Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2024. január 18-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Látványosan közeledett egymáshoz az Egyesült Államok és India az utóbbi évtizedben. Az indiai miniszterelnök tavaly júniusi washingtoni látogatása grandiózus siker volt – amit Narendra Modi fel is használ az idén áprilisban esedékes választás előtti kampányához –, a két ország több milliárd dollár értékű stratégiai technológiai megállapodást kötött, közös fejlesztésekben egyeztek meg a mesterséges intelligencia, a félvezetők, az űrprogram, az újrahasznosítható energia és a Telekom-hálózatok területén. Téma volt a szoros biztonsági együttműködés is.
Az Egyesült Államok és Kína viszonya egyre feszültebb, s az ebből eredő fenyegetettség érzetének ellensúlyozására remek ötletnek tűnhet Peking (sok szempontból legnagyobb) riválisával a legbarátibb kapcsolatokat ápolni. India immár a világ legnépesebb országa, és – szemben az öregedő kínai társadalommal – lakosságának 65 százaléka 35 év alatti aktív humán erőforrás. A Kínától való gazdasági függés csökkentésére irányuló nyugati kezdeményezés nyomán India lett a Kínából távozó vállalkozások közkedvelt, olcsó befektetési célpontja. Nem mellesleg Indiának – a himalájai Ladakh tartomány vidékén – területi vitái is vannak Kínával, ami állandó katonai készenlétben tartja Delhit.
Nehéz nem párhuzamot vonni a mostani indiai események és az Egyesült Államok és Kína 50 évvel ezelőtti kapcsolatfelvétele között. Az akkori amerikai kezdeményezést a Szovjetunió tekintélyes katonai potenciálja inspirálta: barátkozzunk a világ (akkor) legnépesebb országával, amely ráadásul az ellenség tőszomszédja is; s ha Kína ezzel a demokratizálódás útján is elindul, az külön nyereség lehet. Az akkor kialakított amerikai–kínai együttműködés során a felek félretettek minden ideológiai különbséget, s dollármilliárdok vándoroltak a fiatal munkaerőtől duzzadó Kínai Népköztársaságba. Amely aztán valóban sokat fejlődött – ám a demokrácia eljövetelébe vetett amerikai remények, ha valóban voltak ilyenek, a legkevésbé sem teljesültek be.
Az indiai kormány évek óta harsány nacionalista retorikával, az indiai különlegességről és küldetésről meg a több ezer éves dicsőséges történelemről szóló beszéddel tartja hatalmában az országot. Mindez számos közös vonást mutat a Kínai Kommunista Párt által hirdetett han kínai nacionalizmussal. Amikor a világ vezető demokráciai vörös szőnyeget terítenek Modi elé, s a Pekinggel szembeni ellensúlyt az indiai szövetségben próbálják megtalálni, valójában a hindu nacionalista Indiát pumpálják nagyhatalommá.
India elvileg a világ legnagyobb demokráciája, Modi hazáját egyenesen a demokrácia anyjaként emlegeti. „A demokrácia a DNS-ünkben van”– dicsekedett a nyáron az amerikai szenátorok előtt. Tíz éve tartó kormányzása alatt India Ázsia húzóerejévé és a világ leggyorsabban növekvő gazdaságává vált. A miniszterelnök és pártja, a Bháratíja Dzsanatá (BJP) – Indiai Néppárt –, nem csak az infrastruktúra fejlesztésére fókuszáltak, s ahhoz, hogy százmillió indiai emelkedjen ki a mélyszegénységből, a reformjaik is hozzátették a magukét. A Tiszta India (Swachh Bharat) program keretében 2014-től 90 millió pottyantós vécét juttattak el falusi háztartásokba és a nagyvárosok nyomornegyedeibe, egy másik program keretében pedig százmillió konyhába gázpalackot – ezek valóban hozzájárultak az egészségesebb és biztonságosabb hétköznapi élethez, s nem utolsósorban a nők napi robotját is könnyebbé tették. A Modi-kormányok folytatták a személyi azonosításhoz szükséges biometrikus rendszer kiépítését – ezt a programot még az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt (INC) kezdte el –, ennek révén mára egymilliárd ember regisztrált az államigazgatás online rendszerébe, s juthat így egyszerűsítve különböző szolgáltatásokhoz. A rendszerbe az egyébként vitatott állampolgársági törvény szerint „bármilyen vallású lakos” beléphet – ám a felsorolásból kihagyták az iszlámot, s ezzel India lakosságának muszlim vallású hetede, mintegy 200 millió ember számára nehezítették meg a hozzáférést az állampolgársághoz, s ezzel ezekhez a szociális programokhoz is. E jogfosztás ellen több városban tüntettek, Delhiben a megmozdulás 53 halálos áldozattal járó incidenssé fajult.
Mindez csak az egyik jele volt annak, hogy a szekuláris indiai társadalom a jelenlegi kormány alatt végletesen polarizálódott.
