Száz év előre és hátra

A világbajnokság körüli visszásságoknak se szeri, se száma: a katari uralkodói családnak korrupciót, a munkavállalói és az emberi jogok sárba tiprását, a demokrácia semmibe vételét hányják a szemére. Ám a dohai vezetésnek nem a rossz sajtója miatt fő leginkább a feje. Regionális hatalmi harcok, gazdasági átrendeződés, munkátlan generációk okoznak hosszú távú gondokat az országban.

Köztudott, hogy már a vb rendezési jogának odaítélése is botrányos volt. A FIFA 2010-ben jelölte ki a nyolc és tizenkét évvel későbbi helyszíneket, így rendezhette meg a Krímet és Kelet-Ukrajnát akkor már négy éve megszállva tartó Oroszország a 2018-as játékokat, s kapta meg az alig több mint tízezer négyzetkilométernyi, három és fél millió lakosú arab abszolút monarchia a 2022-es eseményt. A korrupt FIFA-vezetés – Joseph Blatter elnökkel együtt – bele is bukott e machinációiba, de az új éra is csak bagatellizálná a kifogásokat.

Az Öböl menti térség viszonylatában is rekordgyorsaságú fejlesztéseknek (nyolc hatalmas stadiont építettek, a semmiből komoly kötöttpályás közlekedési hálózat épült ki, az autópályák hossza is megsokszorozódott) azonban borsos ára van. A nemzetközi emberjogi szervezetek és a legnagyobb nyugati médiumok – a vb nyitánya előtt például a Der Spiegel – folyamatosan több ezer, majd több tízezer munkahelyi balesetben elhunyt munkásról, modern kori rabszolgaságról, végletes kizsákmányolásról, a vendégmunkások teljes kiszolgáltatottságáról írtak.

Mennek enni

Katar három és fél milliós lakosságának 90 százaléka külföldi, s így ki van zárva a néhány száz­ezernyi állampolgárt megillető juttatások többségéből. Ugyanakkor a legfelső állami adminisztrációt és gazdasági csúcspozíciókat leszámítva az ország működtetésének minden szegmensében külföldieket találunk. Az egyes ágazatokban rendre ugyanazon ország állampolgárai dolgoznak. A bankszektor működtetői és a vezető mérnökök többnyire európaiak, amerikaiak és ausztrálok, a műszaki középvezetők thaiföldiek és malájok, a művezetők pakisztániak, a pedagógusok és tanárok arabok (korábban zömmel palesztinok és szírek, ma inkább egyiptomiak és libanoniak). A szolgáltató szektorban pakisztániak és indiaiak serénykednek, a sofőrök zömmel afgánok, a biztonsági szolgálatokban fekete-afrikaiakat találunk, míg a háztartásokat – miként a térségben mindenütt – filippínók, Srí Lanka-iak és etiópok vezetik. Az alantasabb munkákat bangladesiek és indiaiak végzik. Ők területileg is egy helyről érkeznek: a délnyugat-indiai Kerala államból több mint egymillióan dolgoznak Katarban (s további egymillióan a többi Öböl menti országban).

A több mint hárommillió vendégmunkás életkörülményei – ennek megfelelően – igen változatosak. A több százezer főnyi középvezető és szakmunkás – általában népes családjával együtt – a nyugati középosztály szintjén él. Lakásuk, felső vagy középkategóriás autójuk, házvezetőnőjük van, gyermekeiket magániskolákba járatják. Az építőiparban és a szolgáltatásokban dolgozó szakemberek már többnyire szinglik, a lakásuk pedig a kelet-európai lakótelepek színvonalát hozza, s az őket kiszolgáló szolgáltatások, boltok, áruházak, éttermek árszínvonala sem magasabb az otthon megszokottnál. Ezekben az üzletekben vásárolnak a zömmel képzetlen építőmunkások is, akiknek száma a világbajnokság előkészületei idején a korábbi sokszorosára emelkedett. Tehát még az ő életkörülményeik sem azonosak teljesen a kritikus nyugati sajtó sötétre festett képével.

 

Nem lehet, hogy ez börtön lenne (Stadionépítők Nepálból)
Fotó: Getty Images