Külpol

Izrael: Arafat, kampány, ortodoxok

Kosovo hetek óta kimos a közérdeklõdésbõl minden más nemzetközi kérdést, pedig a május 17-re tervezett izraeli választások közelsége, továbbá a palesztin területek jogállására vonatkozó tárgyalások befejezésének két héttel korábbi hivatalos határideje elõzményeivel és következményeivel akár hasonló horderejû problémaként is jelentkezhetne. Csak hát Izraelben most nagyjából béke van, fegyverek helyett jelszavak csapnak össze, ami örvendetes, de messzirõl nézve nem túl érdekes.
  • - kovácsy -
  • 1999. április 15.

Szudán: észak Dél ellen

A szudáni polgárháború negyvenharmadik éve tart, azóta, hogy Afrika legnagyobb országa függetlenné vált. Közben volt egy tízéves szünet alkotmányozással, a demokrácia irányába mutató politikai lépésekkel, de aztán megfeneklett ez a folyamat, és a háború ismét elkezdõdött. Alapvetõen a kereszténnyé térített, de inkább animistának mondható déliek harcolnak az arab és mohamedán észak ellen, amely maga az államhatalom.
  • - kovácsy -
  • 1999. április 8.

Háború Jugoszláviában: Bombasiker

A legutóbbi boszniai és egyéb balkáni háborúk tapasztalata szerint a "felperzselt föld" taktikáját általában azok a megszállók alkalmazzák, akik nem érzik magukat teljes biztonságban az újonnan megszerzett tartományokban. Azokon a vidékeken, ahonnan a kisebbségben élõ népcsoport - hathatós külsõ segítséggel - elûzte a korábbi többséget, a korábbi többség házait nagy kedvvel és odaadással gyújtják föl a terület új birtokosai, ezt gondolván a legjobb garanciának arra, hogy a távozók soha többé ne térhessenek vissza otthonaikba. A szerb paramilitárisok és egyéb fegyveres erõk a hírek szerint épp ezt a taktikát alkalmazzák Kosovón. Mintha nem lennének biztosak a dolgukban. És ha igazak a lapzártánkkor, kedd délelõtt érkezõ hírek, erre minden okuk meg is van.
  • -bbe-
  • 1999. április 8.

Foglyul ejtett könyvek

Az orosz restitúciós törvény értelmében annak, aki vissza szeretné kapni a második világháború nyomán a Szovjetunióba került mûkincseit, még az idén hivatalosan be kell nyújtania ez irányú kérelmét, értelemszerûen Magyarországnak is. Jekatyerina Genievával, aki az orosz állami restitúciós bizottságban viselt tagsága mellett civilben a moszkvai Összorosz Idegen Nyelvû Könyvtár igazgatója és a Soros Alapítvány támogatásával mûködõ oroszországi Nyílt Társadalom Intézet elnöke, a Sárospataki Kálvinista Kollégium köteteinek sorsáról beszélgettünk. Ezek - merthogy felekezeti tulajdonként a privát gyûjteményektõl eltérõ elbírálás alá esnek Oroszországban - könnyû esetnek számíthatnának. Elvileg.
  • Szõnyei Tamás
  • 1999. április 1.

Háború Kosovóért: Erőltetett menet

Amikor a Monarchia az 1877-es berlini kongresszuson Andrássy Gyula külügyminiszter nem lankadó erõfeszítéseinek köszönhetõen szert tett Bosznia-Hercegovinára, az okkupációs erõk, a sok jó magyar honvéd, osztrák és cseh tiszt és horvát domobrán nem sokat pöcsölt. A tartomány megszállása tûzzel történt és vassal: a Monarchia hadserege - a légierõ sajnálatos távolmaradása miatt - faluról falura, városról városra számolt le a szerb és muzulmán erõk ellenállásával. És közben a Monarchia katonái szép számmal haraptak a fûbe, isten nyugtassa a civilizatorikus misszió nemes eszméivel átitatott csontjaikat. A nemzetközi közösségnek talán érdemes lenne elmerengenie e tapasztalaton: ha egy balkáni országot meg akar valaki szállni, akkor azt szállja meg.
  • tesztszerzőbojtáralá
  • 1999. április 1.

Paraguay: Színes és visszája

Paraguay nem tartozik a jobb helyek közé, dél-amerikai léptékkel mérve kicsi, tengere nincs, szegény, gazdaságának legsikeresebb területe az argentin és brazil pénzek átmosása, a kábítószerek közvetítõ kereskedelme és a kalóz-CD-kiadás. A lakosság szegény, 28 százaléka fér hozzá a nemzetközi normát megütõ ivóvízhez, a fõváros csak felerészben csatornázott. Dúl a korrupció. Egy csõdtömeg, ráadásul a tíz éve tartó demokráciapróbálkozások is mindig megfeneklenek valamiben. Ez a valami legutóbb egy politikai gyilkosság volt.
  • - kovácsy -
  • 1999. április 1.

