„Nem kétséges, hogy robbanás történt, de még nem tudni, hogy mi robbant, pontosan hol, és ki helyezte el a robbanószert” – olvasható a Varsóban április 11-én közzétett, hangsúlyozottan nem végleges „technikai jelentésben” a 96 ember, köztük Lech Kaczyński köztársasági elnök halálát okozó 2010. április 10-i oroszországi légi szerencsétlenségről. Felmérések szerint a lengyelek 26 százaléka el is hiszi mindezt, 8 százaléknyival többen, mint tavaly. A baj csak az, hogy sehol egy szál bizonyíték, a jelentést kiadó albizottság jogilag nem létezik, az előterjesztőt pedig januárban azért rúgták ki a kormányból, mert már a kormánypárt számára is vállalhatatlanná vált.
A lengyel politikai elitet szinte lefejező tragédia után rögtön megindultak a találgatások egy esetleges merényletről. Lech Kaczyński túl hazafias volt, túl keményen képviselte a nemzeti érdekeket, és ezért útjában állt Donald Tusknak, a jobbközép kormány miniszterelnökének, aki ezért összeesküdött az akkor épp kormányfőként szolgáló Putyinnal saját országa elnökének meggyilkolására. Ennek az elméletnek a képviselői, főleg a ma hatalmon lévő Jog és Igazságosság (PiS) pártban ugyan simán feltételeztek egy ilyen nagyságrendű bűnt az 1989 előtti kommunistaellenes ellenzékből indult politikusról, akivel 2005-ben még közös kormányzásra készültek, de azon már keveset gondolkoztak, hogy mi értelme lett volna az egésznek. Lech Kaczyński nem volt túl sikeres elnök, a felmérések szerint a néhány hónappal később esedékes választáson valószínűleg nem tudta volna megőrizni tisztségét. Az oroszok aligha őrültek volna meg, végrehajtani egy ilyen gyilkosságot a saját területükön. És miért kellett volna Kaczyński likvidálása érdekében több tucat kormánypárti politikust, közjogi méltóságot, tábornokot, főpapot is eltenni láb alól?
Vádolják persze a 2015 előtti kormányt azzal is, hogy egy nemzetközi egyezmény alapján zajlott a vizsgálat, s nem a légi balesetek közös kivizsgálásáról szóló orosz–lengyel szerződés szerint. A válasz: annak nem voltak kidolgozott végrehajtási szabályai, 2010 áprilisában pedig azonnal kellett cselekedni. Ugyanakkor a nemzetközi szerződés szerint is kötelező lett volna a lengyel felet jobban bevonni, és ahogy az oroszok ezt megszegték, ugyanúgy megszeghették volna a több jogot adó kétoldalú megállapodást is. Szerfelett naiv követelés volt, hogy nemzetközi testület kutassa a nyomokat, például a NATO vagy az EU részéről, hiszen az oroszok egyik szervezetnek sem tagjai, aligha járultak volna hozzá ilyesmihez.
Robbanásnak semmi jele
A gép lezuhanásának okairól is egymást kizáró változatok terjedtek: a ködöt mesterségesen gerjesztették; rakétával lőtték le a TU–154-est; a gépen elhelyezett robbanóanyag okozta a katasztrófát, s azt akár az oroszok is odatehették korábban, amikor karbantartáson a gyártónál volt a gép. Még termobarikus bombát is emlegettek. Az albizottság szerint a gépen történt a robbanás, de komoly bizonyítékuk nincs rá. Nem jártak a helyszínen, a roncsot nem látták – noha az oroszok, akik a gép maradványait még mindig maguknál tartják, felajánlották a lehetőséget –, csak fotókból és modellkísérletekből vontak le következtetéseket. Hazugsággal, adatok hamisításával vádolják a korábbi hivatalos állami vizsgálóbizottságot, amely ezt felháborodottan visszautasítja, és rámutat: sem a roncson, sem a holttesteken nincs nyoma robbanásnak. Az utasfülke ablakai, ajtói, falai kevéssé sérültek, nincs jele olyan hőhatásnak, olvadásnak, amivel egy robbanás jár, a falak nem kifelé görbültek. Egyetlen halottnak sem szakadt be a dobhártyája, testükön, ruhájukon, a falakon nem találták robbanóanyag nyomát. A hangfelvételeken sem hallatszik semmiféle robbanás, az pedig komolytalan vád, hogy e felvételeket manipulálták volna. A mostani jelentés kétségbe vonja ugyan, hogy egy fával való ütközéstől leválhat-e egy ekkora gép szárnya – évek óta zajlik egy bizarr vita a nyírfa keménységéről –, de figyelmen kívül hagyja, hogy az érintkezés szöge is számít, és több fát is súrolt a szárny.
