki a híres-hírhedt "Vosztok" csecsen zászlóalj parancsnokaként harcolt 2008 augusztusában Grúziában, és az Oroszország Hőse kitüntetést is elnyerte, tavaly Dubaiban gyilkolták meg. Az elnök természetesen elhatárolta magát, de nyílt titok volt, hogy a testvérekkel korábban csúnyán összekapott.
Grúzia
már a szovjet korban is a legkorruptabb tagköztársaság kétes hírnevének örvendett, a később világszerte is ismertté vált Eduard Sevardnadzét például azzal a feladattal nevezték ki a Grúz Kommunista Párt első titkárává 1974-ben, hogy csapjon szét a már az ötéves gazdasági tervek célkitűzéseit is veszélyeztető elemek körében. A rendteremtés sikeresnek tűnt, ezért is lett a grúz pártkáderből később szovjet külügyminiszter. Ám midőn 2003-ban, immár elnökként visszatért a Grúz Köztársaság élére, ismét rettenetes állapotok fogadták.
Grúziát ebben az időben a Mkhedrioni (a. m. lovasok, lovagok) elnevezésű félkatonai gengszterszervezet uralta. A "lovagok" a perzsa és török hódítóknak ellenálló szabadságharcosok utódaiként pózoltak, de a valóságban rablással, csempészettel és védelmi pénzek szedésével foglalkoztak. Viszonylag ártatlan pénzkereseti forrásuknak a fegyveres közúti ellenőrzési pontok számítottak, ahol "útdíjat" szedtek az arra haladó sofőröktől. De a több ezer főt számláló Mkhedrioni a politikát is formálta. Vezetője, Dzsaba Joszeliani a szovjet időkben 25 évet ült köztörvényes bűncselekményekért. A szabadság elérkeztével szövetséget kötött Grúzia első demokratikusan választott elnökével, Zvijád Gamszahurdiával - miután pedig összevesztek, részt vett csapataival az elnök elleni puccsban, s 1991 és 1992 fordulójának jeges napjaiban szakszerű ostrom alá vette a tbiliszi parlament épületét. Az elnök elűzése után a Mkhedrioni még befolyásosabb lett, vezető figurái drága öltönyökben flangáltak a parlamentben, állig felfegyverzett, napszemüveges testőrök kíséretében. Az abház konfliktus és az 1993-ban kiújult grúz polgárháború tovább erősítette őket, megkapták a "Grúz Felszabadító Hadtest" címet is, de leginkább továbbra is rablásban és a zvijádista lázadók (a volt elnök nyugat-grúziai hívei) legyilkolásában tűntek ki. Amikor az emberi jogi szervezetek és a nyugati kormányok kritikája nyomán Sevardnadze megpróbált fellépni a szervezet ellen, 1995. augusztus 29-én bombamerényletet hajtottak végre ellene, amit csak nagy szerencsével élt túl. Ettől fogva a grúz hatalom és a Mkhedrioni útjai szétváltak - és az utóbbi húzta a rövidebbet. A szervezetet betiltották, Joszelianit pedig börtönbe zárták, ahonnan halála előtt nem sokkal amnesztiával szabadult.
A letűnt vezér és a Mkhedrioni helyére sokan pályáztak. A Sevardnadze-klán mellett (az elnök ilyen-olyan pereputtya a gazdaság számos fontos ágazatát ellenőrizte) számos haramiává süllyedt paramilitáris formáció is megjelent a színen. Az "Erdei Testvérek", a "Fehér Légió", a "Vadászok" vagy a "Svaneti" (Grúzia vadregényesebb régiója, amely mindig híres volt vakmerő harcosairól) névre hallgató egységek eredetileg azért jöttek létre, hogy gerillaakciókkal zaklassák az abház és déloszét szeparatistákat. Ám a feudális széttagoltság és anarchia felé tartó Grúziában a könnyű pénzszerzés racionálisabb tevékenységnek tűnt, mint a nemzet ügyéért viselt háború: a hazafiakból így hát banditák lettek.
Az ezredforduló Grúziájában továbbra is virágzott a csempészet, melynek a szakadár Abházia és Dél-Oszétia rendezetlen státusza és kaotikus határellenőrzése adott újabb perspektívákat. A legnagyobb üzlet talán az olaj volt, melyből ekkoriban havonta 8-10 ezer tonna folyt Oroszországból Abházia és Dél-Oszétia területén át Grúzia Tbiliszi által ellenőrzött részére; az ezredforduló utáni években a Grúziában felhasznált üzemanyag 18 százalékát csempészek forgalmazták. De a feketekereskedelem nem csak erre korlátozódott: egyes szakértők szerint a fogyasztási cikkek 80 százaléka csempészáru volt. A legális grúz gazdaság haldoklott, a tényleges GDP 30-40 százalékát a szürkegazdaság adta. A gengszterré vált katonákon kívül mindennek hasznán a grúz adóhivatal munkatársai, az Abháziából és Dél-Oszétiából elmenekült "emigráns" grúz politikusok meg a szakadár területekkel határos grúz régióknak a tbiliszi törvényhozásban ülő képviselői is osztoztak.
