Lengyelország választás előtt: A varsói menetrend

szerző
Tálas A. Péter
publikálva
1997/35. (08. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az 1995. novemberi elnökválasztás arról árulkodott, hogy Lengyelország - politikai értelemben legalábbis - a felinél kettérepedt: majdnem annyian szavaztak az antikommunista keresztes vitézt alakító Lech Walesára, mint a minden közép-európai reformkommunista álmait megtestesítő Aleksander Kwasniewskire. A parlamenti választások előtti politikai helyzetet éppenséggel értelmezhetjük úgy is, mint ennek a megosztottságnak a folytatódását: a posztkommunista baloldal szembenállását a keresztény-nemzeti jobboldallal, középen a kicsiny liberálisokkal (akik ott nem kormányoztak együtt a volt kommunistákkal) és a pici parasztocskákkal (akik viszont igen). Mintha Orbán Viktor álmodta volna az egészet, viccen kívül.

Az 1995. novemberi elnökválasztás arról árulkodott, hogy Lengyelország - politikai értelemben legalábbis - a felinél kettérepedt: majdnem annyian szavaztak az antikommunista keresztes vitézt alakító Lech Walesára, mint a minden közép-európai reformkommunista álmait megtestesítő Aleksander Kwasniewskire. A parlamenti választások előtti politikai helyzetet éppenséggel értelmezhetjük úgy is, mint ennek a megosztottságnak a folytatódását: a posztkommunista baloldal szembenállását a keresztény-nemzeti jobboldallal, középen a kicsiny liberálisokkal (akik ott nem kormányoztak együtt a volt kommunistákkal) és a pici parasztocskákkal (akik viszont igen). Mintha Orbán Viktor álmodta volna az egészet, viccen kívül.

Ehhez képest unalmas kampány ez a mostani. Különösen a pártok választási programjait olvasva keríti hatalmába az embert leküzdhetetlen álmosság. Egyik párt sem akarja például, hogy a lengyeleknek rosszabb legyen. Sőt. Mindegyik azt akarja, hogy végre jobb legyen nekik egy kicsit, de most már tényleg, no. Növekedjen a GDP? Jó hogy. Erősödjön a zloty? Nüná. Csökkenjen a bűnözés? Még szép. Politikamentes legyen-e végre a hadsereg? Majd pont az ne. Mindenki az Európai Unióba és NATO-ba törtetne. A magántulajdont már az új alkotmány is garantálja, s egyetlen párt sem kérdőjelezi meg a privatizáció, sőt még a reprivatizáció szükségességét sem. A politika főszereplői egyetértenek abban is, hogy elengedhetetlen szükség van a társadalombiztosítás, az egészségügy, a költségvetés reformjára s arra is, hogy a művelődés, valamint a kulturálódás végre valóban elsőbbséget élvezzen.

Nem mintha mindezekben nem értettek volna egyet már négy, hat, sőt kilenc évvel ezelőtt is.

Úgyhogy a választás nyilván nem is erről fog szólni.

Elvarratlan szálak

Több okból sem. Az egyik minden bizonnyal az, hogy a lengyel gazdaság az elmúlt négy évben reformok nélkül is elgurult a Balcerowicz-sokkterápia 90-es évek elejei lendületével: a GDP átlagban 4-5 százalékos növekedést mutatott, sikerült megerősíteni a zlotyt, s a munkanélküliség az 1993-as 16,4 százalékos csúcsról 14 százalékosra csökkent. Nem tűnt fel tehát senkinek - és akinek fel is tűnt, az is csak ímmel-ámmal morgolódott -, hogy a nagyobbik kormánypárt, a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) szakszervezeti frakciója (több mint 60 lelkes szakszervezeti aktivista szejmképviselő), valamint a Waldemar Pawlak vezette Parasztpárt (PSL) szép csöndesen elhallgattatta a szocdemek 1993-ban még meglehetősen hangos liberális szárnyát.

