Nem példa nélküli az Oroszországot sújtó szankciók mértéke, de bizonyos elemei mégis rendkívülinek tekinthetők – ez volt az első fontos megállapítása annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amely a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatókat tömörítő International Studies Association éves kongresszusán zajlott március közepén Montrealban.
Bár a nemzetközi közösség korábban már többször – például Irakkal, Iránnal vagy Észak-Koreával szemben – alkalmazott hasonlóan széles körű korlátozásokat, a célpont maga most újdonságnak számít: Oroszország a világgazdaságba mélyen integrált jelentős szereplő, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja. Ez pedig nyilvánvalóan hatással van a módszerekre. A Magyarországon elterjedt retorikával ellentétben senki nem akarja „lábon lőni magát”, azaz fontos szempont, hogy a másodlagos károkozást minimalizálják. Különleges a szankciók rapid tempója is: ahogy az egyik csomagot elfogadja az Európai Unió, már zajlik is a következő kör előkészítése.
Mivel Oroszország státusza miatt ENSZ-felhatalmazás szóba sem jöhetett, a vezető nyugati államoknak kreatív megoldásokhoz kellett nyúlniuk, és sok múlik a magánszektor önkéntes lépésein is, amelyek sokszorozhatják a szankciók erejét. Bryan Early, a State University of New York professzora szerint a várakozásokat felülmúlta, hogy több mint ezer külföldi nagyvállalat hagyta el Oroszországot az inváziót követő hónapokban. Ezt nyilván elsődlegesen PR-szempontok miatt tették, és a hatásukról is megoszlanak a vélemények, de bizonyos következményekkel mindenképpen járnak. Megjelentek ugyan az eredetire kísértetiesen hasonlító McDonald’s étteremutánzatok, és a boltok polcain is felbukkannak a kerülő úton beszerzett Coca-Cola termékek, de a pótlások sokszor költségesek és általában silányabb minőségűek. A nyugati autómárkák kivonulása közel felére vetette vissza az oroszországi autógyártást 2021-hez képest, miközben a technológiai szankciók a légzsákot és más biztonsági elemeket nélkülöző kocsik gyártásához vezettek.
Átfogó vagy célzott szankció?
Bryan Early szerint a helyettesítő termékek minőségbeli romlása egyértelműsíti, hogy igenis vannak következmények. Tőle ez azért is fontos megállapítás, mert amúgy erősen szkeptikus ezzel az eszközzel szemben: Busted Sanctions (Működésképtelen szankciók) címmel 2015-ben megjelent könyvében azt állapította meg, hogy az Egyesült Államok által kivetett ilyen korlátozások az esetek kevesebb, mint harmadában vezettek célra. Hasonló adatokat tartalmaz a Boston környéki Tufts Universityn tanító Daniel Drezner elemzése is, aki tíz évvel ezelőtt tekintette át a szankciók hatásairól szóló szakirodalmat.
A bizalmatlanság a szakértők és döntéshozók körében az 1990-es évek alaposan dokumentált esetein, különösképpen az iraki tapasztalatokon nyugszik. Akkor a Szaddám Huszein vezette Irak minden korábbinál kiterjedtebb, teljes kereskedelmi szektorokat érintő korlátozásokkal szembesült, ám ezek csak mérsékelt eredményekhez vezettek, a várakozásokkal szemben nem váltották ki Szaddám rendszerének bukását. Ma már tudjuk, hogy az ilyen szankciókat egy elnyomó rendszer könnyen saját javára fordíthatja: a negatív következményeket gyakran a lakosság legsebezhetőbb rétegei szenvedik el, a politikai felelősséget viszont a kivető államokra lehet hárítani, miközben egyes elitcsoportok könnyebben kikerülhetik az intézkedéseket, sőt a csempészet révén akár hasznot is húzhatnak belőlük.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