A lehetetlen helyzet Mihail Szaakasvili 2003-as hatalomra kerülése után vett fordulatot. Az új elnök újjászervezte a rendőrséget, miután a korábbi állományból 40 ezer főt bocsátottak el korrupció miatt; köztük a belügyminisztert, Koba Narcsemasvilit is. Az ily módon megtisztított rendfenntartó erőkkel harcot indított a csempészet ellen, és felszámolta az "Ergneti bazárt", a grúz és déloszét területek határán virágzó gigantikus feketepiacot. Az erőskezű elnök elől a korábbi keresztapák fejvesztve menekültek Moszkvába, s csatlakoztak már ott állomásozó társaikhoz - bár az is igaz, hogy Szaakasvili előszeretettel állítja be politikai ellenfeleit is holmi banditáknak. Az elnök szerint például a tavaly a Tbiliszi főutcáját 100 napig lezáró ellenzékieket, meg a május eleji katonai lázadás részvevőit is ezek a moszkvai gengszterek ("Putyin láncos kutyái") pénzelték.
A szervezett bűnözés persze nem csak a tbiliszi kormány által ellenőrzött területeken pusztít. A szakadár
Abháziában és Dél-Oszétiában
is véres és szövevényes gengszterháború színesíti nemcsak a gazdaság, de a politika mindennapjait is. Az alig 300 ezer lelkes Abháziában 2004 szeptemberében meggyilkolták Levan Ardzinbát, az akkori abház elnök unokaöccsét, az olajcsempészet vezető figuráját. Miután 2005-ben új kormány vette át a hatalmat, Alekszander Ankvab miniszterelnök majdnem életét vesztette egy merényletben - azóta ezt még két hasonló kísérlet követte. Az első akció mögött az az érdekcsoport állt, amely a nyersfa kivitelének betiltását és a hulladék vas árának megemelését sérelmezte. Tavaly januárban a belügyminiszter-helyettest lőtték le egy kávéházban Szuhumi belvárosában a szervezett bűnözés elleni fellépése miatt, majd júniusban a katonai hírszerzés vezetője is áldozatul esett az átláthatatlan leszámolásoknak. S hogy ő a jó- vagy a rosszfiúk oldalán állt-e? Talán soha nem tudjuk meg, hisz a biztonsági szervek tagjai nyakig benne vannak a csempészetben és védelmi pénzek szedésében.
Néhány éve az olaj mellett a cigarettacsempészet volt nagy üzlet Abháziában. A 90-es években az olcsó orosz cigarettát csempészték Abházián keresztül Grúziába és Törökországba. Az évtized elején aztán beindult az abház Marlboro gyártása is, amit jó pénzért lehetett értékesíteni Törökországban és Grúziában. Egyes orosz bandák orosz zárjeggyel címkézték fel a Szuhumiban gyártott cigarettát, és már vitték is Dél-Oroszországba. Az egyik vezető cigarettacsempészként az abház különleges beavatkozó egységek parancsnokát, Valmer Butbát sejti a köztudomás. Valmer rokona, Beszlán Butba viszont saját politikai pártot üzemeltet, olyannyira, hogy az idén decemberben tartott elnökválasztáson harmadikként, a szavazatok közel 10 százalékával csapott célba.
Abházia és Nyugat-Grúzia kurrens csempészáruja manapság azonban nem az üzemanyag meg a cigaretta, hanem a mandarin és a földimogyoró. A 2006-ban Grúzia ellen bevezetett orosz gazdasági embargó megfosztotta Dél-Oroszország népét e kedves csemegéitől, így ezeket manapság az áldozatkész csempészeknek kell eljuttatniuk Rosztov és más orosz városok piacára. A termelőknek a bandák a nem túl borsos 1 eurós felvásárlási árat kínálják (kilónként), aki ezt kevesli, az még ennyit se kap, csak egy kiadós verést. Az orosz határ túloldalán viszont a vevők akár 8 eurót is leszurkolnak ugyanezen kvantumért. A mogyorót természetesen nem csak a tévénézők fogyasztják - ez a csokoládéipar egyik fontos nyersanyaga is. (A Ferrero vállalat ezért is vásárol nagy ültetvényeket a térségben, amelynek földjét mintha csak e növény termesztéséhez teremtette volna a jó isten.)