Fontos látni azt is, hogy eddig valamennyi lengyel választást a világnézeti kérdések uralták (az abortusz, az átvilágítás, a dekommunizáció, az iskolai hitoktatás, a Vatikánnal kötendő konkordátum, az alkotmány stb.). És ezek - bármilyen furcsa - még ma is aktuálisak a Visztula mentén. Mert bár a szejm liberalizálta a drákói szigoráról elhíresült abortusztörvényt, a lengyel alkotmánybíróság nyár elején az alkotmány előírásaival ütközőnek ítélte a parlament által már elfogadott új törvényt, így újra nyitottá tette a kérdést. Továbbra is megoldatlan a konkordátum ügye: ennek ´93-ban aláírt formáját az SLD máig nem volt hajlandó ratifikálni. Ez év májusában népszavazás erősítette meg ugyan az új lengyel alkotmányt, de azt azért túlzás lenne állítani, hogy a lengyelek elsöprő többsége támogatta az új alaptörvényt (51,71 százalék "igen", 45,89 "nem" - 42,86 százalékos részvétel mellett). Végül megszületett ugyan a lengyel átvilágítási törvény, de olyan kitételekkel - például az ügynöki múlt beismerése esetén is lehetővé teszi köztisztség betöltését, s csak azokat bünteti, akikről utólag derül ki -, amelyek csak elmérgesítették a lusztrációs vitát.

Valószínűleg már arra sem sokan emlékeznek, hogy az 1993-as választások eredményeként a lengyel jobboldal szinte teljes egészében kimaradt a parlamentből (az e pártokra leadott szavazatok száma 4,2 millió volt, miközben a szavazáson mindössze a szavazásra jogosultak 52 százaléka, azaz 14,3 millió polgár vett részt). A választásokat követően az új koalíció nekilátott önnön "bebetonozásának": kicserélte a vajdasági vezetőket, kormánytévét faragott a közszolgálati televízióból, az állami hivatalok nem politikai állásait is saját kádereivel pumpálta tele, kialakította klientúráját az állami bankokban, s éppen napjainkban igyekszik saját képére formálni az alkotmánybíróságot.

Valószínűleg részben ennek is köszönhető, hogy a ´93 után (önhibájából) padlóra került és szétaprózódott jobboldalnak sikerült indulatba jönnie és összeszednie magát. Hogy mennyire - az ma még kérdéses.

Alkalmi kapcsolatok

Mert igaz ugyan, hogy a Marian Krzaklewski vezette Szolidaritás Választási Szövetség (AWS) a közvélemény-kutatási eredmények szerint akár meg is nyerheti a választásokat, de ha közelebbről vizsgáljuk meg a választási szövetséget, kiderül, hogy a tömörülésbe olyan politikai pártokat és csoportosulásokat kényszerített egymás mellé a parlamentbe kerülés görcsös vágya, amelyeknek normális körülmények között nem sok közük lenne egymáshoz. (Korábban éppen személyes ellentétek vagy nézetkülönbségek miatt váltak szét politikai útjaik.) És ha nem is fedi teljesen a valóságot, azért lehet valami Lech Kaczynskinak abban a megjegyzésében, hogy "az AWS-ben a legerősebb összetartó erő a >>KMMJ-frakció>Kurvapecérek-most-mi-jövünk!a Jan Olszewski volt miniszterelnök vezette Lengyelország Átalakulási Mozgalmától (ROP) - szerezhet szavazatokat, ami viszont súlyosan csökkenti koalíciós lehetőségeit, annál is inkább, mert a keresztény-nemzetiek előretörésével párhuzamosan szorulnak háttérbe azok a konzervatív-liberálisok, akik a liberális Szabadság Unió (UW) felé biztosíthatnák a minimális nyitottságot.

A fő kérdés tehát az, hogy az AWS győzelme esetén képes lesz-e kormánykoalíciót alakítani. A dolgok állása szerint ehhez ma a ROP-on kívül csak Pawlak mindenre kapható PSL-jét s talán a nyugdíjasokat (KPRiE) nyerheti meg, amiből azonban még mindig csak egy igen gyenge koalícióra futja (AWS-PSL-ROP-KPRiE).

