Az évforduló minden esetben alkalmat kínál a szembenézésre is: nem történt ez másképpen most sem – mármint Németországban. A Berlinben megnyílt Es brennt! (Lángokban áll!) című (az Elpusztított sokszínűség címet viselő éves programsorozat keretében megrendezett) tárlat 26 zsinagóga sorsán keresztül mutatja meg, mi történt a zsidó kulturális örökséggel az 1938. novemberi dúlás során. Kellő számú dokumentumot gyűjtöttek össze ahhoz, hogy szemléltessék az úgynevezett Kristályéjszaka előtti és utáni állapotokat, s ha lehet, azt is, miként élték meg eme épületek a jelent (már ha megélték: sokuknak csak a hűlt helyét lehetett megtalálni). Andreas Nachama, a Topographie des Terrors (A terror topográfiája) elnevezésű dokumentációs központ igazgatója a kiállítást bemutató tájékoztatóján felülről szervezett, pontosan megtervezett és a népharag spontán kitörésének beállított pogromsorozatnak nevezte az eseményt, amely 1938. november 10-re virradó éjjel kezdődött, és több napig tartott.
| ||
Valójában a történészek még mindig viszonylag keveset tudnak a Kristallnacht valódi mozgatórugóiról, s csak találgatják, mely náci vezető(k) személyes ambíciója vezetett el ehhez az addig példátlan erőszakcselekmény-sorozathoz. Ehhez kontrasztként sorra születnek az interneten kivételes gazdagsággal burjánzó szélsőjobboldali, „revizionista” történeti irodalom fantazmagóriái: ők természetesen jól tervezett és szervezett nemzetközi zsidó konspirációt látnak az ügy mögött.
A pontos parancsnoki láncolat felderítése nem csak azért nehézkes, mert – ahogy ilyenkor lenni szokott – az események korántsem mutatták minden esetben a tervezettség látszatát: sok helyen, ha átmenetileg is, kicsúszott az események irányítása a Kristályéjszaka vélelmezhető kezdeményezői kezéből. A náci hatóságok, a Gestapo és a bűnügyi rendőrség (Kripo) korántsem tett meg mindent a pogromsorozat kivizsgálására – habár az események értékeléséhez hozzátartozik, hogy utólag őrizetbe vettek 174 embert, akik az összetört zsidó boltokat fosztogatták önkényesen, a tervezett „gyári programon” kívül.
A hagyományos kronológia az 1938. november 7-én Párizsban végrehajtott merényletet nevezi meg az erőszakcselekmények kiváltó okaként – hozzátéve: alighanem ez már csak ürügyként szolgált az amúgy is tervbe vett nagyobb volumenű, erőszakosabb zsidóellenes lépések kivitelezésére. E napon ugyanis Herschel Grynszpan, a Németországban született, onnan 1936 őszén illegálisan Franciaországba emigráló, 17 éves, lengyel zsidó származású diák (akinek családját nem sokkal korábban toloncolták ki Németországból) revolverével többször rálőtt Ernst vom Rathra, a párizsi német követség beosztott diplomatájára. A szintén fiatal, harmadtitkári beosztású német életét, akit öt golyó talált el, a leggondosabb ellátás sem tudta megmenteni (pedig még Hitler háziorvosa, a bűnei miatt a háború után felakasztott Karl Brandt is kezelte), halálhíre november 9-én késő este ért Németországba. Az ezután következő, a náci hivatalosságok szerint ösztönös zsidóellenes erőszakcselekmények spontaneitásáról sokat elmond, hogy szinte varázsütésre kezdődtek el Németország szinte minden pontján, emellett dramaturgiájuk, rituáléjuk is kísérteties hasonlóságot mutatott.
| ||
Először a zsidó boltokat rombolták le, országosan több mint 800-at pusztítottak így el – a rengeteg utcára került üvegcserép után kapta a valójában több napig tartó erőszaksorozat a Kristallnacht (Kristályéjszaka) elnevezést. Ezután következtek a zsinagógák, amelyeket módszeresen dúltak fel, s ha a környező házak nem zavartak be, gyújtottak fel. Németország-szerte vagy 200 zsinagóga esett a rombolás áldozatául – de összesen vagy 1000, többé-kevésbé vallási rendeltetésű épületet rongáltak meg. Egyedül Bécsben, ahol különösen kegyetlen jelenetek kísérték a pogromot, 94 zsinagógát, imaházat és vallási központot romboltak le, néha gyújtottak fel több-kevesebb alapossággal. Mindezt kísérte a zsidó vallási emlékek, könyvek szertartásos elégetése – lehetőség szerint szép számú érdeklődő előtt.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy Reinhard Heydrich – akkor éppen a Biztonsági Rendőrség (SiPo) és az SS saját biztonsági szolgálata (SD) főnöke – még a november 9-ről 10-re virradó éjjel titkos táviratot küldött a SiPo és a náci párt (NSDAP) félkatonai szervezete, az SA vezetői számára. Ebben pontos utasításokat közölt a zavargások kezelésére vonatkozólag, amelyben mindenekelőtt a nem zsidó üzletek és érdekeltségek, továbbá a külföldiek (többek között a külföldi illetőségű zsidók) védelmére utasította a címzetteket. Ugyanakkor felhívta a figyelmüket: a zsinagógákban és a zsidó közösségi központokban talált iratokat, dokumentumokat sürgősen szállítsák be az SD központjaiba – a többiről nem esett szó, minden más tehát mehetett a tűzre. A rendőrségnek ezen felül gondoskodnia kellett arról is, hogy elegendő számú egészséges, lehetőség szerint fiatal zsidó férfit gyűjtsenek össze, akiket azután a koncentrációs táborokba szállíthatnak. Ezen felül azonban a hatóságoknak egyenesen tilos volt közbeavatkozniuk, amíg a pogromok „spontán” résztvevői meg nem sértették a fentebb kialakított szabályokat és forgatókönyvet.
