Hosszú távú biztonsági garanciákat ad a G7 Ukrajnának

  • narancs.hu
  • 2023. július 12.

Külpol

A fejlett országok kiállása üzenet az Ukrajnát támadó Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is.

A világ iparilag legfejlettebb országai, a G7-ek biztonsági garanciákat adnak Ukrajnának - derült ki Vilniusban, a NATO-csúcstalálkozó helyszínén. Olaf Scholz német kancellár már a találkozó első napján jelezte, hogy a csoport hosszú távú garanciák előkészítésén dolgozik. Amanda Sloat, Joe Biden amerikai elnök tanácsadója szerdán meg is erősítette, hogy erről a G7 vezetői megállapodást is aláírnak Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

A nyilatkozatban biztosítják Kijevet arról, hogy támogatják olyan védelmi képességek kiépítésében, amelyek a jövőben segítenek megvédeni bármilyen támadástól, illetve elrettenteni az erre készülőket.

Elmondta: a nyilatkozatból kiindulva a G7-hez tartozó országok (Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Japán, Kanada) és az Európai Unió kétoldalú egyeztetéseket is folytatnak majd Ukrajnával az együttműködés részleteinek kidolgozásáról. Olyan területekről van szó, mint a fejlett katonai felszerelések, a kiképzés, a hírszerzési együttműködés, az internetes támadások elleni védekezés.

Megerősítette a terveket a brit kormány is, amely közleményében úgy fogalmazott, hogy a csoport nemzetközi kerettervet dolgoz ki Kijev számára a hosszú távú garanciák érdekében. Rishi Sunak miniszterelnök a közlemény szerint úgy nyilatkozott, hogy a G7 hivatalos kötelezettségvállalással is ki akar állni Ukrajna támogatása mellett. Hozzátette, hogy

ez üzenet az Ukrajnát támadó Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is, az európai béke szempontjából pedig egyértelmű előrelépés.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a szerdai megbeszélésre érkezve azt hangoztatta, szeretné elérni, ha a csúcstalálkozón további katonai támogatásról és hosszú távú biztonsági együttműködésről biztosítanák országát.

A vilniusi NATO-csúcson várakozásával ellentétben Ukrajna nem kapott menetrendet a védelmi szövetséghez való csatlakozásra, de ennek kevesen örültek olyan látványosan, mint az orosz Barátság Érdemrenddel kitüntetett Szijjártó Péter.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.