Chicago bandái: "Mint akármelyik kapitalista vállalkozás"

  • B. Simon Krisztián
  • 2013. december 21.

Külpol

Miközben arról szólnak a hírek, hogy jelentősen javult a közbiztonság, gyilkosságban Chicago magasan veri az összes amerikai várost. Megpróbáltunk utánajárni a város rossz hírének.

Idén a fegyvertartás szigorításáról szóló vitában többször is előjött a 15 éves Hadiya Pendleton neve, akit pár nappal azután lőttek le egy chicagói parkban, hogy mazsorettként lépett fel Barack Obama beiktatási ceremóniáján. Obama később nevesítette őt a kongresszus előtt évente egyszer megtartott State of the Union (Az unió helyzete) című beszédében is: az elnök idén a fegyverekre tette a hangsúlyt.

Chicago úgy kerül a képbe, hogy a Washington Post idén az Egyesült Államok "gyilkosságfővárosának" kiáltotta ki a várost, miután a vonatkozó adatok tükrében megelőzte az eddigi első helyezett New Yorkot (lásd keretes írásunkat). A statisztikák mégis azt mutatják, hogy Chicago jóval biztonságosabb város, mint volt. "Az erőszakos bűncselekmények száma majdnem a harmadára esett vissza a 90-es évekhez képest. Ha így nézzük, a trend azt mutatja, hogy az erőszak folyamatosan visszaszorul, ahogy majdnem mindenfelé az Egyesült Államokban. Most a százezer főre vetített gyilkossági számok alapján Chicago feleannyira erőszakos, mint Detroit vagy Philadelphia, hogyha hasonló várost keresünk, akkor mondhatjuk, hogy nagyjából egy szinten van Los Angelesszel" - írja le a helyzetet John Hagedorn, a University of Illinois at Chicago kriminológusprofesszora. Szerinte nem a gyilkosságok száma igazán aggasztó, hanem az erőszak jellege. "A 90-es években véres bandaháborúk dúltak. A bandavezérek a börtönből üzenték meg, hogy a rivális banda mely tagjait kell megölni. Volt olyan év, amikor több mint kilencszáz áldozata volt a harcoknak" - eleveníti fel Hagedorn. A bandák (legalábbis az afrikai-amerikaiak) viszont kifáradtak a 90-es évek végére, és vezetőik ma már nem tudnak parancsolni az embereiknek. Ez részben annak is köszönhető, hogy elköltöztették a szegényebb feketéket a lakótelepekről, amivel szétszórták az addig egy helyen élő, egyazon bandához tartozó embereket.

false

A lövöldözések 80 százalékát illegálisan tartott fegyverekkel követik el, és a gyilkosságok fele még ma is bandatagokhoz köthető, bár az indíték legtöbbször személyes. "Most sokkal kevésbé ellenőrzött, spontánabb az erőszak. Nem a katonákat küldik a riválisokra. Azt látjuk, hogy fiatal srácok bedrogoznak, megsértődnek valami apróságon, aztán lőnek - folytatja Hagedorn. - Ezt a rendőrök nem tudnák kezelni azzal, hogy lecsapnak a vezetőkre. Nem lehet nekik ilyenkor azt mondani, hogy uralkodj az embereiden, vagy lesittelünk." Andrew V. Papachristos, a Yale Egyetem professzora megállapította, hogy nagyon szűk réteg - egy adott környék lakóinak egy százaléka - nap mint nap ki van téve a veszélynek: még a legdurvább negyedekben is az elkövetők 80, az áldozatok 60 százaléka visszaeső bűnöző. De a maradék 40 százalék sokkal nehezebben tudja kivédeni, hogy áldozattá váljon, mint régen.

Míg korábban az összeütközések leggyakrabban a bandaterületek határain történtek, ma ez már nincs így: a tagok szétszórásával a határok is eltűntek. A bedrogozott elkövetők pedig sokszor vaktában lövöldöznek, így nagyobb az esélye annak, hogy valaki vétlenül keveredik lövöldözésbe.