| ||
Közvetve az események szervezettségét erősíti, hogy már november 7-én megtartották a későbbi események főpróbáját Kasselben, ahol ekkor támadták meg, dúlták fel a város híres, 19. századi zsinagógáját (melyet néhány nappal később a városi tanács rendeletére az elszenvedett károkra tekintettel le is romboltak). Jellemző, hogy ezt az esetet a Kristályéjszaka későbbi, nagy nyilvánosság előtt zajló eseményeivel szemben igyekeztek eltitkolni, hiszen nem vágott volna egybe a pogromokat vom Rath halálával magyarázó náci szcenáriókkal.
A kezdeményezők között sok történész emlegeti Goebbelst, aki egyes hipotézisek szerint az 1938 őszére több okból is megtépázott renoméját igyekezett helyreállítani Hitler előtt egy ilyen akcióval. Valójában leginkább a sörpuccs évfordulóján rendezett november 9-i emlékvacsorán elmondott beszédét szokás emlegetni, melyben a Führerre hivatkozva gyakorlatilag eltiltotta a nemzetiszocialista pártot attól, hogy hivatalosan zsidóellenes demonstrációkat szervezzen – de ha ezek spontán törnének ki, úgy nem lehet hivatalos akadályuk. Ezt, legalábbis utólagos vallomásaik ezt támasztják alá, több jelen lévő náci vezető is a pogromra való egyenes felhívásként értelmezte.
A Kristallnachtnak nevezett pogromsorozat a vallási, kulturális emlékekben, üzletekben, magánlakásokban és más zsidó tulajdonú javakban okozott pótolhatatlan károkon kívül számos emberéletet követelt. Máig is a hivatalosan megadott 91 halálos áldozatot emlegetik – pedig valójában most sem tudjuk pontosan, hány zsidót gyilkoltak meg (többnyire vertek agyon) a rombolás és gyújtogatás során. A kalapáccsal, baltákkal támadó náci csőcselék, soraikban civil ruhás SA-tagokkal, több olyan személyt is bántalmazott, sőt meggyilkolt, akikről utólag kiderült: alaptalanul nézték őket zsidóknak. Az áldozatok számát növeli, hogy az ekkor már kegyetlenül zaklatott zsidó polgári lakosok közül szintén határozatlan becslések szerint több százan követtek el öngyilkosságot. Az események közben s a következő napokban mintegy 100 ezer németországi zsidót vettek őrizetbe, s körülbelül 30 ezer személyt, zömmel fiatal férfiakat szállítottak koncentrációs táborokba. A kegyetlen bánásmód, a verések és változatos kínzások, az őrszemélyzet által elkövetett gyilkosságok következtében közülük mintegy kétezren haltak meg – mindezzel együtt a Kristályéjszaka halálos áldozatainak számát mintegy két és fél ezerre becsüli a történettudomány.
| ||
Ugyanakkor ez az esemény, bár mintegy előre jelezte az új, a korábbiaknál is brutálisabb zsidópolitikát, még nem a végső megoldás közvetlen kezdete. Jellemző módon azokat, akik túlélték az első hetek tortúráit, néhány hónap elteltével kiengedték a lágerekből – amennyiben megfogadták, hogy elhagyják Németországot. Pár hónap leforgása alatt 115 ezer – Németországban zsidónak minősülő – személy hagyta el hazáját; ha szerencséje volt, akkor olyan messzire került, ahová már a háború alatt sem ért el a német hadigépezet és a nyomában érkező népirtó masinéria.
Az otthon maradt német zsidókat 1 milliárd birodalmi márka sarc megfizetésére kötelezték – magától értetődő módon ők állták a törött ablakok és kirakatok pótlásának 4 millió márkás költségét is. Egy tekintetben azonban mindenképpen elszámították magukat az eseményeket vélhetően kitervelő, de mindenképpen jóváhagyóan eltűrő náci vezetők. A Kristályéjszaka rombolása és erőszakorgiája a Németországban dolgozó külföldi tudósítók szeme előtt zajlott – a világsajtó aprólékos beszámolói napok alatt semmivé tették azt az amúgy meg nem érdemelt renomét, melyet Hitler Németországa a gyors gazdasági újjáépítés, a berlini olimpia sikeres megrendezése, vagy éppen az „európai béke megteremtése érdekében tett erőfeszítései” (ne felejtsük: néhány hónappal vagyunk a müncheni szerződés aláírása után!) révén szerzett. Ráadásul a titkosszolgálatok jelentései szerint a lakosság többsége sem egyértelműen lelkesült az anarchikus erőszak-cselekedetek és a rombolás láttán. Ebből azután okultak is: utóbb ügyeltek rá, hogy a „végső megoldás” későbbi stációi már a külvilág (sőt lehetőség szerint a német lakosság nagyobb részének) szemétől elzárt helyeken és régiókban kerüljenek megvalósításra.
