Obama augusztus végén, republikánus ellenfele, John McCain szeptember elején válik hivatalosan is elnökjelöltté, ekkortájt nevezik meg alelnökjelöltjüket is. Onnantól pedig már fogadni sem érdemes, mi lesz. Obama minden nemzetközi népszerűsége ellenére szenved, a közvélemény-kutatásokban nem tud jelentős előnyt szerezni - pedig látszólag minden neki segít. Hét és fél Bush-év után az amerikaiak kétharmada gondolja, hogy a jelenlegi kormány szakmai értelemben megbukott. A háborút már a republikánusok jó része is ellenzi; a gazdaság a clintoni időkhöz képest romokban; semmit nem sikerült elérni a zuhanó színvonalú közoktatás vagy a lakosság jó részét sorsára hagyó egészségügy terén. Tovább nyílt a társadalmi olló, Bushék és a kormány tekintélyét durván megtépázta a Katrina hurrikán utáni totojázás. A szabadságjogok megnyirbálása és nem utolsósorban a folyamatos erkölcsi alapú politizálás szinte soha nem látott mértékben osztotta meg a társadalmat.
Tiszta energia
A híresen liberális kaliforniai San Francisco majdnem színtiszta demokrata, Obama támogatottsága szinte egyöntetű - talán itt látszik a legjobban, mik stratégiájának az erős és mik a gyenge pontjai.
Erősségei közt szokás említeni azt a várakozást, hogy az illinoisi szenátor végre szakítani fog a washingtoni status quóval, friss erőként érkezik a Fehér Házba, ahol senkinek sem lesz lekötelezettje. Az anyagi bázisát nem néhány gazdag mecénás, hanem milliónyi átlagpolgár jelenti, akik az interneten, apránként adják össze az irdatlan kortespénzt (csak eddig majdnem 350 millió dollárt). Így aztán Obama nem tartozik egy nagy érdekcsoportnak sem, amelyek eddig megakadályozták a komoly fordulatot. A kampány két kulcsszava, a remény és a változás, egyaránt a kisembert célozza.
Például David Trotman San Franciscó-i taxisofőrt. David éjszakánként dolgozik, de több mint egy éve minden szombaton már délben felkel, hogy az Embarcadero vásárcsarnok mellett pénzt gyűjtsön, lajstromba vegye a demokrata választókat (aki nem iratkozik fel előre, itt nem szavazhat), és hirdesse a demokrata igét. Ma egy negyvenes házaspár és egy tizenéves lány is segít neki. Egy vasalódeszkából (Amerikában gyakori kampányeszköz), egy fürdőszobai spanyolfalból és néhány zsinórból standot rittyentenek, zászlókat és jelszavakat aggatnak rá, majd pólókat, matricát, jelvényeket és kérdőíveket pakolnak ki. Trotman a vásárló, fényképező, kavargó tömeghez intézi szavait: "Regisztráljanak a választásokra! Itt lehet regisztrálni a választásokra! Barack Obamának a te szavazatodra is szüksége van!"
A taxisofőrnek nincs köze a hivatalos kampányhoz, de pont neki és a hozzá hasonlóknak köszönhető, hogy az Obama-mozgalom elképesztő regiszterben mozog San Franciscóban. Már az sem semmi, ahonnan indultak: egy januári felmérés szerint a helyi demokraták már akkor hatszoros túlsúlyban voltak. A város ötven éve nem választott magas hivatalba republikánus jelöltet. Az innen Washingtonba küldött Nancy Pelosi, a washingtoni alsóház elnöke sokadik terminusát tölti, általában 80 százalékkal nyer. Most Obama is bízhat ugyanebben az arányban, minden második ház ablakában ott díszeleg egy-két demokrata választási poszter, és ez a város az elnökjelölt egyik legfontosabb pénzügyi bázisa is - bár csak 800 ezren lakják.
Szépen fogynak Trotman kétdolláros matricái és jelvényei, a 10-20 dolláros pólók. Obama nemcsak politikai sikersztori, hanem pénzzé tehető márka; a nemzetiszínű "O" jel ma már majdnem ugyanolyan könnyen felismerhető, mint mondjuk egy sportszergyártó logója. Az aktivisták vállalkozók is. Megveszik a hivatalos obamás termékeket, gyártanak hozzá saját verziókat (licenccel is, anélkül is), és továbbadják profittal. A haszon egy részét adományként visszacsurgatják a kampányba. Trotman állítja, nem ebből fog meggazdagodni, de néhány ezer dollárt összeszedett magának is meg a kampánynak is.