Valójában lehet tudni, hogy mi történt. A köztársasági elnök ragaszkodott ahhoz, hogy Tusk hivatalos látogatása után három nappal ő is megemlékezést tartson a katyńi gyilkosságok 70. évfordulója alkalmából, és akárcsak Tusk, ahhoz is, hogy az elavult, bezárt, de az emlékhelyhez közeli szmolenszki repülőteret nyissák meg neki az orosz hatóságok. Ám míg a kormányfő látogatásakor jó idő volt, így nem jelentettek gondot a korszerűtlen berendezések, az államelnök repülésekor a sűrű köd tragédiát okozott. A mostani dokumentumban – törvényi felhatalmazás nélkül – érvénytelennek minősített régi vizsgálat során kiderült, hogy a katonai gép pilótái felkészületlenek voltak, nem értettek a TU–154-es gép kezeléséhez, sosem gyakorolták e géptípussal a leszállást ködben. Nem tudtak oroszul, az irányítótoronyban ülők viszont csak oroszul beszéltek. A légiirányítók hibás utasításokat adtak, és akkor sem zárták be a repülőteret, amikor ezt az időjárás miatt meg kellett volna tenniük. Bár az nem bizonyosodott be, hogy az elnök vagy más utasítást adott volna a leszállásra, az biztos, hogy a pilótáknak voltak rossz tapasztalataik korábbi hasonló esetekről. Valószínűleg nem is akartak leszállni a tejszerű sűrű ködben, mégis lejjebb ereszkedtek, hogy megnézzék a leszállópályát, és aztán arra hivatkozva, hogy nem látják, elmehessenek egy másik reptérre. De a rosszul beállított és kezelt magasságmérő miatt túl alacsonyra kerültek, és beleütköztek a fákba, majd a földbe. Felelőtlenség, szervezetlenség, emberi hibák egész sorozata okozta a bajt. (Mindezt bővebben lásd: Mesterséges köd, Magyar Narancs, 2017. május 11.)
A 2015 végén hatalomra került PiS-kormány azonnal elkezdte a maga vizsgálatát, de a hivatalos állami bizottságot szabályozó törvényhez valamiért nem nyúltak, ezért nevezik a saját testületüket albizottságnak. Ennek a szervnek azonban nincs semminő jogi megalapozottsága. Tagjainak zöme soha nem foglalkozott légi balesetekkel, és menet közben sokan le is mondtak tagságukról. Mindezzel együtt szerettek volna a 80. évfordulóra egy végleges jelentéssel előállni, de ez nem sikerült, és Jarosław Kaczyński, a kormánypárt elnöke, az elhunyt államfő ikertestvére nemrég rezignáltan beismerte: talán soha nem fog kiderülni a „teljes igazság”.
