Alacsony részvételi számokkal kezdődtek meg a romániai önkormányzati választások

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. szeptember 27.

Külpol

A magyarlakta megyékben az átlagosnál is kevesebben szavaztak.

Kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol több mint 3100 település, és 41 megye élére választanak vasárnap önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok.

A hazai választói névjegyzékben szereplő 18 millió 270 ezer polgárt helyi idő szerint 7 és 21 óra (közép-európai 6 és 20 óra) között várják az ország területén berendezett csaknem 19 ezer szavazókörbe.

Mindenütt megválasztják a polgármestert, valamint a települési önkormányzati testület és a megyei tanács tagjait, illetve a megyei tanács elnökét. Mindenki a személyazonossági iratában szereplő – állandó, vagy ideiglenes – lakhelye szerinti szavazókörben adhatja csak le voksát.

A jelentős magyar közösségek által lakott megyékben az országos átlagnál is kisebb volt szavazói arány.

Tíz óráig országosan a választásra jogosultak 7,6 százaléka adta le szavazatát, míg 2016-ban a részvétel ebben az órában megközelítette a 8 százalékot. A részvételt tekintve Románia két magyar többségű megyéje a sereghajtó: Kovászna és Hargita megyében az első három órában a jogosultak alig 5 százaléka járult az urnákhoz. A legnagyobb szavazási hajlandóságot Románia déli részén, Olt és Giurgiu megyében mérték: a névjegyzékben szereplők több mint 11 százaléka már leadta voksát.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések miatt sorok alakultak ki a szavazókörök előtt.

A járvány miatt egészségügyi óvintézkedéseket is bevezettek. A szavazókörökben mindenkinek maszkot kell viselnie, legalább egyméteres távolságot kell tartania a teremben tartózkodóktól, ahova egyszerre legfeljebb öt szavazót engednek be. A választóknak önállóan kell behelyezniük személyi igazolványukat a jogosultságukat ellenőrző informatikai rendszer leolvasójába. Érkezéskor és távozáskor is fertőtleníteniük kell a kezüket.

A 45 ezer önkormányzati tisztségre több mint negyedmillió jelölt pályázik, közülük több mint tízezren a magyar pártok színeiben.

Tucatnyi nagyvárosban készül exit poll, ezeket a szavazókörök zárásakor azonnal ismertetik a hírtelevíziók, a hivatalos eredményeket azonban várhatóan csak hétfőn teszik közzé a választási bizottságok.

Karantén-kötelezettség nélkül térhetnek vissza Magyarországra a román önkormányzati választásokon résztvevők

Az Operatív Törzs tett némi kivételt. „Karantén-kötelezettség nélkül utazhatnak vissza Magyarországra azok, akik hazajönnek szavazni" - közölte az RMDSZ. A romániai magyar párt kérte a magyar Operatív Törzsöt, hogy hagyja jóvá ennek a lehetőségét, hogy aki akar, részt vehessen a vasárnapi helyi önkormányzati választásokon.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.