Egy láthatóan jómódú fehér férfi legalább 50 dollárt költ. Trotman megpróbálja rávenni, hogy készpénzzel is támogassa a kampányt, de a férfi hárít. "A múlt hónapban adtam 1000 dollárt, és azzal kimerült a keretem." Mindenki fejenként legfeljebb 2300 dollárral támogathatja a jelölteket - augusztus végéig, amíg a Demokrata Párt jelölő kongresszusa Denverben hivatalos elnökjelöltté nem szavazza Obamát. Jogilag akkor ér véget az előválasztás, és kezdődik a végső kampány, amihez személyenként újabb 2300 dollárral lehet hozzájárulni. A fekete szenátor átlépheti az 500 millió dolláros büdzsét, amivel minden idők legdrágább választási kampánya lehet az övé.
"Adnék többet is, de egyelőre nem szabad", árulja el a vásárló kedvű ember. "Tudja, elég siralmas a helyzet. Az olajbizniszben utazom, dolgoztam Szaúd-Arábiában, Irakban és Egyiptomban. A pénzünk még jó nekik, de nagyon utálnak minket arrafelé. Ezért támogatom Obamát. Mert úgy kell onnan elkotródnunk, hogy közben nemcsak a Közel-Keletet, hanem az olajat is magunk mögött hagyjuk, és át kell állnunk szépen a tiszta energiára. Ha ezt a főnökeim megtudnák, ki is rúgnának, de a gyerekeim érdekében így kell döntenem." Valóban: a kampánynak igen bonyolult kérdésekre és öszszefüggésekre kellene válaszokat adnia. Az iraki háború vége nem értelmezhető az olajprobléma nélkül, az meg az energiahelyzet drasztikus átgondolása nélkül - és mindez csak a rohamosan romló amerikai gazdasági helyzet kontextusában oldható meg. Ám a férfi, aki mindezt átlátja, kivétel: az amerikai választóknak minderről a szlogeneken kívül édeskevés fogalmuk van.
Fokozatosan gyengülő
John McCain tévés hirdetéseiben azt hangoztatja, meg kell szüntetni Amerika olajfüggőségét, és támogatni kell a megújuló energiaforrások piacát. Szenátorként azonban tucatnyi alkalommal szavazhatott volna a szél- és napenergia-vállalkozások állami támogatásáról, mégis mindannyiszor távol maradt; az ezt célzó törvényjavaslat idén nyáron elvérzett. Közben McCain egyetértett azzal, hogy a nyári utazási szezonra töröljék el a benzin jövedéki adóját, ezzel könnyítsék az olajfogyasztást - és növeljék a keresletet. Párhuzamosan felfuttatná a kínálati oldalt: erőlteti a tengeri olajfúrások támogatását, és agresszív magatartást hirdet a Közel-Keleten, nem utolsósorban az ottani olajtartalékok miatt. Irakban McCain szerint hosszabb távra kell berendezkedniük az amerikai erőknek - úgy, ahogy Európában évtizedekkel a második világháború után is megmaradtak a támaszpontok.
Az iraki háború azonban majdnem önmagában felelős Amerika mostani gyatra költségvetési helyzetéért. Az éves költségvetési hiány 500 milliárd dollár körül lesz idén (ez úgy a magyar 75-szöröse), a teljes adósságállomány pedig hamarosan átlépi a felfoghatatlan, 10 ezer milliárd dolláros határt. A deficit miatt hiányzó összeget államkötvények eladásából (azaz hitelből) teremtik elő, az ebből fakadó inflációs nyomás magas kamatokhoz és lassuló növekedéshez vezet. Amerika tehát javarészt saját hibájából táncol a recesszió szélén, pont akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne a stabilan növekvő bevételekre.
Az olajról való leállás ugyanis, ha komolyan gondolják, irdatlan pénzbe kerül majd. Csak annak a 45 atomerőműnek a költsége, amit McCain építene, százmilliárd dolláros nagyságrendű; az igazi áttöréshez viszont nem 45, hanem 2-300 atomerőmű kéne, meg rengeteg szél- és naperőmű. A teljes energiaszektor átállításához már árcédulát sem érdemes blöffölni, mert teljes nemzeti összefogás, a magántőke és a közpénz együttes ereje nélkül kivitelezhetetlen.
