Állami homofóbia Lengyelországban

Leteker, felteker

Külpol

A homoszexualitás összemosása a pedofíliával, az „LMBTQ-ideológia” démonizálása, a „hagyományos családi értékek” álszent védelme – Lengyelországban is évek óta uszít a kormány az LMBTQ-emberek ellen. A helyzetet itt a számtalan pedofilbotrányba keveredett katolikus egyház aktív befolyása súlyosbítja.

„El akar űzni bennünket a kormány egy sötét helyre, vissza akar zárni egy szekrénybe, ahol nem vagyunk láthatók. De ez nem lesz egyszerű, mert az LMBTQ-közösség sokkal szervezettebb, mint korábban, sokan érzik, hogy elég volt ebből, és harcolni akarnak az elnyomás ellen” – meséli Filip, akivel Varsóban találkoztunk. A húszas éveiben járó fiú Lengyelország keleti részéről származik, de tíz éve Varsóban él. Kommunikációs területen dolgozik, és közben azért küzd, hogy ugyanolyan jogai legyenek, mint heteroszexuális honfitársainak.

„Rosszabb, mint a kommunizmus”

Magyarország és Lengyelország az LMBTQ-jogok tekintetében többé-kevésbé azonos szinten áll: egyik országban sem legális az azonos neműek házassága, gyereket sem fogadhatnak örökbe meleg párok (pontosabban az egyedülállók nem fogadhatnak örökbe, de az LMBTQ-közösség tagjai egyedülállóként fogadtak örökbe gyerekeket, amíg lehetett; Magyarországon elvileg a családügyért felelős miniszter adhat erre engedélyt). Lengyelországban viszont még bejegyzett élettársi kapcsolatra sem léphetnek az azonos nemű párok, míg Magyarországon ez lehetséges; a lengyeleknél ellenben a transzneműek megváltoztathatják a nevüket, bár a folyamat nagyon hosszú és szövevényes (a nevét és nemét megváltoztatni készülő személynek ugyanis be kell perelnie a szüleit). Nálunk a névváltoztatásra 2020 májusa óta törvényileg nincs mód, sőt a törvény meghozatala előtti két évben sem lehetett már névváltoztatást kérni, ezt a folyamatot ugyanis 2018-ban felfüggesztette a kormány. A két ország abban is hasonlít, hogy a kormányzó pártok politikusai évek óta az „LMBTQ-ideológia” vagy „genderideológa” ellen harcolnak, és mindezt előszeretettel emelik választási kampányok témájává is.

Lengyelország sosem volt LMBTQ-barát hely, 2018 táján azonban történt valami, amit beszélgetőpartnereink úgy fogalmaztak meg, hogy akkor erősödött fel az „államilag támogatott homofóbia”. Egy nyíltan meleg varsói önkormányzati képviselő, Marek Szolc megjegyzi, mindezt nem a lengyel kormány találta ki, hanem Vlagyimir Putyin, és a lengyelek (meg a magyarok is) ugyanabból a kottából játszanak, amelyből az orosz melegellenes propagandatörvény született 2013-ban. „Az orosz propaganda gyakran beszél a meleg Európáról, arról, hogy az Európai Unió szétrombolja a hagyományos családi értékeket. Lengyelországban ugyanezt mondják a kormánypárti politikusok, ugyanazt a játékot játssza a lengyel kormány, mint amit Putyin játszott Oroszországban, és amit Orbán Magyarországon. Mindezt azért, hogy megosszák a társadalmat, ami Lengyelországban, egy ideig legalábbis, igen jól sikerült.”

Magas rangú lengyel politikus szájából az első gyűlöletbeszéd 2018 áprilisában hangzott el, amikor Jarosław Kaczyński, a 2015 óta kormányon lévő Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője azt mondta, hogy „homoszexuális házasságok nem fordulhatnak elő, türelmesen meg kell várnunk, amíg az Európai Unió országai kijózanodnak”. Az igazi kampány 2019 elején kezdődött, amikor Rafał Trzaskowski, Varsó polgármestere (aki a Donald Tusk alapította, jelenleg ellenzékben lévő liberális-konzervatív pártnak, a Polgári Platformnak a tagja) aláírt egy nyilatkozatot, amely egyfajta útmutatást adott a varsói városházának arról, hogyan tudnák az LMBTQ-közösség életét megkönnyíteni, jobbá tenni, és szólt az iskolai szexuális edukációról is, amelyben LMBTQ-témák is szerepeltek. A PiS ezt nem tűrhette: politikusok és a kormánypárttal szorosan együttműködő katolikus egyház vezető tagjai szólaltak fel a már Magyarországon is ismerős érveket használva, hogy ti. a varsói deklaráció a pedofíliát teszi emberközelivé, nem a gyerekeket védi.

Alig egy hónappal Trzaskowski lépése után, 2019 márciusában a Świdnica megyei képviselők kijelentették, hogy az ország ezen területe „mentes az LMBTQ-ideológiától”. Ezután az „LMBTQ-mentes” zónák hirtelen szaporodni kezdtek, az önkormányzatok egymás után írták alá a „Családjogok önkormányzati chartáját”, amelyet az Ordo Iuris nevű szélsőjobboldali vallási szervezet készített elő. (Az Ordo Iuris jó ideje kampányol már az LMBTQ-jogok ellen és az abortusz teljes betiltásáért.) Rövid idő alatt több mint száz régió, az ország nagyjából egyharmada vált „LMBTQ-mentes övezetté” (ezeknek az alakulását egy interaktív oldalon, a Gyűlölet Atlaszán – atlasnienawisci.pl – lehet követni). A családjogi charta mellett egy másik dokumentumot is elfogadtak ezek az önkormányzatok, az „LMBTQ-ideológia elleni állásfoglalást”. Nyíltan egyik sem mondja ki, hogy ezeken a területeken korlátoznák az LMBTQ-közösség tagjainak jogait vagy kizárnák őket bármiféle tevékenységből, vagyis a zónák létrehozása sokkal inkább szimbolikus lépés volt. A dokumentumok indirekt módon sértik a melegjogokat; a házasságot „egy férfi és egy nő kapcsolataként” definiálják (Magyarországon ezt az Alaptörvénybe írták bele), vagy kijelentik, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) oktatási normáinak megfelelő szexuális nevelést kell bevezetni, továbbá elítélik a politikai korrektséget.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.