Putyin orosz csapatokat küld Kelet-Ukrajnába

  • narancs.hu
  • 2022. február 22.

Külpol

Az ukrán elnök szerint egyelőre nincs ok az álmatlan éjszakára.

Nagy létszámú hadoszlop indult el a Moszkva által támogatott szakadárok ellenőrzése alatti Donyeck városából a Donyec-medencei frontvonal felé, vagyis az ukrán fegyveres erők állásai irányába - közölték szemtanúk hétfő este az ukrán Szabadság Rádióval. Egy helybeli azt mondta a rádiónak, hogy több mint száz egységből állt a hadoszlop, amely Donyeck központjából indult, ráhajtott a Donyeck és Makijivka közötti autópályára, és feltehetően Jaszinuvata település felé tartott.

Más szemtanúk szerint a harckocsikból, egyéb páncélozott járművekből és katonákból álló oszlop Donyeck központján kijevi idő szerint este tíz óra körül haladt át, és északnyugati irányba tartott, azaz a frontvonal felé.

A donyeckiek azt mondták, hogy az elmúlt nyolc év alatt nem láttak ennyi katonát a város utcáin.

A szemtanúk elbeszéléseiből nem derült ki, hogy a szakadár erőkhöz tartozó vagy Oroszországból frissen érkezett páncélosokat láttak.

Miután hétfőn este Vlagyimir Putyin orosz elnök videóüzenetben bejelentette a kelet-ukrajnai szeparatista köztársaságok függetlenségét és azt, hogy Moszkva elismeri a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokat, orosz fegyveres erőket felhatalmazta, hogy "biztosítsák a békefenntartást" a Moszkva által Ukrajnától függetlennek elismert területeken. Az oroszok szerint a csapatok tehát csupán békefenntartó egységek, az amerikaiak szerint viszont Oroszország ezzel egyértelmű lépést tett a háború felé.

Ukr?n v?ls?g - A Donyecki N?pk?zt?rsas?g ?s a Luhanszki

 
Donyeck, 2022. február 22. Orosz zászlókkal és tűzijátékkal ünnepelnek emberek Donyeck belvárosában 2022. február 21-én, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a két önhatalmúlag kikiáltott délkelet-ukrajnai szakadár terület - a "Luhanszki Népköztársaság" és a "Donyecki Népköztársaság" - függetlenségének elismeréséről szóló dokumentumot
Fotó: MTI/AP/Alexei Alexandrov

 

Ukr?n v?ls?g - A Donyecki N?pk?zt?rsas?g ?s a Luhanszki

 
Donyeck, 2022. február 22. Orosz zászlókkal és tűzijátékkal ünnepelnek emberek Donyeck belvárosában 2022. február 21-én, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a két önhatalmúlag kikiáltott délkelet-ukrajnai szakadár terület - a "Luhanszki Népköztársaság" és a "Donyecki Népköztársaság" - függetlenségének elismeréséről szóló dokumentumot
Fotó: MTI/AP/Alexei Alexandrov

Az ukrán fegyveres erőknél az Ukrajinszka Pravda hírportál érdeklődésére azt mondták, hogy több forrásból is értesültek haditechnika és mozgósított férfiakból álló csapatok mozgásáról több irányból a frontvonal mentén. Egyebek között több ezer mozgósított embert vittek a szakadárok az általuk ellenőrzött Makijivka településen egy üzem területére, ahol fegyvereket és ruházatot osztottak ki nekik- A hírportál szerint szemtanúk a nap folyamán láttak nagyszámú haditechnikából álló konvojokat Donyeck különböző kerületeiben és a város peremvidékén is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddre virradóan videóüzenetben fordult az ukránokhoz, kijelentette, hogy most "nincs ok a kaotikus cselekvésre, az álmatlan éjszakára".

Amint változást látunk a helyzetben, amint a kockázatok növekedését látjuk, mindazt tudatni fogjuk. Most nincs ok a kaotikus cselekvésre, mindent megteszünk, hogy ez a jövőben is így maradjon

- mondta és hozzátette, hogy Kijev elkötelezett a helyzet békés, diplomáciai úton történő rendezése mellett.

Zelenszkij arról is beszélt, hogy Ukrajna nem adja fel területeit. "A saját földünkön vagyunk, nem félünk senkitől és semmitől, nem tartozunk senkinek semmivel, és nem is adunk senkinek semmit, és ebben biztosak vagyunk. Mert nem 2014 februárja van, hanem 2022 februárja. Más ország, más hadsereg, de ugyanaz a cél: a béke, Ukrajna békéje".

Ukr?n v?ls?g

 
Volodimir Zelenszkij
Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki hivatal sajtóosztálya
 

Majd megjegyezte, hogy Kijevnek világos és hatékony segítségre van szüksége a nemzetközi partnereitől. "Nagyon fontos, hogy kiderüljön most, kik az igazi barátaink és kik azok, akik továbbra is csak szavakkal ijesztgetik Oroszországot" - tette hozzá.

Közben az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfő este rendkívüli ülést hívott össze Ukrajna, az Egyesült Államok, Mexikó és öt európai ország kérésére. A tanács soros elnöki tisztét jelenleg Oroszország tölti be. Sajtóinformációk szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy az ülés nyílt vagy zárt lesz.

A Biztonsági Tanácsnak követelnie kell Oroszországtól, hogy tartsa tiszteletben Ukrajna, az ENSZ tagállamának szuverenitását és területi integritását

- mondta hétfőn Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. A diplomata szerint Moszkva mai lépése "a minszki megállapodások teljes elutasítását" jelenti. Szakértők szerint azonban biztosra vehető, hogy a Biztonsági Tanács nem tesz semmilyen lépést és nem ad ki nyilatkozatot, hiszen Oroszország vétójoggal rendelkezik.

(MTI, BBC, New York Times)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.