"Úgy döntöttek, lelövik egymást"

"Amíg lesz tápláléklánc, háborúk is lesznek" - vallja az amerikai újságírás gonzo/riport-hagyományait folytatók legjobbika, a Rolling Stone külpolitikai tudósítója, a libertariánus Cato Intézet ösztöndíjasa, aki ha elmegy polgárháborúról vagy európai felsõbbrendûségrõl tudósítani, szem nem marad szárazon. P. J. a cikkeiben persze nem a szerencsétleneken nevet, hanem az emberi sötétségen és aljasságon. Nemrég Budapesten járt, mégpedig újságíró-küldöttség tagjaként, a Freedom House-zal, hogy a kelet-európai korrupció médiatálalását tanulmányozza. Nem hagyhattuk ki.
  • Seres László
  • Vágvölgyi B. András
  • 1999. március 25.

Európai Unió: EB-döntő

Nyolc nappal az Európai Unió jövõbe mutató, belsõ pénzügyei szempontjából változásokat ígérõ berlini csúcsértekezlete elõtt a brüsszeli adminisztrációt elmarasztaló vizsgálóbizottsági beszámoló alaposan felborította a napirendet. Könnyen lehet, hogy nem a támogatásokról és befizetésekrõl folyik majd a vita, hanem arról, hogy mikor kellene új végrehajtó testületet választani, és mennyire legyen erõskezû a majdani bizottsági elnök, mondjuk a volt olasz kormányfõ, Romano Prodi.
  • - kovácsy -
  • 1999. március 25.

Lafontaine távozása: Toscana vár

"A csapatjáték rossz volt", indokol Oskar, a múlt héten lemondott német pénzügyminiszter. Terelne inkább juhot, nevelne kis testû, prémes állatot, ültetne haszonnövényt, s ott van piciny, kétéves gyermeke - találgatják még bizalmasai. Hiszen elõfordul, hogy az ember besokall, és Toscanába vágy.
  • Sausic Berlin
  • 1999. március 18.

Forrongó Üzbegisztán: Lőttek nekik

Miközben a világ Öcalannak, a PKK egykori vezérének elfogatása és annak következményei miatt huhog, Ázsia szívében más események tartják izgalomban a népeket. Üzbegisztánban február 16-án Iszlám Karimov elnök ellen kíséreltek meg merényletet. Hat robbantással akartak vele végezni.
  • 1999. március 11.

Dél-Afrika: Az esélyes magányossága

Nelson Mandela a múlt héten bejelentette, hogy június 2-án dönthetnek a szavazók az új államfõ személyérõl, és ugyanekkor lesznek a parlamenti, továbbá a regionális választások is. A legkevésbé a gyõztesek kilétének a kérdése érdekes, hiszen gyakorlatilag biztos, hogy az új elnök Mandela felkent utóda, Thabo Mbeki lesz, a törvényhozásba pedig az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) küldi majd a legtöbb képviselõt.
  • Khwowa Tsithiboo
  • 1999. március 11.

Nigéria demokratizálódása: Születési rendellenességek

Nehéz volna azt állítani, hogy versengõ országépítõ víziók nemes egymásnak feszülése jellemezte Nigéria demokratizálódásának egymást követõ választási küzdelmeit. Sokkal inkább a pénz számított: a választói rokonszenv ugyanúgy adásvétel tárgya volt, mint a választói névjegyzékek, amelyekre élelmes közvetítõknél licitálhattak a pártok. Mindamellett az elsõ hírek szerint a csalások és hamisítások nem voltak olyan mértékûek, hogy érdemben befolyásolhatták volna az eredményeket.
  • Zsámboki Miklós, Smiló Dávid, Kelecsényi Kristóf
  • 1999. március 4.

Öcalan elrablása: Akció részletre

Török kézre került tehát Apo. A Kurd Munkáspárt (PKK) vezérének, Abdullah Öcalannak az elrablása, és minden, ami ezután történik vele, elsõsorban Törökország ügye - és természetesen a kurdoké. Az elõzményekbe viszont egy bõ tucatnyi ország, valamint számos nemzetközi összefüggés belekeveredett.
  • 1999. február 25.

Hány év magány?

A legeslegutolsó (hatodik) bányászjárás a múlt héten kedden kezdődött, miután egy nappal korábban Románia Legfelsőbb Bírósága 18 évi börtönbüntetésre ítélte a Zsil-völgyi bányászok vezérét.
  • Lukács Csaba
  • 1999. február 25.