Magyar Narancs: Orbán Viktor szerint ők nem elhagyni, hanem megváltoztatni akarják az Európai Uniót. De mivé változtatnák?
Krekó Péter: Erről viszonylag konzekvensen szokott beszélni a kormány és a Fidesz is az utóbbi években. Európa a domináns retorika szerint alapvetően tagállamok szövetsége, a tagállamok hozzák a fontos döntéseket. Ebből viszont hol kimondatlanul, hol kimondva a tagállamok feletti uniós intézmények, leginkább az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) legitimitásának a megkérdőjelezése is következik. Utóbbit a Fidesz tavalyi parlamenti határozata alapján nemes egyszerűséggel fel is oszlatnák. Gyakran elhangzik, hogy az unió legfőbb problémája az, hogy nem elég demokratikus – miközben nehéz az EP-nél demokratikusabban megválasztott szervezetet elképzelni, hiszen tagjait az unós állampolgárok közvetlenül választják meg. Orbán és a Fidesz gyakorta hangoztatja, és talán sokszor hiszi is, hogy ők az európai démosz valódi hangja – nem véletlen, hogy különböző kormányközeli közvélemény-kutató intézetek ismételten publikálnak olyan adatokat, amelyekből rendre kiolvasható, hogy a kormány aktuális álláspontjának Európában is elsöprő, kétharmados a támogatottsága. Ezzel szemben a helyzet az, hogy az európai közvélemény legtisztább tükre a közvetlenül választott Európai Parlament, amely az uniós szervek közül a legkritikusabb – és a Fidesznek az Európai Néppártból (EPP) való távozása óta egyre kritikusabb – a magyar kormánnyal szemben. Az Európai Bizottsággal leginkább a kötelezettségszegési eljárások és a pénzek befagyasztása miatt van konfliktusa a kormánynak. És minél több konfliktusa van a magyar kormánynak egy európai intézménnyel, annál inkább megkérdőjelezi annak létjogosultságát. 2007 decemberében a Fidesz képviselői is megszavazták a Lisszaboni Szerződést, amely nemcsak az intézményi struktúrát rögzíti, hanem azt is, hogy Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozással lemond a szuverenitásának egy részéről.
Miközben a Fidesz a Bizottsággal és az EP-vel folytat retorikai és plakátháborút, az unióban továbbra is a tagállamok által megválasztott állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács a legfontosabb döntéshozatali szerv. Nagy baj, hogy a Tanácsban is egyre elszigeteltebb Magyarország. Legutóbb jól mutatta ezt Orbán kivonulása és vétója Ukrajna uniós csatlakozása és pénzügyi támogatása ügyében. Az tehát, hogy a magyar kormánynak csak a senki által nem megválasztott uniós bürokratákkal van konfliktusa, jól működhet önnyugtató mítoszként vagy éppen politikai üzenetként, de a valóságnak egyáltalán nem felel meg.
MN: Annak az állításnak van bármi alapja, hogy az Európai Tanács több tagja faltörő kosnak használja Orbánt azért, hogy ne nekik kelljen hangoskodni?
KP: Ilyen gondolatokat hallottam már diplomatáktól, például az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók idején: a Krím bekebelezése után, de még az Ukrajna elleni invázió előtt több tagállam szerette volna a szankciók puhítását, mint ahányan nyíltan képviselték ezt. Működhetett hasonló logika az orosz energiahordozók korlátozásakor is. Nem gondolom ugyanakkor, hogy ez lenne a tipikus gyakorlat. Ha több tagállam rendszeresen úgy érezné, hogy az ő érdekeiknek is az orbáni külön utasság felel meg, akkor ezt a szavazatokban is látnánk. Ukrajna uniós csatlakozásánál viszont láthattuk, hogy Orbán kitartó próbálkozása ellenére sem tudott szövetségeseket találni a vétóhoz, bár kalkulált azzal, hogy Ausztria vagy Szlovákia csatlakozhat egy blokkoló kisebbséghez. Az olasz Giorgia Meloni pedig, akinek a megválasztásához a Fidesz korábban komoly reményeket fűzött, Ukrajna egyik legelszántabb támogatója.
MN: A Fidesz teljes európai jövőjét befolyásolja az Ukrajna-politika?
KP: Ez az egyik legfontosabb kérdés az EU-ban, nemcsak politikai és biztonsági, de költségvetési szempontból is. Orbán Viktornak ebben az ügyben esélye sincs többséget, de még tartós blokkoló kisebbséget sem létrehozni. Ha folytatja a jelenlegi zsarolási politikát, annak könnyen az lehet a vége, hogy megkerülik a döntésekben Magyarországot kétoldalú megállapodásokon keresztül. Amióta kitették a Fideszt az EPP-ből, azóta a Fidesz EP-képviselői a politikai senki földjén vannak, kívül az európai pártcsaládokon. Pedig ez tagállami kormányzó pártok esetében egyáltalán nem jellemző, hiszen a kormánypártok kifejezetten növelik egy csoport politikai befolyását az EP-ben. A politikai csoportokon túl is van persze élet az EP-ben – csak befolyás nélkül. A „függetlenek” jellemzően nem kapnak rapportőri szerepet, bizottsági vezető pozíciót, nincsenek ott az informális egyeztetéseken, kevesebb szót kapnak a plenáris üléseken és a bizottságokban. Ez elidegenedett helyzetet idéz elő, és ha Orbán nem változtat az Ukrajna-politikáján, akkor számára álom marad a lengyel és az olasz euroszkeptikusok által dominált Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjához való csatlakozás is. Gulyás Gergely is elismerte Bálványoson, hogy az ECR-ben többen nem látnák szívesen a Fideszt. Nem véletlen, hogy az elmúlt három évben a Fidesz független maradt. Ideológiai szempontból a Fideszhez legközelebb a szélsőjobbos, több oroszbarát pártnak is otthont adó ID-frakció áll. A Fidesz azonban nem akar a német AfD-vel egy csoportban ülni, mert az teljesen aláaknázná a kapcsolatait a német mainstreammel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