Szélsőséges nacionalizmus
A szekularizmus Indiában mindig is többet jelentett, mint a vallás és az állam szétválasztását: az elv, hogy vallási és etnikai hovatartozásától függetlenül minden állampolgárt ugyanazon jogok illetik meg, a demokrácia és modernitás foglalata, az indiai alkotmány pillére volt. És ha nem is tökéletesen, de a Gandhi–Nehru-korszakban ez az elv a gyakorlatban is érvényesült. Éppenséggel Modi 2014-es választási győzelmét is láthatjuk úgy, mint az alacsonyabb kasztbéli teaárus fiának győzelmét a kiváltságos és művelt politikai dinasztia és az évtizedeken át uralkodó INC felett.
A BJP-kormány azonban egy évtizede súlyos és önmaga által táplált válsággal néz szembe. A vallási kisebbségek elleni járványszerű erőszak korántsem szerencsétlen egyedi esetek, illetve nem is a zabolátlan hindu csőcselék spontán akcióinak sorozata. Hanem a kormánypárt bázisának életviteléhez tartozó norma, amelyben a szélsőséges nacionalizmus szelleme illeszkedik a bűnözéshez.
India egykori demokratikus vívmányait, a szekularizmust, a szabad sajtót, a szólásszabadságot, és általában a politikai szabadságokat a BJP támogató tábora mindent átszövő összeesküvésként értelmezi. Ennek állítólagos célja az, hogy a vallási (keresztény és muszlim) meg a szeparatista etnikai (szikh és kasmíri) kisebbségekkel összejátszó, külföldi érdekeket szolgáló, elidegenedett hindu elit fenn tudja tartani a hatalmát a gyanútlan hindu többség felett.
A V-Dem Institute 2021-ben „választási autokráciának” minősítette Indiát, a Freedom House pedig a „részben szabad” kategóriába sorolta az országot. A World Press Freedom 2023-as jelentése szerint India a 161. helyre esett vissza a sajtószabadság tekintetében (a vizsgált 180 ország közül).
A nyugati demokráciák ezzel mit sem törődve rendületlenül építik kapcsolataikat Indiával – részben azért, hogy így ellensúlyozzák Kína nemzetközi pozícióit, részben brutális haszonszerzési célokból.
Bár 2002-ben, a gudzsaráti mészárlást követően ezen országok többsége nem kívánatos személynek nyilvánította és kitiltotta Modit, a beutazási tilalmat bő tíz év után, a miniszterelnöki pozíciója megszerzésekor visszavonták. A 2002-es pogrom több mint ezer, túlnyomó többségében muszlim áldozattal járt. Modi akkor Gudzsarát állam főminisztere volt, s még tíz évig az is maradt, az ügyben indult indiai vizsgálat pedig 2012-ben tisztázta őt. A BBC tavaly kétrészes dokumentumfilmet készített az esetről – a felidézett részletek egyértelműen bizonyítják, hogy a hatóságok, Modival az élen a kisujjukat sem mozdították a muszlim lakosok védelmében, tétlenül nézték a rablást, gyilkolást, gyújtogatást, erőszakot. A filmet az indiai kormány aljas imperialista befolyásolási kísérletnek minősítette és betiltotta, a BBC helyi irodáit pedig rendőri biztosítással kereste fel az adóhivatal. A radikális hindu szervezetek és a BJP közti szoros kötelékeket természetesen látják Nyugaton is, annál is inkább, mert ezt az érintettek sem tagadják.
Tűrt, támogatott zavargások
A hindu nacionalizmus szításában kulcsszerepet játszanak továbbá a kormányfő környezetében felépített oligarchák. A Gudzsarát állambeli Adani család sorozatban nyert el milliárdos állami projekteket, miközben Modi Adani feliratú repülőgépeken utazgatott; a miniszterelnök és az üzletember nem is titkolják régi, szoros barátságukat. A kormányfő az indiai államok élére a legszélsőségesebb politikusokat állította. Uttar Pradesh államban például, amelynek 241 millió lakosából 38,5 millió muszlim, Yogi Adityanath sáfrányköntösös hindutva szerzetest nevezte ki főminiszterré, aki hetente tesz súlyosan muszlimellenes kijelentéseket, mint például: „egy hindu haláláért 100 muszlim fog bűnhődni”. (A Hindutva mozgalomról lásd keretes írásunkat.) Az újságírók bebörtönzése, elüldözése, kitoloncolása rendszeressé vált, a hazafias hindu értékeket harsogó kormánypárti média hathatósan erősíti fel a központi ideológiát. Fontos szimbolikus politikai gesztus volt az indiai parlament új épületének felhúzása, amit Modiék azzal indokoltak, hogy a régit a gyarmatosítók építették. A közintézmények vezető szakembereit inkompetens patriótákra cserélték, a tudósokat elhallgattatják és ellehetetlenítik, és átírták az iskolai történelemkönyveket is – a több száz évig fennálló, muszlim mogul birodalom egyszerűen eltűnt India múltjából. Modi minden területen a hindu hűséget jutalmazza a képességek és a szakértelem rovására, s azt hirdeti, hogy a szuperhatalmi státusz felé az ősi India dicsőségén keresztül vezet út. Egy évvel hivatalba lépése után építési engedélyt adott annak a hindu templomnak, amelyet a Hindutva szélsőségesei bálványuk, Nathuram Godse tiszteletére akartak emelni Újdelhi mellett. (Godse gyilkolta meg 1948. január 30-án Mahatma Gandhit.) Az engedély kiadását az előző kormányok rendre elutasították; a Godse-hívek által hirdetett alternatív történelem szerint Gandhi hazaáruló volt – egyebek közt azért, mert más vallásokat is elismert –, a merénylő pedig hős hazafi.
