Trump a dél-koreai elnök társaságában a demilitarizált övezetben találkozott Kim Dzsong Unnal

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. június 30.

Külpol

A dél-koreai elnök reméli, Trump úgy vonul be a történelembe, mint az az amerikai elnök, amelyik békét teremtett a két Korea között.

Vasárnap találkozott Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben található Panmindzson falujában.

Az amerikai elnök a G20-országcsoport oszakai csúcstalálkozója után kezdett megbeszéléseket vasárnap Szöulban a dél-koreai államfővel, a hírügynökségek szerint a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok mellett érintették az észak-koreai nukleáris leszerelés kérdését is.

A Fehér Ház közleménye szerint a panmindzsoni találkozót az észak-koreai vezető kérte Trumptól, aki Twitter-bejegyzésében azt is közölte, hogy már rég szerette volna felkeresni demilitarizált övezetet.

Mun Dzse In – aki elkíséri Trumpot az övezetbe – a  találkozót már előzetesen történelmi eseménynek nevezte, és hozzátette, reméli, hogy Trump úgy vonul be a történelembe, mint az az amerikai elnök, amelyik békét teremtett a két Korea között.

A találkozó előtt sajtótájékoztatón azt mondta Trump, elképzelhető, hogy csak kezet fognak egymással, mindazonáltal azt is hozzátette, hogy "egy kézfogás nagyon sokat jelenthet".

Így is lett. Trump első hivatalban lévő amerikai elnökként átlépett néhány pillanatra Észak-Koreába. Besétáltak Kim Dzsong Unnal néhány métert, újból kezet fogtak, aztán Kim is áment a déli oldalra Trumppal – derül ki a közvetítésekből.

Ott Mun Dzsein dél-koreai elnök is köszöntötte az észak-koreai elnököt. Trump mint ahogy mondta, számított rá, hogy csak egy kézfogás lesz a szimbolikus találkozó, de ezt követően megbeszélésre vonultak el a dél-koreai oldalon.

Trumppal közös sajtótájékoztatóján Mun azt is leszögezte, hogy ő és Kim Dzsong Un később fognak tárgyalni egymással: "a vasárnapi találkozó központjában Washington és Phenjan közti áll".

Ugyanekkor Trump azt is hozzáfűzte, hogy a maga részéről "nem sieti el" Észak-Korea ügyét, és emlékeztetett arra is, hogy a Phenjan elleni szankciók továbbra is érvényben vannak.

"Az Egyesült Államoknak és Észak-Koreának maga mögött kell hagynia az ellenségeskedéssel teli múltat, és új fejezetet kell nyitnia a kétoldalú kapcsolatokban" – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsong Unnal közös sajtótájékoztatóján vasárnap a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben.

Az amerikai elnök nagyszerű barátságnak nevezte a Kim Dzsong Unhoz fűződő viszonyát, amikor a két vezető  a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetből néhány pillanatra észak-koreai területre lépett.

Az észak-koreai vezető bátor döntésnek nevezte, hogy  Trump átlépett  Észak-Koreába, hangoztatva: "Magunk mögött hagyjuk a múltat, és a jövőt építjük".

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.