Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.

Az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportja a Patrióták Euró­páért 84 fővel, a frakciót az Identitás és Demokrácia (ID) romjaiból építkezve hozta össze főleg Marine Le Pen és Orbán Viktor. Ám emellett is van még mozgolódás a szélsőjobboldalon, és Magyarország, hagyományaihoz hűen, a Mi Hazánk brüsszeli képviselőjével járult hozzá a július 10-én zászlót bontott Szuverén Nemzetek Európája frakcióhoz (ESN, 25 tag). A szintén nagyon jobboldali – de legalább nem oroszpárti – Európai Konzervatívok és Reformerekkel (ECR, 78 fő) együtt három szélsőjobboldali frakció lesz az EP-ben.

Kis-Magyarország, fehér Európa

A német Alternative für Deutschland (AfD) vezette ESN-ben jól megfér egymás mellett a rasszizmus, némi holokauszttagadás és persze a homofóbia. A pártcsaládra jellemző, hogy a nyolc tagpártból egyedül a cseh Svoboda a přímá demokraciének (SPD)-nek volt a megalakulás pillanatában európai otthona, az AfD-t annak idején Le Penék kitették az ID-ből, a többiek függetlenek voltak. Az Európai Parlamentben a pártcsalád nélküli pártok általában azok, amelyekkel tényleg senki nem akar közösködni: ilyen volt a júniusban kiesett Jobbik is. Hogy milyen billognak számít Európában az a fajta szélsőség, ami a Jobbikot a virágkorában jellemezte, azt jól mutatja, hogy a 2019 és 2024 között a Brüsszelben a pártot egyedül képviselő Gyöngyösi Márton még úgy sem tudott formális szövetségeseket szerezni a pártnak az Európai Parlament közepéről, hogy megszólalásaiban markánsan atlantista álláspontot képviselt. A párt korai időszakának radikális jobboldali álláspontja és euro­szkepticizmusa mellett a párialétbe az is belejátszott, hogy a Jobbiknak korábban egy orosz ügynököt is sikerült delegálnia az Európai Parlamentbe Kovács Béla (becenevén: KGBéla) személyében, aki Magyarországon körözés alatt áll, miközben Moszkvában az állami tévének nyilatkozgat. (Az oroszbarátság határozott európai elítéléséből és kezeléséből azonban, úgy tűnik, nem mindenki tanul.)

Az, hogy a régi Jobbikhoz hasonló pártoknak nem voltak szövetégesei, magától értetődő tény volt: ezekben a pártokban ugyanis nemcsak az közös, hogy kultúrember nem hajlandó velük egy asztalhoz ülni, hanem az is, hogy annyira soviniszták, ami eleve lehetetlenné tette a mélyebb nemzetközi együttműködést. Már csak a Nagy-Magyarország nosztalgia miatt is elképzelhetetlen lett volna, hogy a Jobbik úgy üljön be egy szlovák párttal közös csoportba, mint ahogy most a korai Jobbik „hagyományait” életben tartó Mi Hazánk tette. Márpedig ezt tette: a Mi Hazánk mellett szintén egy képviselővel ül ott ugyanis a szlovák Hnutie Republika. Ezek szerint nemcsak a Felvidék kérdésében tudtak megegyezni, hanem az sem volt probléma, hogy a szlovák elvtársak kötelezővé tennék a magyarságnak a szlovák nyelvtudást és annak használatát, ezzel kimutatva „tiszteletüket a többségi nemzet iránt”. A jelenleg a Mi Hazánk pártlapjának tekinthető Kuruc.info már nyáron elkezdett megágyazni a hálózatba lépésnek: cikksorozatban foglalkozott az európai nacionalista pártokkal az olvasótábor megdolgozása érdekében. A szerző konklúziója ez volt: „Bízom benne, hogy a Kárpát-medence nációi egyszer talán felismerik, hogy közös életterünkre a legnagyobb veszélyt nem az itt élő talajgyökeres és honképes népek egyike vagy másika jelenti, hanem a különböző invazív rasszok, akiket egy világhódító entitás ereszt a torkunkra!”