Hogyan vesztett Fico?

  • Lajos P. János
  • 2014. április 3.

Külpol

A független jelöltként nekiinduló Andrej Kiska lesz június 15-től öt éven át Szlovákia köztársasági elnöke. A politikailag ismeretlen versenyző a legnagyobb helyi vadat, Robert Fico miniszterelnököt „ejtette el” az elnökválasztás szombaton tartott második fordulójában.

„Gratulálok Kiska úrnak, ő lesz Szlovákia következő elnöke” – jelentette be a választások éjszakáján Robert Fico miniszterelnök, akkor, amikor még csak a szavazatok kevesebb mint felét dolgozták fel. A különbség azonban jelentős volt, közel 20 százalékpont a két jelölt között. Fico tudta, hogy ha a kisebb településeken, ahol könnyebb összeszámolni és feldolgozni az eredményt, vesztésre áll, akkor a nagyvárosokban már nem fog fordítani. Ezt igazolták is az eredmények: egyetlen megyeközpontot sem sikerült megszereznie, például Pozsonyban Kiska több mint 74 százalékot szerzett, de Kassán is 70 százalék feletti eredményt ért el. Végül 59,38 százalékkal lemosta a pályáról Ficót.

Kicsoda Kiska?

Kiska boldog

Kiska boldog

Fotó: MTI

Időben, már 2012 őszén elindította kampányát, kitűzve a célt: egymillió szavazatot akar szerezni. Szombaton sikerült ezt túl is teljesítenie, 1,307 millió szavazattal nyert. Úgy vélhette, hogy a gazdasági életből érkező, politikában ismeretlen szereplőként csak tartós kampánnyal lehet sikeres. Megtartotta függetlenségét, kampányát – legalábbis saját bevallása szerint – magánvagyonából fizette. És nyugodtan hihetünk neki, hiszen ha ez nem így lett volna, akkor ellenfele biztosan kideríti, minden eszköze megvolt (van) hozzá. Nem kért a pártok támogatásából sem, igaz, kezdetben nem is nagyon talált volna erre hajlandóságot.

Mivel elsőként jelezte indulását, Kiska már tavaly tavasszal az esélyes jelöltek közt szerepelt, általában 16-20 százalék közti támogatottságot mértek neki a közvélemény-kutatók. Sikeréhez persze kellett a jobboldal megosztottsága is. A jobboldali parlamenti pártok nem tudtak közös jelöltben megegyezni, a választásokon pedig több, a jobboldalhoz köthető, de függetlenként induló jelölt is megmérette magát. Az első fordulóban elért második hely után csak az volt a kérdés, hogy a 24 százalékát tudja-e bővíteni, maga mellé tudja-e állítani azt a mintegy 42 százaléknyi választót, aki a többi jobboldalinak nevezhető jelöltre adta voksát. Most már tudjuk, hogy ez szinte száz százalékig sikerült neki: a saját első fordulós 455 ezer szavazatát szinte megháromszorozta, 851 ezer új voksot szerzett, ami több mint a négy legerősebb jobboldali jelölt, Radoslav Procházka, Milan Kňažko, Bárdos Gyula és Pavol Hrušovský első fordulós szavazatainak összege (808 202).

A kampány

Robert Fico nem kímélte ellenfelét. Rögtön az első forduló után előhúzta Kiska állítólagos kapcsolatait a szcientológia egyházzal. A szcientológia egyház Szlovákiában csak társadalmi szervezetként működik, és Kiska sikeres vállalkozóként tartott néhány előadást a szervezet oktatási központjában – a kapcsolatot egyébiránt a budapesti szcientológia központ cáfolta. A kormányfő szinte naponta húzott elő újabb és újabb könnyfakasztó történeteket olyan emberekről, akik állítólag a Kiska korábbi cégei által nyújtott áruhitelek miatt mentek tönkre, veszítették el lakásukat, lettek öngyilkosok. Ehhez mozgósította a belügyi apparátust is, a sajtóinformációk szerint statisztikák készültek arról, hogy hányan lettek öngyilkosok azért, mert nem tudták fizetni a meggondolatlanul felvett hiteleket. Elemzők szerint ez a negatív kampány volt Fico vereségének egyik oka, hisz’ nemhogy elbizonytalanította volna Kiska választóit, hanem még sok bizonytalant is mellé állított.

