Megingatja-e Merkelt a menekültválság?

Soha többé ekkora áldozatot!

  • B. Simon Krisztián
  • 2015.10.17 11:09

Külpol

Vajon Angela Merkel már megbánta, hogy beengedett 60 ezer menedékkérőt? Vagy csak azért zárta le most a német határt, mert így nyomná le a többiek torkán a közös uniós menekültpolitikát?

„Hosszú távon nem működhet az, hogy az európai menedékkérelmek több mint 40 százalékát, ráadásul növekvő arányban Németországban adják be” – nyilatkozta a Zeitnak Julia Klöckner, a német Kereszténydemokrata Unió (CSU) alelnöke nem sokkal azután, hogy Németország visszaállította a határellenőrzést Ausztria felé.

A lépés sokakat meglepett, hisz augusztus végén Manfred Schmidt, a német Migrációs és Menekültügyi Szövetségi Hivatal (BAMF) vezetője még azt mondta a Spiegelnek: „Nincs felső határa annak, hány háború elől menekülő és védelemre szoruló embert fogad be Németország.” Akkoriban 800 ezerre becsülték az idei évre várható menedékkérelmek számát, de Sigmar Gabriel szociáldemokrata kancellárhelyettes hétfőn már egymillióról beszélt.

A Budapestről az osztrák határ felé menetelő menekültek láttán Merkel kancellár meghozta azt a döntését, amelyet egyesek az eddigi legbátrabb cselekedeteként tartanak számon, míg mások a legnagyobb ballépéseként emlegetik. Egyes konzervatív elemzők odáig mennek, hogy az újraválasztását is bukhatja azzal, hogy egy héten keresztül hagyta ellenőrzés és regisztráció nélkül Németország területére érkezni a menekülteket Magyarországról. A kancellária, amellett, hogy a túlnyomórészt menekültbarát közvéleményre hall­gatott, arra is számított, hogy a lépés valamit megváltoztat ­Európában, elindítja az uniós intézmények lassan őrlő malmait, és elősegítheti a megállapodást a közös menekültpolitikáról. Korábban ugyanis Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke még azt a szerény tervét sem tudta megvalósítani, hogy a tagállamok két év leforgása alatt befogadjanak 40 ezer, Olaszországban és Görögországban regisztrált menekültet: júliusra mindössze 32 ezernek találtak helyet.

Merkel nagylelkű gesztusára persze csakis abban az uniós tagállamban kerülhetett sor, ahol a hónap elején még a piacvezető bulvárlap, a Bild is arab nyelvű melléklettel állt elő, és arról cikkezett, miképpen lehet a leghatékonyabban segíteni a menekülteken. A német politikusok megnyilvánulásai pedig nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az európai közvélemény segítségre szoruló, kiszolgáltatott embereknek, és ne mindenre elszánt szerencselovagoknak tekintse a menekülteket.

A túl sok menekült miatt zsörtölődők hangjai egy időre háttérbe is szorultak. Olyannyira, hogy még Orbán Viktor is kénytelen volt tőle korábban nem tapasztalt együttérzést mutatni épp a Bildnek adott interjújában, és azt mondani, hogy a partra sodródott kisfiú holttestét látni „megrázó élmény volt, minden elvesztett emberélet egy tragédiával ér fel”.
A menekültválságra adott reakció még a németekért nem különösebben rajongó Janisz Varufakisz görög expénzügyminiszterből is elismerő szavakat csiholt ki. A Frankfurter All­gemeine Zeitungban dicsérte meg Németországot, amely az elmúlt hetekben úgymond a kanti kategorikus imperatívusznak megfele­lően cselekedett, hiszen felismerte, hogy az univerzális törvény azt diktálja, segítsünk azokon, akik bajba jutottak, függetlenül attól, milyen haszonnal jár ez nekünk.

Ám az idill nem sokáig tartott. Miután alig pár nap alatt hatvanezren érkeztek a müncheni pályaudvarra, többekben felmerült a kérdés: hová vezet ez? „A hozzánk érkezők közül nem mindenki magasan kvalifikált. Nem a szír orvos a meghatározó típus” – aggódott a minap Andrea Nahles szociáldemokrata munkaügyi miniszter. Szerinte jó, ha tízből egy menekült rendelkezik az azonnali munkába álláshoz szükséges képzettséggel.

