Ódor Lajos: Jó lenne, ha a külföldi politikusok nem informálnák félre az embereket

  • narancs.hu
  • 2024. május 17.

Külpol

A Fico elleni merénylet után a volt szlovák kormányfő pártja leállította az EP-kampányát, és másoknak is a politikai kommunikáció mérséklését javasolja.

Ódor Lajos, volt szlovák kormányfő, a Progresszív Szlovákia (PS) európai parlamenti listavezetője a Partizánnak adott interjújában arról beszélt, pártja csütörtökön leállította az EP-kampányt, mert szerinte a jelenlegi helyzetben fontos, hogy létrejöjjön egy megegyezés a szlovákiai pártok között, hogy 100 napig mérsékeljék magukat a politikai kommunikációban.

„Jó lenne ezt a tudtára adni a külföldi politikusoknak is, hogy ne informálják félre a külföldi embereket, és ne ebből kovácsoljanak maguknak politikai tőkét”

– mondta a politikus az interjúban, amit a Telex szemlézett. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök nemcsak csütörtöki Facebook-bejegyzésében, de szokásos péntek reggeli rádióinterjújában is „baloldalinak” és „háborúpártinak” nevezete Fico merénylőjét, holott már tudható, hogy több magyar hírportál is egy fordítási hiba miatt írta Juraj Cintuláról, hogy „baloldali”.

„Sokan nézik a magyar sajtót Dél-Szlovákiából, ezért nem lenne jó, ha közvetett módon próbálnák rosszabbá tenni a hangulatot” – magyarázta Ódor, aki szerint ez senkinek nem érdeke. A volt kormányfő arról is beszélt, hogy léteznek olyan mechanizmusok az alkotmányban, amelyek biztosítják a kormányfő távolléte alatt is a kormány működését, de szerinte nagyon fontos, hogy a következő pár napban csillapodjanak a kedélyek a szlovák belpolitikában.

„Mindannyiunk felelős abban, hogy valamilyen normálisabb útra visszatérjünk” – mondta a volt szlovák kormányfő, aki szerint a kampánycsenden kívül az is fontos, hogy mindenki mérsékelje a politikai ellenfelei és a média elleni támadásokat. „Nemrég volt egy haláleset Szlovákiában, amikor egy terrorista két embert megölt Pozsonyban a politikai nézetei miatt. Ha ezt nem fékezzük meg, akkor még több ilyen eset lesz” – jelentette ki Ódor Lajos, hozzátéve, hogy neki ez most sokkal fontosabb, mint az európai parlamenti kampány.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.