„Azerbajdzsánban termelnénk óriási mennyiségben áramot, azt tenger alatt hoznánk Európába, Románián keresztül érne Magyarországra” – mondta szokásos monológjában az augusztus 20-i diktátortalálkozó utáni pénteken Orbán Viktor. E mondatnak egyetlen igaz eleme sincs: ha egyszer valóban megépülne egy ilyen transzkontinentális infrastruktúra, Azerbajdzsánban az áramot nem a magyarok termelnék, a tenger alatti távvezetékhez sem lenne érdemi közünk, és nem Magyarország lenne a valódi célpontja e lehetséges tranzitnak sem. És bár az azeri zöldáram-projektről már többször beszélt Orbán megnyilatkozásaiban, az egyelőre a tervezőasztalig sem jutott el.
A tavaly decemberben, Bukarestben aláírt előszerződésben (memorandum of understanding) llham Alijev azerbajdzsáni elnök, Irakli Garibasvili georgiai (grúz), Nicolae Ciuca akkori román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt rögzítette, hogy elképzelhetőnek tartanak egy olyan, majdan kidolgozandó szerződést, amelynek alapján Azerbajdzsánból Európába nagy mennyiségű villamos energia lesz exportálható. A projekt ugyan elvi támogatást kapott Ursula von Leyentől, bekerült az azeriek 10 éves hálózatfejlesztési tervébe, s a kaukázusi régió legnagyobb országa világbanki támogatással tavaly májusban nekilátott egy megvalósíthatósági tanulmánynak – de egyelőre ennyi történt. Mindez egyébként az Azerbajdzsán és Georgia közötti, majd onnét a Fekete-tengerben Romániáig lefektetendő nagyfeszültségű kábel projektjére vonatkozik; ennek célja, hogy fokozza a georgiai áramrendszer ellátásbiztonságát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