 

Törésvonalak

Nahles szavai hamar hivatkozási alappá váltak a kormányzati menekültpolitika ellenzői számára. Hiába sikerült Münchenben a hatóságoknak és az önkénteseknek viszonylag gyorsan úrrá lenni az első pár nap káoszán, a Merkel-féle menekültpolitikai iránnyal sokan nem bírtak megbarátkozni a CDU/CSU frak­cióban; különösen nem ment ez a bajorországi CSU tagjainak. „Ideológiai okokból sem támogatják, de azért sem, mert nyilván hozzájuk érkezik első körben a tartományok közül a legtöbb menekült” – magyarázza Hegedűs Dániel, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) elemzője. E helyzetben pedig természetes szövetségesük lett a magyar kormány. Thorsten Benner, a Global Public Policy Institute igazgatója szerint – a retorikától és a menekültekkel való bánásmódtól eltekintve – Orbán hasonló álláspontot képvisel, mint Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a CSU elnöke. Mindketten a külső határok erősebb őrizetét szeretnék, és arra ösztönöznék a Szíriával szomszédos országokban meghúzódó menekülteket, hogy ne induljanak el. Menekültek befogadása helyett tehát többet költenének arra, hogy helyben javuljanak az életkörülmények. A Fidesz és a CSU közötti harmónia mostanra olyannyira erős, hogy a múlt héten Manfred Weber, az Európai Néppárt CSU-s elnöke is úgy nyilatkozott: a magyarországi menekülttáborok megfelelnek az uniós előírásoknak, a kerítésépítés pedig közös célja a magyaroknak és a németeknek.

Benner szerint az is ügyes húzás volt, hogy a CSU meghívta Orbánt a bajor tartományi törvényhozásba, a frakció következő tanácskozására. A párt megmutatja a választóknak, hogy vannak saját elképzelései, sőt, agilisan érvényt is szerez nekik, és Orbán is bizonyíthatja, hogy vannak még barátai Németországban. Nagy siker ez a magyar kormánynak, különösen annak a fényében, hogy két évvel ezelőtt a bajor parlament CSU-s elnöke, Barbara Stamm – az akkor elfogadott magyar alkotmánymódosításra hivatkozva – lemondta Kövér László házelnökkel tervezett találkozóját. A képet némiképp árnyalja a Privátbankár.hu-n megjelent érdekes összeállítás, amely emlékeztet rá, hogy a magyar kormány rendesen megdolgozott a barátság helyreállításáért.
A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozott a Hanns-Seidel Alapítvány (ez a CSU pártalapítványa) elnökének, s a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette budapesti irodavezetőjét. S aminek egy igazi barát talán a legjobban örül: a magyar állam igen nagyvonalúnak mutatkozott akkor, amikor a bajor állami tulajdonú Bayern Landesbanktól átvette a tartósan és súlyosan veszteséges MKB Bankot.

A határ lezárása a CSU-tagság meggyőződése szerint bajor kezdeményezés volt. Seehofer először a Spiegelben üzente Merkelnek, hogy ő egymaga képtelen „visszatuszkolni a dugót az üvegbe”, és Németország hatalmas slamasztikában lesz. Vasárnap kora este aztán ­telefonon is értésére adta a Muttinak, hogy ­helyesen tenné, ha lezárná a határt. Ekkor a CSU-n belül többen már azt követelték, mondja fel a párt akár a koalíciót is, ha Merkel nem hajlik a kérésükre.

Seehofer az elmúlt hetekben is fontosnak tartotta közhírré tenni: neki személy szerint semmi köze nem volt ahhoz, hogy beengedték a Magyarország felől érkező menekülteket az országba. Merkel a hírek szerint Sigmar Gabriel alkancellárral és Thomas de Maizière belügyminiszterrel beszélte meg, hogy itt az ideje megnyitni a határt – Seehofert állítólag nem lehetett elérni. CSU-közeli források arról számoltak be, hogy a bajor miniszterelnök nem volt hajlandó a telefonhoz menni, mert nem kérték ki a véleményét az ügyben. De See­hoffer gondosan ügyelt arra is, hogy ne szóljon be a kancellárnak. A CSU ugyanis távolról sem annyira erős Berlinben, mint a korábbi ciklusokban volt. Akkoriban, ha kellett, nyíltan konfrontálódott a kancellárral, manapság viszont tisztában van vele, hogy a kormánykoalíció a CSU-s tagok nélkül is kényelmesen képes döntéseket hozni.

Heinrich Oberreuter, a Passaui Egyetem nyugalmazott politológiaprofesszora, aki hosszú évek óta tagja a CSU-nak, úgy véli, pártja a menekültkérdésben hatással van a német kormány politikájára is. „A CSU már egy ideje reálisabb pozíciót képvisel, mint a CDU. Merkelék korábban a biztonságos harmadik országok ötletét is a CSU-tól vették át, mint ahogy azt az elképzelést is, hogy pénz helyett természetbeni juttatásokat biztosítsanak a menekülteknek, és gyorsított eljárásban döntsék el, ki jogosult menekültstátuszra” – sorolja.