Hogy mégsem kerül komoly hátrányba, azt McCain annak köszönheti, hogy Obama maga sem képes sok konkrétummal kitömni programját. Egyrészt azért, mert a választók valószínűleg őt sem értenék, de nincs is a tarsolyában valódi megoldás - legalábbis eddig nem számolt be róla. A Demokrata Párt rangidősei nemrég kissé kínos közleményben figyelmeztették Obamát, hogy a remény meg a változás szép dolgok, de programpontoknak nem nevezhetők; Ohio állam kormányzója, Ted Strickland a gazdasági kérdések tisztázását kérte számon a szenátortól. "Rengeteg konkrét ötlet és javaslat kell ahhoz, hogy a remény és a változás életre keljen" - mondta.
Obama ministránsai érdemben nem tudtak mit kezdeni a kritikával. Mi több, el is ismerték, hogy Obama személyes népszerűsége nem feledtetheti a választókkal, hogy komoly gazdasági, társadalmi és globális gondokkal kell megbirkóznia annak, aki januárban átveszi a hivatalt. A gazdaságban Obama ígéretei kimerülnek egy kis igazításban az adórendszeren - némiképp emelné a legmagasabb keresetűek adókulcsait. És van még sok jól hangzó, de kevés tartalommal bíró ígéret. Egy példa: támogatná a megújuló energiaforrásokat és előírná, hogy 2025-re Amerika elektromosáram-ellátása legalább negyedrészt megújuló forrásokból származzon. Hogy mindezt pontosan hogyan tervezi, és mit tesz, ha eleinte durván megduzzad a villanyszámla több millió háztartásban, nem tudjuk. Pedig a választók az általánosságokkal nem tudnak mit kezdeni, és a pénztárcájukat nézik a szavazófülkében is.
Irakról is nehéz egyértelmű választ kihúzni Obamából, azzal együtt, hogy ez különbözteti meg talán a legjobban a háborúpárti McCaintől. Ám amikor 2002-ben a kongresszus a háborúról szavazott, Obama még Illinois államban volt szenátor, nem Washingtonban, háborúellenessége tehát nem volt több véleménynél. Amikor később betekintett azokba a titkos iratokba, amelyeket csak a képviselőknek mutattak meg, változtatott az álláspontján, és elismerte, valószínűleg maga is támogatta volna az inváziót. A demokrata jelölt nem nyilatkozik egyértelműen a kivonulásról sem. Hivatalos álláspontja szerint havonta kivonna egy-két hadosztályt, és nagyjából másfél éven belül a csapatok nagy részét hazavezényelné, néhány kisebb terrorizmusellenes alakulat kivételével. De arra nem adott választ, hogy az előre bejelentett módon, fokozatosan gyengülő amerikai haderőt milyen kockázatnak tenné ki ez a módszer, és milyen állapotban hagyná maga mögött a térséget. Annyi viszont bizonyos, hogy az amerikai csapatokat nem vetné be egy esetleges iráni benyomulás megállítására.
A kampányterminológia szerint tehát McCain vérszomjas és pazarló, Obama meg naiv és veszélybe sodorná a Közel-Kelet stabilitását. Hihető megoldást a valódi helyzetre egyikük sem kínál. A választás emiatt könnyen az erkölcsi kérdések és minősítgetések csatájára korlátozódhat. Melyek tárháza gyakorlatilag kimeríthetetlen - és San Francisco és Kalifornia tevékeny részt vállalt ezek felplankolásában is.
Egy kézen számol
Az állam legfelsőbb bírósága az idén kimondta, hogy azonos nemű párok ugyanúgy házasodhatnak, mint heteroszexuális polgártársaik. San Franciscóban az első meleg párokat nagy csinnadratta közepette maga Gavin Newsom polgármester adta össze. Válaszul egy konzervatív tömörülés alkotmánymódosítást kezdeményezett, amelyről népszavazással döntenek majd - november 4-én. Amerikai szokás szerint ugyanis a népszavazást egyszerre tartják a rendes választásokkal. Ezzel megspórolják ugyan a külön voksolás költségeit, de gyakran kisiklatják a választások menetét, mert az emberek hajlamosabbak az ilyen kétbites kérdésekre figyelni, mint a komplex problémákra. Így viszont a politikusok sem kerülhetik el a kérdést. Obama és McCain eddig nem sodródott túl mélyen az erkölcsi kérdésekbe, de várható, hogy megismétlődik 2004, amikor még a demokrata John Kerry is kijátszotta a "Dick Cheney lánya leszbikus" érvet egy tévévitában.