De nem lenne jobb helyzetben a választási versenyfutáshoz ez évben is régi, kipróbált gárdáját kiállító SLD sem, ha netán mégis megnyerné a választásokat. A parasztpárt legutóbbi húzásával ugyanis (már hogy a választások előtt látványosan felmondta a koalíciót) megroggyant az eleddig természetesnek tekintett SLD-PSL-UP-koalíció is. Másokra viszont (UW, KPRiE) bajosan számíthatnak a posztkommunisták, annak ellenére, hogy a KPRiE megalakításának ötletét igen sokan éppen a korábban szövetségeshiányban szenvedő SLD-től származtatják.

És a dolog itt kezd groteszkké válni: a nyugdíjasok ugyanis ma hallani sem akarnak a baloldali nagykoalícióról (SLD-PSL-UP-KPRiE). Inkább az AWS felé kacsingatnak, akik akarják is meg nem is az ideológiailag meglehetősen kétes aggastyánok és matrónák patronálását.

Lengyelország leendő kormánykoalíciójának sorsa így lényegében két párt választási sikerén és magatartásán múlik. A jelenleg gödörben lévő s éppen ezért mindenkinek felkínálkozó Parasztpártén, s talán még inkább Balcerowicz Szabadság Uniójáén, amely viszont ma még minden kérőt mereven elutasít. S a jelöltlistákat nézve nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben is ezt fogja tenni: hiszen az SLD és az AWS győzelme azt jelenti, hogy a lengyel parlamentben akár 60-65 százalékos többséget szerezhetnek a jobbról és balról egyaránt nyomuló szakszervezetisek. Akkor pedig a pártprogramot (a társadalombiztosítás, az egészségügy, a költségvetés reformját) négy évre megint elfelejtheti a "sokkterápia atyja".

Tálas A. Péter

Pártok, esélyek

A szeptember 21-i lengyel választásokon induló közel 30 pártnak, választási koalíciónak, illetve politikai tömörülésnek 536 választási listát sikerült összeállítania. A lengyelek az e listákon szereplő 6167 jelöltből választhatják ki a 460 tagú szejmet, ami azt jelenti, hogy egy-egy képviselői helyért több mint 13 jelölt száll majd harcba. A 100 szenátori bársonyszékért 80 választási bizottság 469 jelöltje verseng.

A választási törvény 5 százalékos parlamenti küszöböt állít a pártok, 8 százalékost a választási koalíciók elé, az országos listán indulók számára fenntartott 69 képviselői helyen pedig csakis azok a pártok és tömörülések osztozhatnak, akik országos átlagban elérték a 7 százalékot.

A posztkommunisták (SLD) a legrosszabb esetben is megkapják a maguk 20-23 százalékát; a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint most 25-ön állnak. A konzervatív-liberális és nemzeti-katolikus pártokat csokorba gyűjtő Szolidaritás Választási Akció (AWS), ha megfeszül, sem éri már el a titkon remélt 30-at; Waldemar Pawlak Janus-arcú parasztpártjának (PSL) - végül is az 1,8 millió paraszt és a 160 ezer farmergazdaság Lengyelországában vagyunk - kinéz a 8-10 százalék; a sokkterápiás Balcerowicz Szabadság Uniójának (UW) pedig a 10-12. A Ryszard Bugaj vezette Munka Unió (UP) - a volt Szolidaritás baloldala - megint hozza majd a maga 7 százalékát, és a Lengyelország Átalakulása Mozgalom (ROP) is elérhet még 6-8 százalékot, ha a nagy átvilágító, Jan Olszewski kicsit enyhíti szorítását pártja NATO-ellenes frakciójának torkán, amit - hogy mégse ő legyen, aki a padlóra köp - még Madrid környékén ragadott meg. Azután ott van még a baloldal által kreált Nyugdíjasok Pártja (KPEiR), amely - ha élemedett korú híveinek még nem olyan rossz a látásuk, hogy a szavazócédulán összetévesztik a Szolidaritás sebtében összetákolt nyugdíjas pártjával (KPEiR RP) - szintén szerezhet 6-7 százalékot - és evvel nagyjából össze is állítottuk a szejmet.

szerző
Tálas A. Péter
publikálva
1997/35. (08. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...