 

Mi lesz veled, Merkel?

Oberreuter szerint a kormánypártokon belül sokakban felmerült, hogy alkalmas-e egyáltalán Angela Merkel a kancellári szerepre. Azt mondja, hallott a napokban olyan véleményt vezető politikustól, miszerint ha lenne megfelelő ember a pozícióra, már rég elkezdődött volna valamifajta vita arról, hogy meg akar­-
ják-e tartani jelenlegi kancellárukat. Sok konzervatív szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy arra biztatta a még Szíria környékén tartózkodó menekülteket, jöjjenek Németországba. „Ilyesmivel nem szabad játszani. Ennek gazdasági következményei is lesznek. Ma már arról beszélnek, hogy a kiegyensúlyozott költségvetés nem tartható, és bizonyos szociális juttatásokat is meg kell vonni, bár ez talán túlzás. Hallottam olyat is, hogy a gyermekgondozási segélyre szánt egymilliárd eurót is át kell csoportosítani a menekültellátásra. Biztonságpolitikai aggályok is felmerültek: mi lesz, ha félmillió új ember költözik az országba?” – sorolja pártja félelmeit Oberreuter.

Hegedűs nem osztja a CSU aggodalmait. Szerinte Merkel azon dolgozik, hogy átnyomja a közös menekültpolitikáról szóló javaslatcsomagot az Európai Unió Tanácsán, közben pedig igyekszik „egyensúlyozni és ellentartani, hogy ne forduljon ellene a közvélemény”. A nagykoalíció első körben 160 ezer menekült újbóli áthelyezését szeretné elérni Görögországból, Olaszországból és Magyarországról, de Gabriel szerint hosszabb távon ennél sokkal nagyobb vállalásokra lesz szükség.

Roger Boyes Berlinben élő brit újságíró azt írta nemrég a Politicóban, hogy Merkel jól végiggondolta, mit csinál: a német választók szeretnek jót cselekedni, de nagyon nem szeretnek olyan jelöltre szavazni, aki nem bírja kézben tartani a helyzetet. Merkel és a választók között valamiféle ki nem mondott egyezség született: „Fogadjátok be a szíreket, és én teszek róla, hogy a németeknek soha többé ne kelljen hasonló áldozatot hozniuk.” Hegedűs szerint Schengen felfüggesztésével Merkel egyrészt otthonra üzen: lám, nem hagyja, hogy kontroll nélkül érkezzenek tömegek, másrészt nyomást gyakorol azokra a keleti tagállamokra, amelyek nem támogatják a kvótát. Így tudatosítaná bennük, hogy ha csak a saját nemzeti érdekeikkel foglalkoznak, számításba kell venniük, hogy újra lehetnek határok Európában; Németország „meghúzta a vészféket”, és ezzel jelezte a többi tagállamnak, ideje lenne közös megoldást találni.

Oberreuter viszont úgy gondolja, több ez, mint taktikázás; hiába mondja a szövetségi kormány, hogy a határellenőrzést csak átmenetileg állították vissza, könnyen lehet, hogy hosszú távú következményei lesznek a lépésnek. „Schengent nem arra az esetre tervezték, hogy tízezrek keljenek át papírok nélkül a határon. Ilyen különleges esetekben már korábban is megvolt a lehetőség, hogy átmenetileg visszahozzák a határellenőrzést. De nem zárom ki, hogy miután véget ért ez a tömeges népvándorlás – hogy a CSU terminológiáját használjam –, Schengen is új formát nyer majd.”

A nagykoalíció irányából mindenesetre nem hallani olyasmit, hogy változtak volna a prioritások: Németország továbbra is menekültstátuszt biztosít a háborús területekről érkezőknek, és tisztában van azzal is, hogy a menekülő embereket nem lehet csak úgy megállítani. Most már csak a többi tagállamot kell meggyőzni az igazukról, hisz több kelet-európai ország még mindig ellenkezik. Az uniós belügyminiszterek hétfő esti tárgyalása után Bernard Cazeneuve francia és Thomas de Mai­zière német belügyminiszter arról számolt be, hogy még nem sikerült megegyezni a kvótákról és a menekültek áthelyezésének mikéntjéről, mint ahogy arról sem, hogy kötelezők legyenek-e a kvóták. De hírek szerint a politikai egyetértés már megvan arról, hogy mindösszesen 160 ezer, Görögországba, Olaszországba és Magyarországra érkező menekültet dobnak szét a tagállamokba, és arról is, hogy növelik a Szíria szomszédainak szánt támogatások összegét. A konkrétumokról a miniszterek október 8-án folytatják.

Neked ajánljuk