Városdrog

Chicago előkelő helyet foglal el az ország drogtérképén is. Már egy ideje ide érkezik a legtöbb heroin, de jól teljesít a kokain, a marihuána és a metamfetamin piaca is. A város fontos közlekedési csomópont: egynapos autózással el lehet érni az USA lakosságának 70 százalékát, rengeteg az államközi autópálya, a chicagói kikötőnél csak Szingapúr és Hongkong fogad több szállítmányt, a reptereire pedig közel másfél millió tonna rakomány és 86 millió utas érkezik évente. 120 millió négyzetméternyi raktáringatlan van a városban, ahová könnyű elrejteni a csempészárut - írja a Chicago Magazine.

Mindemellett sok a mexikói bevándorló, köztük a szegény munkanélküli, aki szívesen segít be az óhazai kartelleknek. A szervezett bűnözők az évtizedek alatt olyan erős hálózatot alakítottak ki, amit a drogbárók is tudnak használni, amikor el kell juttatniuk az árut a fogyasztókhoz. Igény is van az anyagra: egy felmérés szerint a letartóztatottak 86 százalékának szervezetében mutattak ki valamilyen drogot. A kórházakban kikötő heroinfogyasztók száma háromszorosa az országos átlagnak.

false

Meglepő módon a kábítószerek terjesztői nem vesznek részt az utcai erőszakban. Steven Leavitt, a Freakonomics-könyvekkel híressé vált chicagói közgazdászprofeszszor és Sudhir Venkatesh, a Columbia Egyetem szociológusprofesszora arra jött rá, hogy a bandaháborúk alatt az eladott drog mennyisége - és egyben ára is - húsz-harminc százalékkal csökkent. Ezt tudjuk már A keresztapából is, a háború nem tesz jót az üzletnek. Nem volt ez máshogy a szeszcsempészet idején sem.

"Azt mondják, hogy amikor még aktív volt az olasz maffia, nem volt biztonságosabb lakónegyed, mint az, ami a maffia alá tartozott. Nagyon erős informális társadalmi kontroll alatt tartották a körzetüket, mert tudták, hogy nekik is érdekük, hogy az erőszakos bűncselekmények visszaszoruljanak. Ezzel lehet például a rendőrséget is távol tartani" - mondja Jeffrey Morenoff, a University of Michigan szociológusprofesszora, aki kitér arra is, hogy a jól szervezett bandákat esetenként a rendőrségnek is partnerként kell kezelnie. David Kennedy, a New York-i John Jay College kriminológusprofesszora vezette be az "összpontosított elrettentés" (focused deterrence) koncepcióját. Eszerint nem lehetünk annyira naivak, hogy azt higgyük, egyszerre minden bűncselekmény ellen fel lehet lépni. Inkább a legnagyobb problémát jelentőkre célszerű koncentrálni, például a fegyveres támadásokra. Ilyenkor szükség lehet arra, hogy a rendőrök egy időre szemet hunyjanak a drogárusítás felett, ha a bandák garantálni tudják, hogy nem lesznek holttestek mindenfelé, és az ártatlan járókelőknek nem kell egy eltévedt golyótól rettegniük.

Persze a gyakorlatban a rendőrök gyakran a problémásabb körzetek közelébe sem mennek. "Az első hónapokban odamentem a rendőrökhöz, és mondtam, csináljatok már valamit, látjátok, mi folyik itt. De ők azt mondták, túl veszélyes - mesélte a Colbert Report c. beszélgető műsorban Sudhir Venkatesh, aki doktori disszertációja megírásához évekig testközelből figyelte az egyik chicagói fekete banda tagjainak munkásságát. - Ha a rendőrség tehetetlen, mit csináljanak a lakosok?"

Bandatörténelem

Chicagóban jóval korábban megjelent a szervezett bűnözés, mint máshol az Egyesült Államokban: az 1850-es évektől voltak már bandák - meséli Hagedorn. Kezdetben a tűzoltóság volt a legaktívabb ilyen szervezet: a két nagyobb tűzoltócsapat tagjai - az írek és a németek - nem riadtak vissza attól, hogy erőszakot is alkalmazzanak annak érdekében, hogy előbb érjenek a tűzhöz. A tűzoltás íratlan szabálya volt ugyanis, hogy aki eloltja a tüzet, az foszthatja ki a házat.

