Oroszország: Ha Jelcin után

szerző
- vigo -
publikálva
1996/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A politikai vezetés erőfeszítései ellenére Oroszországban előfordulnak normális jelenségek is. A moszkvai tőzsde gondolt egyet, és fütyülni kezdett az elnök állapotára. Érkezhetnek akármilyen hírek a központi klinikákról vagy a barvihai dácsáról, az értékpapírok állását nem befolyásolják. És Jelcinről szép lassan mindenki megfeledkezik.

A politikai vezetés erőfeszítései ellenére Oroszországban előfordulnak normális jelenségek is. A moszkvai tőzsde gondolt egyet, és fütyülni kezdett az elnök állapotára. Érkezhetnek akármilyen hírek a központi klinikákról vagy a barvihai dácsáról, az értékpapírok állását nem befolyásolják. És Jelcinről szép lassan mindenki megfeledkezik.

A példát alighanem hamarosan többen is követik. Jelcin mostanában alig különbözik azoktól a protokollképektől, amelyeket Kanadában vagy Ausztráliában még felfedezhet az utazó. Aki (ekkor és ezért) hirtelen rádöbben, hogy a két ország örökletes monarchia, elvégre II. Erzsébet kötelességtudatot árasztó vonásait szemlélheti a közhivatalokban. A hasonlóképpen valahonnan nagyon távolról uralkodó orosz Nagy Fehér Atya hétvégenként recsegő hangú és dögletesen unalmas rádióbeszédeket olvas fel olyan izgalmas témákról, mint az adómorál, olykor rádörren a körülötte ricsajozó személyzetre:

még élek!!!

A környezet tagjai ilyenkor vihogva összenéznek, mintha azt mondanák: ne bántsuk, csak megunja egyszer a hatalmat. És amint az öreg visszatemetkezik papírjaiba, háta mögött kezdődik újra a lökdösődés.

A hatalom szeletein osztozó kormányzati főemberek hónapokon át szemérmesen tagadták, hogy a Jelcin utáni korszakra készülnének. Nyet, nyet, az elnök köszöni, jól van, az elemózsiás kosarat kérjük az asztalra tenni, majd mi odaadjuk a drága embernek, sajnos most kivételesen gyengélkedik, viszontlátásra.

Közben hurrikánokat megszégyenítő gyorsasággal alakultak és bomlottak fel szövetségek, laza vagy szoros koalíciók és konföderációk. A változásokban nem játszottak szerepet ideológiák, személyi rokon- vagy ellenszenvek, értékek, illetve politikai platformok, viszont bizonyítottnak tekinthető, hogy az orosz államférfiak mindent képesek sutba dobni egy hajszálnyival nagyobb hatalomért. Pedig ritkán éri meg.

A küzdelem lényege

az, hogy a stabilitást a koalíciók aktív egyensúlya biztosítja; ha az egyik túlzottan megerősödne, a rendszer átalakul, és néhány eddigi szövetséges elpártolásával helyreáll az egyensúly. Ez a modell működött a brezsnyevi Szovjetunióban, ahol a Politikai Bizottság aggastyánjai sakkoztak klientúrájuk figuráival, így nem meglepő, hogy az utóbbi három évben Borisz Jelcin is mozgásba lendítette a szisztémát. Nem sejthette azonban, hogy a gépezet az ő kézi vezérlése nélkül is jár, az iszapbirkózás pedig az ő tatarozása alatt is zavartalanul folyik. Lapzártakor a következő felállásban sorakoztak a főbb játékosok:

Csubajsz és a demokraták

Anatolij Csubajsz nevét, illetve kedves édesanyjáét sokszor emlegetik, amikor az orosz háztartásokban a privatizációról folyik a szó. A fiatal közgazdász a nyolcvanas évek végén ellenzéki klubot szervezett Leningrádban, ahonnan egyenes út vezetett Jelcin és a demokraták szerveződő táborába. Csubajsz hamarosan óriási gazdasági hatalmat összpontosított a kezében, ő lett a vagyonügynökség vezetője. Akkor is a kormányban maradt, amikor Jelcin egymás után rúgta ki demokrata munkatársait. A végzet a tavaly decemberi választások után tört rá: főnöke őt tette felelőssé a szavazatvesztésért. Röptében sem kellett félteni: banki klientúrája tovább bízott benne, ő pedig ott landolt, ahol nem is várták. Az elnöki adminisztráció vezetője lett, Jelcin jobbkeze. Oroszországban nem történhet olyasmi, amit Csubajsz nem akar. Ám hogy sorsa ne csak az elnöki kegytől függjön, udvarolnia kellett volt pártjának, a Jegor Gajdar vezette Oroszország Demokratikus Választásának (DVR). Ez a párt eddig minden választáson megbukott - a szavazók őket hibáztatták az új rendszer minden bajáért -, de az elnökválasztás antikommunista sikere felébresztette a vezetők reményét, hogy ebben a közhangulatban ismét feljuthatnak a hatalomba, ha Jelcin után új államfőt választ a nép.

Csernomirgyin és Luzskov

Az energiacézár miniszterelnök előnye, hogy vele mindenki tudna szövetséget kötni. A közvéleményt megnyugtatja, hogy a kormányt profi menedzser vezeti, bár elnöknek már nem látná szívesen, mert unalmas fráter. Pártja, a Házunk, Oroszország (NDR), elvileg képes összefeküdni a komcsikkal is, de a vállalati lobbi nem szereti a szegényszagot. Ebben az oligarchikus klánban erős bástya Juris Luzskov moszkvai polgármester, aki szintén elnöki ambíciókat dédelget. De egyedül sem ő, sem Csernomirgyin nem elég erős a győzelemhez, pedig gazdasági és média-erőforrásaik lenyűgözők. Ezért fontolgatják, hogy szövetségre lépnek Csubajsz csoportjával, ha Jelcin után új elnököt választana a nép.

Lebegy és Korzsakov

Az ellenség jelenleg Alekszandr Lebegy, akinek lejáratására viszolyogtató hecckampány indult, hogy elárulta az országot, lepaktált a szeparatista banditákkal, tönkretette a hadsereg morálját satöbbi. Nem szabad megengedni, hogy a tábornok tartósan Oroszország legnépszerűbb embere maradjon. Lebegy teljesítménye még változékony: gyorsan tanul, de mégis kezdő, és a legdörzsöltebb rókák szövetkeztek arra, hogy kiszorítsák a perifériára. Mégis onnan jött váratlan segítség: Alekszandr Korzsakov, Jelcin bukott testőrtábornoka ajánlkozott, megpendítve az újjászerveződő katonai és hadiipari lobbi támogatását is. Az ígéret nem készpénz, az erőszakszervezetek egységes támogatásában csak a legnaivabbak bízhatnak. Ez a koalíció ezért nem végleges, lehet, hogy a mozgásterét féltő Lebegy kihátrál belőle. Neki arra is kell gondolni, hogy minden utálat dacára kommunistaellenes platformot hozhat létre a demokratákkal és Csernomirgyinnel, ha Jelcin után új elnököt választana a nép. (Lapzártakor érkezett a hír, hogy Jelcin menesztette Lebegyet: lásd a 9. oldalt.)

A kommunisták

és a revansra éhező Zjuganov: Lebegyet ők is anyázzák Csecsenföld miatt, de nem kizárt, hogy bukása esetén melléállnának. Igyekeznek nem provokálni a fennálló egyensúlyt, sőt segítenek megőrizni, ha valaki túlságosan előretörne. A dumába bekerült pártelit egyébként nemigen szeretné, hogy az ortodox tagság radikális változásokat követeljen egy új kampányban, ha Jelcin után új elnököt választana a nép.

- vigo -

szerző
- vigo -
publikálva
1996/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...