Irán választ

Raiszi belejt  

Külpol

A június 18-i iráni elnökválasztás nemcsak a köztársasági elnök személyéről, hanem az iszlám köztársaság legfelső vezetőjének utódlásáról is dönthet.

Június első szombatján tartották a jelöltek első televíziós vitáját; a nézettség alacsony volt, a lakosság részvételi hajlandósága csekély. Pedig Ali Hámenei legfelső vezető (rehber) szokatlanul kemény hangon figyelmeztette Irán népét, hogy a részvétel állampolgári kötelesség, a távolmaradás pedig már-már szembeszegülés a törvényes renddel. De bármit is mond a rehber: a lakosság közönyének hátterében a választási lehetőségek szűkössége áll.

Az elnöki posztra több mint ötszázan jelentkeztek. Már ez is komoly visszaesés volt, négy éve még 1636-an fedezték fel magukban az államfőt. A politikai struktúra felett őrködő, így a választásokat is ellenőrző Őrök Tanácsa május végére két tucatra szűkítette a listát, s a többségükben nyilvánvalóan alkalmatlanok közt kiszórt néhány komoly, ám a rendszernek valamely okból gondot jelentő személyt. A legnevesebb ezek közül a már négy éve is diszkvalifikált korábbi kétciklusos elnök, Mahmúd Ahmadinezsád volt, de lehúzták Ali Laridzsáni nevét is, akit még befutóként is el lehetett képzelni – ő az iráni politika régi motorosa, széles qomi vallástudósi kapcsolatrendszerrel, aki pályáját konzervatívként kezdte, aztán atomtárgyaló, parlamenti elnök, majd idővel a reformisták felé nyitó pragmatista politikus lett belőle. Esetleges megválasztását a bennfentesek „harmadik Róháni-kormányként” emlegették; s ugyancsak a mérsékelt reformista irányvonal kapott csapást a mostani alelnök, Esak Dzsahangiri kizárásával. A leköszönő elnök, Haszan Róháni – aki két ciklusa alatt a konzervatívok és a reformerők közötti egyensúlyt képes volt ugyan fenntartani, az országot sújtó gazdasági problémákkal azonban nem tudott mit kezdeni – hivatalosan tiltakozott a legfelső vezetőnél, de Hámenei végül áldását adta az Őrök Tanácsának döntéseire.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.