A bűnbandáknak már akkor is jó kapcsolatuk volt a városvezetéssel, de az évek során, ahogy a bűnözés kezdett összefonódni a szerencsejáték-iparral és a prostitúcióval, egyre bensőségesebbé vált ez a viszony. Az akkor még európai származású bűnözők az 1890-es évektől kezdtek megvenni mindenkit, akit csak tudtak. "A rendőrfőnök helyettese kvázi a maffiától kapta a fizetését, rendszeresen küldött rendőröket rabolni. Kiadta, melyik bűnözőkre vigyázzanak, és biztosítsák, hogy zavartalanul menjen a maffia munkája. Ez a következő évtizedekben sem sokat változott. Még 1997-ben is le kellett mondania a rendőrfőnöknek, mert megpróbálta eltussolni, hogy az egyik rendőre a maffia verőlegénye volt - meséli Hagedorn, majd rátér a rendőri érintettség lehetséges útjaira. - Vannak, akik szeretnének egy kis mellékest keresni drogárusítással, mások csak hagyják magukat megkenni, aztán vannak olyan bandatagok, akik elmennek a rendőrségnek dolgozni, hogy belülről védhessék társaikat. A korrupció régi chicagói hagyomány, és a bűnözők mindent megtesznek, hogy fennmaradjon."

Persze nem minden csoportnak sikerült egyformán beágyazódnia a rendszerbe. A 60-as, 70-es évektől, amikor az utcai bandák belekezdtek a drogbizniszbe, a kisebb csoportok megegyeztek ugyan az olasz maffiával, hogy saját területeiken ők lesznek a terjesztők, a területtel viszont nem járt együtt a maffia kapcsolatrendszere. Arra kényszerültek, hogy az alsóbb szinteken vegyék meg a rendőröket. A most a drogbizniszt uraló latin-amerikaiaknak ma is sokkal nagyobb hatalmuk van, mint a feketéknek, akiknek mindössze annyi jut, hogy saját körzeteikben terítsék a mexikóiaktól átvett árut. "A feketéknek nemcsak a legális, de az illegális gazdaságban sem megy túl jól a soruk" - mondja Hagedorn.

Még a Meki is jobb

A fehérek és a turisták persze az egészből nem tapasztalnak semmit. "Pár éve Miamiban gyakorivá váltak a turistaellenes bűncselekmények, de ez nem jellemző a legtöbb amerikai városban. Az erőszakos bűncselekmények általában még az etnikai határokat sem lépik át. Ami a feketékkel történik, az nem érinti a fehéreket" - mondja Morenoff. Így megy ez Chicagóban is, s a városvezetés rengeteg pénzt költ arra, hogy felvirágoztassa a belvárost. "Felvásárolja a feketék lakótelepeit, és a helyükön létrehoz egy csinos, biztonságos zónát. Mélyen rasszista elgondolás. De fehér emberként végigbulizhatod az életedet Chicagóban anélkül, hogy valaha is találkoznál erőszakkal" - mondja Hagedorn. Így jön létre a bandák mikrokozmosza, ahol az életszínvonal jóval elmarad a belvárosétól.

"A legtöbbeknek - árusoknak, katonáknak, de még a kisebb vezetőknek is - a bandázással öszszeszedett pénz nagyjából a túlélésre elég. Többet keresnének, ha a McDonald'sben sütnék a hamburgert. A kartellek persze nagyon aktívak, a mexikói bandák nagy pénzeket forgatnak, de ők is úgy csinálják, mint akármelyik kapitalista vállalkozás: a vezetők megszedik magukat, a többieknek pedig próbálnak a lehető legkevesebbet fizetni" - mondja Hagedorn, majd hozzáteszi, hogy a bejövő pénzekből amúgy is rengeteg elmegy a működési költségekre: a rendőrök és politikusok megkenése távolról sem olcsó.

Gyilkos számok

Az FBI szeptemberben nyilvánosságra hozott adatai azt mutatják, hogy a 2,7 millió lakosú Chicagóban ötszáz embert gyilkoltak meg tavaly (egy évvel korábban 431-et), míg a háromszor annyi lakosú New Yorkban 419-et (2011-ben ez a szám 515 volt). Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a Michigan állambeli százezer lakosú Flint városában 1600 lakosra jut egy gyilkosság, a 700 ezres Detroitban pedig 1800-ra, miközben Chicagóban ötezer az egyhez az arány.

 

 

 

 

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.