Lemondott a francia miniszterelnök

  • narancs.hu
  • 2024. január 8.

Külpol

Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.

 

"Miniszterelnök asszony, kedves Élisabeth Borne, az ön munkája a nemzetünk szolgálatában nap mint nap példaértékű volt. Ön az államasszonyok bátorságával, elkötelezettségével és elszántságával valósította meg projektünket. Teljes szívből köszönöm Önnek" - írta az államfő az Twitteren, miután hivatalában fogadta a kormányfőt.

Az elnöki hivatal közleménye szerint az új kormány kinevezéséig a húsz hónappal ezelőtt hivatalba lépett Élisabeth Borne és kormánya tagjai kezelik a folyó ügyeket. Emmanuel Macron várhatóan még az este folyamán kinevezi az új miniszterelnököt.

A France24 híradása szerint Borne azután mondott le, hogy a francia politikában krízis tapasztalható a bevándorlási törvények és a nyugdíjreform miatt, a kormánynak pedig az EP-választásokra is rá kell készülnie.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Negyvenöt éves minden idők egyik legviccesebb filmje

Három fiatal komikus minimális filmes tapasztalattal kikönyörögte, hogy egy nagy stúdió esélyt adjon nekik. Meggyőztek jó pár drámai színészt, hogy faarccal, komolyan adjanak elő hihetetlen baromságokat. Így született az Airplane!, minden idők egyik legsikeresebb, meghatározó vígjátéka, amely után paródiákat, vagy épp repülős filmeket sem lehetett többé ugyanúgy nézni.

Tűz, erő - NATO-hadgyakorlaton jártunk a Bakonyban

Katonai járművek, felderítő és támadó drónok, harci helikopterek, gépfegyverek – minden, amit nem akarunk a gyakorlótéren kívül látni, de ott megnéztük. A Saber Guardian gyakorlaton amerikai, spanyol és magyar katonák a műveleti együttműködését gyakorolják.