A másik szakadár terület, Dél-Oszétia sem köznyugalma és -biztonsága révén emelkedik ki a nemzetek nagy közösségéből. A terület 1992 óta gyakorlatilag külön életet él Grúziától, ám első vezetőjének, Ludvig Csibirovnak az országlása káoszba és banditizmusba torkollott. A csak Oroszország és Nicaragua által elismert parányi kaukázusi köztársaság jelenlegi elnöke, Edvard Kokojti (ugyancsak kitűnő birkózó volt valaha!) a befolyásos bűnözői klán, a Tedejev testvérek segítségével jutott hatalomra a 2001-es választásokon. Albert Tedejev az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója lett, a család pedig osz-posz átvette az ellenőrzést a "vámhivatal" és a közúti szállítás felett. Mígnem 2003 nyarán Kokojti egy ügyes puccsal eltávolította a Tedejev testvéreket a hatalomból, s öncsatlósai támogatásával maga látott a különféle illegális bizniszek gyümölcseinek begyűjtéséhez. Amikor alig egy évvel később a grúz oldalon Szaakasvili elnök lezárta a határt, súlyos anyagi károkat okozva ezzel a dél-oszét elnök köreinek, hetekig tartó fegyveres csetepaté kerekedett. A fegyverek 2004 augusztusában elhallgattak, de Kokojti úgy gondolta, ettől fogva az oszétoknak még jobban utálniuk kell a grúzokat. És ez így is lett. (Hálából a grúz belügyminisztérium nyilvánosan korrupcióval, emberrablással, csempészettel és védelmi pénzek szedésével vádolta meg a szomszédos "államfőt".) Kokojti Moszkvához fordult segítségért, s orosz patrónusainak csak évek múltán tűnt fel, hogy a segélyek rendre eltűnnek az elnöki csapat feneketlen zsebében. (Az ügyet azóta az orosz Állami Számvevőszék vizsgálja.)
A grúz csapatok 2008 augusztusában aztán támadást intéztek a déloszét területek ellen, hogy azokat - akár a helyi lakosság akarata ellenére is - visszacsatolják az anyaországhoz. Ami sikerült is volna, ha Moszkva nem lép közbe és mér súlyos katonai vereséget a grúz dzsigitekre (harcosokra). A grúz katonaság által hátrahagyott fegyvereket és katonai felszerelést déloszét bűnözői bandák gyűjtötték be, majd értékesítették az észak-kaukázusi iszlám szélsőségeseknek. 'k aztán számos orosz katonát és oroszbarát helyi csinovnyikot gyilkoltak meg velük. A lista hosszú és megdöbbentő: tavaly június elején Dagesztánban a belügyminisztert lőtték le, amint egy esküvőről távozott; pár napra rá pedig újabb támadásokat hajtottak végre különböző rendőri célpontok ellen automata fegyverekkel és aknavetőkkel. A hónap második felében Ingusétiában az autonóm köztársaság főbíráját terítették le fényes nappal, kisvártatva pedig az ingus miniszterelnök kocsija repült a levegőbe. A kormányfő - Putyin kiválasztottja, egy szép karriert befutott deszantos ezredes - csak rendkívüli fizikai erejének köszönhetően élte túl a bombatámadást. Mindehhez a felszerelést tehát a terroristák azoktól a grúz csapatoktól zsákmányolták, akik ellen az oroszok megvédték Dél-Oszétiát. Amiből ha sok bölcs tanulság nem is, de egy biztosan adódik: a nagyhatalmi kavarás, a szervezett bűnözés és terrorizmus összefonódása veszélyes elegyet alkot. Úgy tűnik, Oroszország nehézségei az Észak-Kaukázusban nem értek véget a csecsen háború lezárásával.
Harcosok földje
A Kaukázus politikailag két részre tagolódik. Az Észak-Kaukázus az Orosz Föderációhoz tartozik, és kisebb autonóm tagköztársaságok pöttyözik: Dagesztán, Csecsenföld, Ingusföld, Észak-Oszétia, Kabard- és Balkárföld, Karacsaj-Cserkeszföld. A Dél-Kaukázus az összeomlott Szovjetunióból kivált három független köztársaságból áll, ezek: Örményország, Azerbajdzsán és Grúzia, illetve ez utóbbi két szakadár területe, Abházia és Dél-Oszétia, valamint az örmények és azeriek között vitatott Hegyi Karabah Köztársaság. A térségben a Szovjetunió bukása óta szinte folyamatosak a kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusok. Az első ilyen a Hegyi Karabah hovatartozása miatt kirobbant örmény-azeri konfliktus (1988-1994) volt. A grúz polgárháború (1991-93) hátterén bontakozott ki az Abházia elszakadásáért, illetve ennek megakadályozásáért folytatott abház-grúz háború (1992-94), ami 1998-ban és 2001-ben is kiújult. Tbiliszinek ezenkívül Dél-Oszétia erőszakos szeparatista törekvéseivel is szembe kellett szállnia (1988, 2004, 2008) - mint tudjuk, egyelőre sikertelenül. A legtöbb áldozattal és a legnagyobb pusztítással mindazonáltal Moszkva két csecsenföldi háborúja járt (1993-95, 1999-2006). Az észak-kaukázusi köztársaságokon keresztülsöprő terrortámadások a mai napig tartanak.