Fico, a vesztes

Fico szomorú

Fico szomorú

Fotó: MTI

Kiska sikeréhez kellett az is, hogy Fico egyedüli baloldali jelöltként indult, így a második fordulóban nem kapott már újabb támogatást. De nem sikerült mozgósítania pártja, a Smer teljes választói bázisát sem. Ugyan ő is jóval több voksot szerzett, mint az első fordulóban – 360 ezerrel többen adták rá szavazatukat –, de ez még mindig 240 ezerrel elmaradt a Smer 2012-es parlamenti választási eredményéhez képest. Kampányfőnöke, Marek Maďarič kulturális miniszter ezt azzal magyarázta, hogy sok smeres szerette volna megtartani őt a miniszterelnöki poszton. Kétségtelen, a vereségben minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy Fico nem tudta hitelesen elmagyarázni, miért is akarja a sokkal nagyobb hatalmat jelentő miniszterelnöki posztot a köztársasági elnöki posztra cserélni.

Kiska és a magyarok

A magyar választók túlnyomó többsége Andrej Kiskára tette voksát. Egy kivételével nyerni tudott valamennyi dél-szlovákiai járásban, a „legmagyarabb” járásokban – a Dunaszerdahelyiben és a Komáromiban – pedig elsöprő, 92, illetve 85 százalékos győzelmet ért el. A magyarok azonban sokkal inkább Fico ellen, mint Kiska mellett voksoltak. Ugyan Kiskának nem voltak magyarellenes kijelentései, de nem is tett különösebb gesztusokat a magyar kisebbség felé. Nem voltak magyar vagy kétnyelvű plakátjai, a kisebbségek problémáit próbálta a politikusok által generált feszültség következményeként feltüntetni. Ezzel elérte, hogy Fico nem használhatta ellene a magyar kártyát, sőt ő kényszerült a keresni a magyar választók kegyeit. Nem használt azonban az sem, hogy kétnyelvűen köszönte meg az első forduló után a – feltehetően csak általa látott – magyar szavazatokat, sem pedig a demonstratív találkozó Orbán Viktorral, amit ráadásul a kampánycsend idejére időzítettek.

A két magyar párt közül csak a Híd állt egyértelműen Kiska mögé. Bugár Béla pártelnök nemcsak azt mondta, hogy ő maga is Kiskára fogja adni voksát, hanem erre kérte a választóit is. Az MKP a második forduló előtt végig lebegtette, hogy hajlandó-e támogatni Kiskát, sőt politikai alkut kért a támogatás fejében: helyet Kiska tanácsadói testületében. Berényi József pártelnök a választások előtt kiadott utolsó nyilatkozatában Ficót elfogadhatatlan jelöltnek nevezte, de Kiskát sem támogatta: mindent rábíztak a választókra.

Mi várható?

Kiska megválasztása nem csak azt jelenti, hogy pártoktól független köztársasági elnöke lesz Szlovákiának. Elemzők szerint ez kihatással lesz a kormány működésére, a Smer további politikájára is. Fico természetesen miniszterelnök marad, de többek szerint a kabinet átalakítására készül. A választások után néhány nap szabadságot vett ki, állítólag kezeltetnie kell a foci közben megsérült lábát, de valószínűbb, hogy a kormánypárt rendezni akarja sorait a gyorsan közeledő európai parlamenti választások előtt. Nagyobb földrengés nem várható, hiszen egy napokban megjelent felmérés szerint a Smernek még mindig 40 százalék feletti a szavazóbázisa.

A pontos eredmények:

Andrej Kiska: 1 307 065 szavazat, 59,38%

Robert Fico: 893 841 szavazat, 40,61%

A részvételi arány: 50,48%

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”