És az abortusz, fegyverviselés, melegházasság hármas csak a kezdet. Az ilyen kérdéseknek megvan az a sajátosságuk, hogy tömegével vonzzák a konzervatív szavazókat az urnákhoz. Még itt, Kaliforniában is elkezdődött a mozgolódás a republikánus oldalon. Amint egy minapi republikánus gyűlésen egy helyi üzletember megfogalmazta: "kezd hányingerem lenni ettől a sok liberalizmustól".
Ezt a gyűlést komoly kutatómunka volt egyáltalán meglelni: a McCain-kampány ezekben a napokban mindössze három összejövetelt kínált a helyi konzervatívoknak. A városban egyelőre irodája sincs a republikánus kampánystábnak, a szimpatizánsok közterületen vagy magánlakásokban kényszerülnek találkozni. Többnyire az utóbbit választják - ha épp nem kampányolnak, inkább megkímélnék magukat a liberális többség szitkaitól.
"Az a baj a liberálisokkal, hogy érzelmi alapon érvelnek" - mondta egy üzletasszony, aki a Szilícium-völgyből autózott fel az összejövetel kedvéért. "Elfogadom, hogy van miért dühösnek lenni, de úgy nem lehet jó döntéseket hozni, ha csak az érzelmeinkre hallgatunk. Az is igaz persze, hogy pont ez a mi szerencsénk: aki érzelemből érvel, azt nem nehéz sarokba szorítani."
De nem voltak pesszimisták. "Többen vagyunk, mint sokan gondolják" - mondta egy copfos, borostás vállalkozó. "Csakhogy sokan, akiknek az értékrendjük szerint igazából republikánusoknak kellene lenniük, valamiért azt gondolják magukról, hogy baloldaliak. El kell érnünk, hogy ezek az emberek átgondolják az álláspontjukat. Nem szabad úgy viselkednünk, mintha valami földalatti ellenállási mozgalomban lennénk." "Én például ki nem állhatom ezt az egész Obama-őrületet" - toldotta meg egy másik. - "Egyszerűen hazudik. Nem tartozik senkinek semmivel Washingtonban? Viccelsz? Mit gondolsz, hogy lehet elnökjelölt egy kezdő szenátorból, akinek nincsen sem háttere, sem tapasztalata, sem kapcsolatai Washingtonban? Hát úgy, hogy a demokrata nagyágyúk, John Kerry, Joe Biden, Ted Kennedy felkarolták. Szerinted nekik milyen érdekcsoportjaik vannak? Mert szerintem legalább olyan erősek, mint McCainnek. Nem véletlen, hogy Hillary elbukott. Õt a demokrata potentátok nem tudták volna olyan könnyen sarokba szorítani."
Hogy Obama báb volna, az a baloldalon senkiben fel sem merül - a republikánusok viszont erősen kételkednek az ártatlanságában. A Grand Old Party elkötelezettjei gyakran hangoztatják azt is, hogy Obama megválasztásával megint egy párthoz kerülne a kongresszus és a Fehér Ház is. (A kormányt az elnök nevezi ki, a képviselőházat pedig ettől függetlenül választják, a két hatalmi ág így gyakran más kézben van.) "Amikor Bush mögött republikánus képviselőház állt, és azt csináltak, amit akartak, olyan folyamat indult el a gazdaságban és a háború terén is, amit még én is katasztrofálisnak tartok" - így a copfos üzletember. "Mikor viszont Bush a demokrata képviselőházzal kényszerült együtt dolgozni, mint a legutóbbi időkben, akkor megvolt az alkotmányos egyensúly. Jó érv McCain mellett az is, hogy Obamának tudna diktálni a sok demokrata matuzsálem, McCainnek viszont nem. De fordítva is igaz ez: az elnököt is jobban ellenőrizhetné egy ellentétes többségű kongreszszus. És ez így jó."
*
A küzdelem lassan leszűkül arra a fél tucat államra (Ohio, Colorado, Michigan, Virginia, Nevada és Új-Mexikó), ahol komoly eséllyel nyerhet bármelyik jelölt. A kampányszakma gőzerővel dolgozik, megyéről megyére, államról államra halad. Amerikán kívül hiába szeretnék sokan azt látni, hogy McCain egyszerűen elvérzik a tarthatatlan érveivel és vállalhatatlan pozícióival - Amerikában ezek az érvek és pozíciók nagyon is tarthatók. A verseny korántsem ért véget: most kezdődik.
