Raiszi belejt

A június 18-i iráni elnökválasztás nemcsak a köztársasági elnök személyéről, hanem az iszlám köztársaság legfelső vezetőjének utódlásáról is dönthet.

Június első szombatján tartották a jelöltek első televíziós vitáját; a nézettség alacsony volt, a lakosság részvételi hajlandósága csekély. Pedig Ali Hámenei legfelső vezető (rehber) szokatlanul kemény hangon figyelmeztette Irán népét, hogy a részvétel állampolgári kötelesség, a távolmaradás pedig már-már szembeszegülés a törvényes renddel. De bármit is mond a rehber: a lakosság közönyének hátterében a választási lehetőségek szűkössége áll.

Az elnöki posztra több mint ötszázan jelentkeztek. Már ez is komoly visszaesés volt, négy éve még 1636-an fedezték fel magukban az államfőt. A politikai struktúra felett őrködő, így a választásokat is ellenőrző Őrök Tanácsa május végére két tucatra szűkítette a listát, s a többségükben nyilvánvalóan alkalmatlanok közt kiszórt néhány komoly, ám a rendszernek valamely okból gondot jelentő személyt. A legnevesebb ezek közül a már négy éve is diszkvalifikált korábbi kétciklusos elnök, Mahmúd Ahmadinezsád volt, de lehúzták Ali Laridzsáni nevét is, akit még befutóként is el lehetett képzelni – ő az iráni politika régi motorosa, széles qomi vallástudósi kapcsolatrendszerrel, aki pályáját konzervatívként kezdte, aztán atomtárgyaló, parlamenti elnök, majd idővel a reformisták felé nyitó pragmatista politikus lett belőle. Esetleges megválasztását a bennfentesek „harmadik Róháni-kormányként” emlegették; s ugyancsak a mérsékelt reformista irányvonal kapott csapást a mostani alelnök, Esak Dzsahangiri kizárásával. A leköszönő elnök, Haszan Róháni – aki két ciklusa alatt a konzervatívok és a reformerők közötti egyensúlyt képes volt ugyan fenntartani, az országot sújtó gazdasági problémákkal azonban nem tudott mit kezdeni – hivatalosan tiltakozott a legfelső vezetőnél, de Hámenei végül áldását adta az Őrök Tanácsának döntéseire.