A rossz szellem
Kaczyński fokozatosan lovallta bele magát abba, hogy a Tusk-kormánnyal kétségtelenül ellenséges viszonyban lévő testvérét megölték. Rossz szelleme Antoni Macierewicz volt, akivel negyven éve szerepel együtt a politikai színtéren, és akinek eltávolítása a védelmi minisztérium éléről a januári kormányátalakítás legnagyobb szenzációja volt. A most 70 éves Macierewicz a maoista szélsőbalról jutott el a radikális jobboldalig, és jelentős szereplője volt a kommunista rendszerrel szembeni illegális ellenállásnak. 1976-ban alapító tagja a KOR-nak, a Munkásvédő Bizottságnak. De mindenütt összeveszett mindenkivel, 1989 után több pártot megjárt, míg kikötött a Kaczyńskiaknál. A PiS alelnöke. 2015 végén védelmi miniszter lett, de olyan konfliktusok tömegét robbantotta ki a tábornoki kar lefejezésével és a hadiipari fejlesztések körüli kavarással, hogy a NATO központjában is bizalmatlanná váltak iránta. Ráadásul a kormánypárton belül is szervezkedni kezdett, támogatói csoportokat hozott össze – ez lehetett a perdöntő. Az utolsó pillanatig hihetetlennek látszott, hogy Kaczyński kirúgja „a Szmolenszk-vallás főpapját”, de megtörtént. Annyira, hogy a belügyből érkező utódja szinte ciánozott utána: több tucat emberét váltotta le a tárcánál és a hadiipari cégeknél. Vigaszul meghagyták az említett vizsgáló albizottság élén, működéséért Kaczyński most külön köszönetet is mondott – de félreállítása nyilvánvaló.
Macierewicz talán ezért is próbált óvatosan fogalmazni, és miközben a gépen történt robbanást, mint idéztem, biztosra veszi, kijelentette: „Soha nem beszéltem merényletről.” Ez egyrészt többtucatnyi felvétellel cáfolható, másrészt az albizottság nem magyarázta meg, hogy mi más állhatna egy ilyen robbanás mögött. Ugyanakkor kirajzolódott egy érdekes konfliktus is. Az albizottság panaszkodott, hogy a baleset ügyében még mindig büntetőeljárást folytató ügyészség nem hajlandó együttműködni, míg az ügyészség azt állítja, hogy az albizottság kérésre sem adta át állítólagos bizonyítékait. Az ügyészséget a kormány egyik erős embere, az igazságszolgáltatás bedarálását is irányító Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter vezeti, aki egyben a legfőbb ügyész is. Magatartását kis jóindulattal úgy is lehetne magyarázni, hogy azért óvatos, mert az ő emberei nem találják a robbanás nyomait. Persze politikai rivalizálás is van Ziobro és Macierewicz között, Kaczyński pedig kifejezetten szereti, ha az emberei egymásnak ugranak.
Végül az egész mögött az is ott rejlik, hogy Donald Tusk közölte: nem megy nyugdíjba, amikor jövőre lejár a megbízatása az Európai Tanács élén, és visszatér a lengyel politikába. Könnyen lehet, hogy 2020-ban elindulna a köztársasági elnökválasztáson az önálló arculatát nehezen kialakító, a kormánypártot hol szolgaian kiszolgáló, hol óvatosan bíráló Andrzej Duda jelenlegi államfővel szemben. Bár az még messze van, ma nem látszik kizártnak, hogy Tusk nyerjen. Ezért a PiS-nek nagyon jól jönne, ha hazaárulóként, az elnökgyilkosság felbujtójaként lehetne bíróság elé állítani – vagy legalábbis a nyilvánosság előtt meghurcolni – az EU-tisztségre 2014-ben akaratuk ellenére megválasztott Tuskot.
Április 10-én Varsó központjában, a Piłsudski téren, az Ismeretlen Katona sírjának közelében emlékművet avattak a 96 szmolenszki áldozatnak. Semmibe vezető fekete márvány lépcsősor. A főváros ellenzéki önkormányzata nem adott engedélyt a megépítésére, ezért a tér e részét a vajda – nagyjából a magyar kormányhivatal-vezető megfelelője – kisajátította, és így ő engedélyezhette az avatást. Találó jelképe ez annak, ami egy repülőbaleset halottai körül zajlik. Várhatóan még sokáig az is marad.
