Olaszországi választások - Elbillentek

  • - kovácsy -
  • 2006. április 13.

Külpol

Huszonötezer szavazat a negyvenhétmillióból - ennyin múlt a baloldal győzelme Olaszországban. A képviselőházi szavazati arány 49,8-49,73 volt, a szenátusinak lapzártánkkor még nem volt végeredménye. Mindebből újraszámlálás és politikai káosz is következhet, de tényleges, bár izzadságos baloldali kormányzás is, miután a mandátumelosztás szabályai a 630-ból legalább 340 képviselői helyet biztosítanak a többség számára.
Huszonötezer szavazat a negyvenhétmillióból - ennyin múlt a baloldal győzelme Olaszországban. A képviselőházi szavazati arány 49,8-49,73 volt, a szenátusinak lapzártánkkor még nem volt végeredménye. Mindebből újraszámlálás és politikai káosz is következhet, de tényleges, bár izzadságos baloldali kormányzás is, miután a mandátumelosztás szabályai a 630-ból legalább 340 képviselői helyet biztosítanak a többség számára.

A nemzetközi sajtó nem kedveli Silvio Berlusconit; na ja - mondaná a Cavaliere -, mind komcsi. Mi viszont azt mondanánk erre, hogy így kívülről nézve valóban nem lehet könnyű szeretni a jelek szerint már nem sokáig kormányzó olasz miniszterelnököt. Komcsi vagy sem, a sajtó nem alap nélkül rója fel neki, hogy építőipari és médiabirodalma kiépítése során újra és újra a megvesztegetés és az adócsalás gyanúja vetült rá, majd pedig, amikor már kormányfő lett, az emberei több esetben is olyan törvényjavaslatokat próbáltak átpasszírozni a képviselőházon, amelyek furcsa módon épp az ő gazdasági érdekeltségei számára kecsegtettek előnyökkel. Nem kedvelik továbbá az Európai Unióval szemben tanúsított hányaveti gesztusai miatt - habár vitatható, hogy uniós ügyekben valóban csak az elomló igenlés-e az érvényes magatartás. Újabb és újabb csípős beszólásain túl az eurózóna szabályainak aggálytalan áthágását vetik mostanában a szemére a költségvetési deficit tárgyában, de azt is, hogy külpolitikai téren inkább húz Amerika, mint Brüsszel felé. Az iraki békefenntartás a taljánoknál sem népszerű.

Kétségtelen tény viszont, hogy miután a kilencvenes években a megtisztulás hulláma mosta át az olasz közéletet, ám az új pártstruktúra sehogyan sem akart körvonalazódni, Berlusconi lett a jobboldal nagy integrátora, és az sem mellékes teljesítmény, hogy a most véget érő öt évével a háború óta ő a leghosszabb ideig szolgáló miniszterelnök. Nem szolgál, hanem önkiszolgál - csapna le a kifejezésre belső vitáit és hatalmi harcait félretéve az olasz balodal. Miközben - így mondják - saját médiabirodalma és egyéb érdekeltségei is virágoznak, a olasz gazdaság pang, lényegében nincs gazdasági növekedés, az életszínvonal minden ígérete ellenére sem emelkedik, és nem sok valósult meg a belengetett adócsökkentésekből sem. Miközben a külhoni sajtó újra előrángatta a régi jó "Európa betege" kifejezést, Berlusconi az euró magas árfolyamát, az eladósodás mértékét (a gazdaság államilag ösztönzött felpörgetését) korlátozó uniós szabályokat, nem utolsósorban pedig az ázsiai konkurenciát okolja a rossz teljesítményekért.

De balról nézvést nem ez a fő baj vele, hanem a demokrácia intézményei körül tapasztalható matatása, amely az alkotmány megreformálásában ölt testet. Ciampi államfő már több olyan javaslatát vétózta meg, amelyben kellő, egészséges rosszhiszeműséggel tetten lehetett érni az önös szándékokat. Ilyen például a miniszterelnöki (és köztársasági elnöki) jogkörök tágításának szándéka a törvényhozás rovására. Ellenfelei mindazonáltal hasonló szándékokat sejtenek a regionális autonómiát erősítő törekvései mögött is, amelyeknek pedig kétségkívül van, lehet gazdaságélénkítő, bürokráciacsökkentő, sőt - a helyi döntési körök szélesítésével - demokráciát szélesítő hatásuk is. Mindenen túl Berlusconi gazdaságpolitikája azért inkább liberális, mint a szerzett munkavállalói jogokhoz, az esélyegyenlőség klasszikus elveihez ragaszkodó baloldalé, balközépé, amely most - ha minden igaz - hatalomra kerül.

Ennek az oldalnak a Berlusconihoz képest színtelenebb, de szürkének azért nem mondható Romano Prodi az integráló figurája - a Cavaliere megfogalmazásában "hasznos hülyéje" -, akinek van egy hatalmas hendikepje: nem áll mögötte saját párt. A baloldali választási koalíció, az Unió pártjai 1996-ban egyszer már kormányra kerültek (akkor még Olajfa fedőnéven, szűkebb körű szövetségben), és akkor épp a belső ellentétek kényszerítették lemondásra a Professorét, ahogy a nemcsak képzett, de bőséges gazdaságirányítási tapasztalatokkal is rendelkező Prodit emlegetik. Népszerűségét azonban a baloldal által rendezett "előválasztások" egyértelműen igazolták, és a szövetséget alkotó pártok vezetői különösebb berzenkedés nélkül sorakoztak fel mögé.

A választási küzdelemben természetesen nemcsak a gazdasági szempontok érvényesültek, hanem olyan problémák kezelésében is karakteres különbségek mutatkoztak, mint az uniós integráció, az olasz csapatok kivonása Irakból, az élettársi viszony hivatalossá tétele, az abortusz kérdése vagy a bevándorlás tudatosan engedékeny szabályozása - értelemszerűen a baloldal igenlő, a jobboldal nemleges állásfoglalásával. Megjegyzendő, hogy Prodi hívő katolikus, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy támogassa a baloldali koalíció egyes pártjainak a homoszexuálisok házasodási jogára vonatkozó követelését. Megjegyzendő továbbá, hogy az abortusz és a bevándorlás problémája szorosan összefügg az ország európai mércével mérve is látványos elöregedésével, amely egyes vélemények szerint legalább olyan súlyos probléma, mint a krónikus munkahelyhiány, amelyet még a meghatározott idejű munkaszerződések elszaporodása is súlyosbít. Magyarországról nézve nem nehéz elképzelni azt az ingerültséget, amelyet az efféle kérdések a "minden idők legmocskosabb választási kampányának" minősített időszakban gerjesztettek. És nem nehéz átélni azt sem, hogy mennyire tetszhetett a jobboldali választóknak, amikor Berlusconi a kampányhajrában egy laza kijelentésében közvetve bár, de szó szerint lefaszfejezte a szerinte saját érdekeik ellen szavazó baloldali szimpatizánsokat. 'k viszont nem vonakodtak ahelyt választási jelszavukká emelni a "Faszfej vagyok" kifejezést, és ebben a szellemben adták le - éppen hogy elegendő mennyiségben - szavazataikat, hogy aztán a reggeli kávéjukat a másik tábor szavazóival együtt, derűs kötözködés közepette hörpöljék el a sarki cafeteriában.

Neked ajánljuk