Kína

Változó korban

  • - kovácsy -
  • 2015. május 23.

Külpol

Néhány évente, valamilyen válság, belső konfliktus hatására fölerősödik a nemzetközi érdeklődés Kína jövője iránt: hogyan vonul ki, ha kivonul a kommunista párt a hatalomból, megtörténhet-e ez katasztrofális következmények nélkül stb.

Most a nyugtalanító gazdasági adatok ébresztették föl a nemzetközi izgalmat, miközben bizonyos tények – bizonyos vélemények szerint – éppen arra utalnak, hogy fölösleges az aggodalom.

A felszín, a látszat kétségkívül ezt sugallja: a világ második legnagyobb gazdasága egyre erőteljesebben jelen van a világgazdaságban. A héten például kulcsfontosságú szomszédjával, Pakisztánnal kötött beruházási megállapodást 46 milliárd dollár értékben. A hatalmas projekt központi eleme ­út-, vasút- és csővezeték-építés mint­egy háromezer kilométer hosszúságban az Arab-tenger partján fekvő Gwadar kikötőtől föl, egészen a kínai Hszincsiang tartományig. Kína számára kétségkívül óriási előrelépés az összeköttetés, hiszen kijárata nyílik az Indiai-óceán felé, ezáltal megnő a befolyása főleg Dél-Ázsiában, ami önmagában is geostratégiai siker, ráadásul megkönnyíti a hozzáférést a közel-keleti gázhoz és olajhoz. Ennek pedig óriási jelentősége van, hiszen az ország energiaszükséglete előrejelzések szerint megháromszorozódik.

Így nem meglepő, hogy a kínai terjeszkedés minden irányban erőteljesen halad előre, és beruházásainak kiemelt célpontjai is vannak – Afrika például, ahol 34 országgal tart fenn kapcsolatot. A magyarázat itt is a természeti erőforrások meglétében keresendő, máshol a puszta tőkebefektetési szándék mögött nem látszanak egyéb törekvések. Nagy-Britanniában eddig már 24, Franciaországban 11 milliárd dollárt ruházott be Kína, és nem kerülték el a figyelmét az olyan cégek sem, mint az IBM, a Ford, a Volvo vagy a spanyol Telefónica.

Mindezek egy izmos, terjeszkedő gazdaság képét sugározzák, csakhogy a valóság ennél aggasztóbb képet mutat. A hétszázalékos éves gazdasági növekedés, amit most, a negyedév végén mértek a pekingi statisztikák, európai összehasonlításban persze még mindig lélegzetelállító érték. Csakhogy Kínában, amelyet éppen az ennél nagyobb, sőt majdnem kétszer ekkora mértékű növekedés emelt ki a fejlődő országok sorából, ez – ha egész év­ben változatlan marad a helyzet – a tavalyi
év után megint a leggyengébb növekedési ütemnek számít 1990 óta.

Emlékszünk még azokra a tavaly nyilvánosságra került képsorokra, amelyek a hatalmas kínai „szellemvárosokat” mutatták be. A riasztóan nagy méretű, több tízezer főre tervezett tömbsorokba alig lehetett lakót találni. Ezt a túlméretezett, a gazdaság túlfűtöttségét erőből fenntartó beruházási politika zsákutcájának intő jeleként lehetett értelmezni. Aztán az évek során ezek a beruházások is hasznosultak, a „szellemvárosok” lassan benépesültek, ha jóléti beruházások is vonzóvá tették őket, nem csak az, hogy a legnagyobb városok mellé épültek, így biztosítva hatalmas tömegek számára munkalehetőséget.

Nem arról van szó, hogy a felfutott, kihasználatlan beruházások alapján téves diagnózis született, csak semmi sem igaz a maga szélsőséges mivoltában: sem a pesszimista külső értékelések, sem a hivatalos győzelmi jelentések. Habár a vezetés lépé­sein is érzékelhető, hogy tisztában vannak a megtorpanásból adódó veszélyekkel, és miután a beruházások – és a korlátlan mennyiségű kivitel – útja lezárult, a belső fogyasztás fokozására, a szolgáltatásokra, az ezeken belül lehetséges munkahelyteremtésre kell összpontosítani. Ezen a területen tavaly például a tervezett tízmillió helyett 13 millió munkahely keletkezett.

Mindazonáltal sokan a rezsim végét vizionálják abban, ahogyan Kína fejlődik – és ehhez értelemszerűen hozzáveszik a nyílt elnyomást, amely a mostani elnök, Hszi Csin-ping országlását kíséri. Hszi – aki több ízben is bíráló megjegyzéseket tett Gorbacsovra – nyilvánvalóan a rendszer változatlanságára törekszik. Ezt mutatja például, hogy jelenleg 44 bebörtönzött kínai újságíróról tudnak a nemzetközi szervezetek. Közülük az utolsó Gao Ju, akit pár napja ítéltek hétévi börtönre. A 71 éves újságírónőt bizalmas információk kiszivárogtatásában találták bűnösnek. Állítólag elég magasan pozicionált forrásai voltak, ám a kérdéses szövegben éppen a nyugati média ártalmairól volt szó.

Visszatérve Hszi Csin-pinghez, aligha valószínű tehát, hogy ő lesz az, aki egyfajta fokozatos átmenettel kivezeti az országot a párturalom alól. Minthogy a határok nyitva állnak, sokak számára kézenfekvő megoldás az emigráció. Egy felmérés szerint a jómódú kínaiak közel ötven százaléka öt éven belül el akarja hagyni az országot. A jómódú asszonyok Kaliforniában szülnek, hogy gyermekük már amerikai állampolgárként térhessen haza velük Kínába.

A kevésbé jómódúak pedig egyre inkább illúzióikat vesztik. Az elmúlt két évtized fellendülése tízmilliók életlehetőségeit javította, még ha ezért meg is kellett fizetniük a kiegyensúlyozott családi kapcsolatok, a biztonság hiányával. A reményeknek most végük, a növe­kedés lassulása végső soron az életszínvonal változatlanságában lesz érzékelhető.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában, hogy immár felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.