A kormányzati cinizmus időnkét mellbevágó: India tavaly a G20 házigazdájaként a nemzetközi turisztikai munkacsoport találkozóját az évtizedek óta katonai konfliktusoktól barázdált Kasmírban rendezte meg; e területet Pakisztán és – egy részét – Kína is a magáénak tudja. Mintha Putyin a Krímbe invitálta volna fejtágítóra a G20-ak turisztikai szakembereit! Modi egyébként három éve egy tollvonással visszavonta a muszlim többségű Dzsammu és Kasmír autonómiáját.
Az évtizede folyó uszítás immár odáig fajult, hogy szinte hetente lincselnek meg nem hindu szarvasmarha-tenyésztőket a „szent tehenek” védelmében
– miközben India régóta a világ öt legnagyobb marhahúsexportőre közé tartozik. Szikh gazdák 2020-ban egy évig tartó békés tüntetéssorozatot kezdeményeztek, amely során több millió, nem csak szikh földműves követelte az agrárpiac átalakítását célzó törvények visszavonását – a helyi média ezen eseményeket a khalisztáni terrorizmus előszobájának minősítette, s minden szikh gazdát a szikh szeparatista mozgalommal hozott összefüggésbe. Indiában 24 millió szikh él, miközben az ország népességének több mint 60 százaléka dolgozik az agrárszektorban. Évről évre mind több atrocitás éri a 27 milliós indiai keresztény kisebbséget is – 2023 első nyolc hónapjában 525 támadásról számoltak be. Idén minden valószínűség szerint megdől minden eddigi erőszakrekord.
Miközben júniusban Modi Mahatma Gandhit és Martin Luther Kinget méltatta az amerikai szenátorok előtt, a kelet-indiai, a BJP által irányított Manipur államban már egy hónapja súlyos összetűzések zajlottak az ott élő keresztény kuki és a hindu meitei közösségek között. A konfliktus a kuki közösségnek biztosított „többletjogok” miatt tört ki; a zavargások első napjaiban feltüzelt hindu lakosok 249 keresztény templomot romboltak le és több mint 200 kuki falut támadtak meg; az erőszak következtében 50 ezer ember menekült el otthonából. Modi és a központi kormányzat nem vett tudomást az eseményekről, mindössze annyit tettek, hogy az államot lekapcsolták az internetről. Manipurban azóta sem állt helyre a rend, fegyveres önkéntesek „járőröznek”, rendszeres a kijárási tilalom és az internet blokkolása. A halálos áldozatok többsége keresztény kuki, a zavargások során csak az év első hetében öten vesztették életüket, összességében pedig már 100 fölött van a halottak száma.
A hinduságvédelem frontjai
Az uralkodó nacionalista ideológia, a Hindutva (hinduság) alapjait a múlt század húszas éveiben fektette le Vinaiak Damodár Savarkar függetlenségi aktivista, politikus. Alaptétele szerint a „Hindu, Hindi, Hindustan” (azaz a hindu kultúra és múlt, a hindi nyelv és Hindusztán szakrális földterülete) hármas egysége alapján minden hindu lakosnak erkölcsi kötelessége óvni és ápolni a szent anyaföld tisztaságát és homogenitását. Az itt élő vallási kisebbségek, mindenekelőtt az egyistenhívő keresztények és muszlimok csak kívülállók lehetnek, kötelességük betartani a hindu kultúra és a hinduk által kialakított társadalmi rend normáit.
A kortárs fasiszta ideológiákra hajazó Hindutva gyakorlati megvalósítását az 1925-ben alapított mozgalom, a Nemzeti Önkéntesek Szövetsége (Rashtriya Swayamsevak Sangh, RSS) vállalta magára. A szervezet, amely az 1980-as évekre kiterjedt hálózattá fejlődött és a hindu nacionalista politika fontos bázisává vált, fizikai és szellemi kiképzést nyújt a csatlakozóknak; alaposan kiveszi a részét a kisebbségek elleni erőszakos cselekményekből. Az RSS tagja volt Nathuram Godse, Mahatma Gandhi gyilkosa is. Narendra Modi 21 évesen, 1971-ben lett az RSS főállású munkatársa Gudzsarátban, onnét irányították 1985-ben a BJP-hez, ahol főtitkári rangra emelkedett. A BJP első kormányzása idején, 2001-ben nevezték ki Gudzsarát főminiszterévé.
