Vizet a szökőkútba!

Mindössze egyetlen megszerzett mandátumon múlik a történelmi lehetőség, hogy a március 23-i általános választás után megbuktassák a 12 éve kormányzó Benjámin Netanjahut – aki az utolsó követ is megmozgatja, hogy a demokrácia legalapvetőbb szabályait felrúgva leválthatatlan maradjon.

Nyolc párt fogott össze a trónfosztásra: a centrista Van Jövő (17 képviselővel), az ugyancsak centrista Kék-Fehér (8), a szociáldemokrata Munkapárt (7), a jobboldali liberális-nacionalista Izrael a Hazánk (7), a jobboldali exlikudisták Új Reménye (6), a baloldali liberális Merec (6), a jobboldali telepespárti Jobbra (6 képviselői hely a 7 megszerzettből) és az arab iszlamista Raam (4). Együtt 61 helyük van a 120 fős Kneszetben – senki sem nyúlhat mellé a szavazáskor…

A Van Jövőt vezető, és mellesleg magyar gyökerű Jair Lapid, noha tanulási gondjai miatt nem sikerült leérettségiznie, elképesztő bűvészmutatványt hajtott végre, amikor ezeket az egymástól gyökeresen különböző ideológiát hirdető pártokat nem csak egy asztalhoz ültette, de még szövetséget is kovácsolt belőlük.

Nem mindig az iskolai stréberek a sikeresek az életben. Lapid először újságírói karriert épített, állandó rovatai mellett a legnépszerűbb péntek esti show-t is ő vezette, bestsellereket, színdarabokat, dalszövegeket írt, majd a politikában is bizonyított. Amatőr bokszoló, nem zavarja az sem, ha az első menetben a földre kerül: feláll, megrázza magát és – most legalábbis úgy tűnik – a végén kiütéssel győz. Izrael történetének legszínesebb kabinetjében 19 jobboldali, 25 centrista, 13 baloldali és 4 arab mandátum lesz; kormánykoalícióban most először szerepel arab párt. Nyolc női miniszter lesz, ez több mint amennyi az előző Netanjahu–Ganz-kormányban volt, és több benne az exegyenruhás is: 6 volt főtiszt, illetve tábornok lesz része a Netanjahu propagandagépezete által „veszélyesen baloldalinak” titulált kormánynak.

Bibista sófárok

E kormány létrejöttéhez Lapid Izrael valódi szülőjének bizonyult: a ciklus első felére lemondott a miniszterelnöki hivatalról a mindössze 6 mandátumot hozó Naftali Bennett (Új Remény) javára, hogy ezzel megmentse a szétszakítástól gyermekét, a választások végtelen sorában vergődő országot. A pártok körében is minden ellentétet felülírt a közös cél: kiakolbólítani a Netanjahu családot a Balfour utcai rezidenciából, és visszaállítani az ország működőképességét – véget vetni a választások végtelen sorozatának és a patthelyzetnek; legyenek végre nem csak a kormányfőtől függő, szakszerűen eljáró miniszterek és minisztériumok, legyen költségvetés, és érjen véget a politikai káosz. Amnon Abramovics, a 12-es Csatorna nevű kereskedelmi tévé politikai szakértője szerint Netanjahu elérte, hogy folyamatosan választások legyenek mindaddig, amíg vagy Izrael végleg fel nem számolja magát, vagy meg nem szüntetik az ellene zajló korrupciós pert. A felelősebb politikusok pedig a koalíciós egyezménnyel végre bebizonyították, hogy bármennyire is szeretik a saját kis pártjukat, még jobban szeretik Izraelt, s az ország érdekeit négy választás után a saját személyes becsvágyuk elé tudták helyezni.

 

Lerendezték: Bennett és Lapid a Kneszetben
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ez lehet most az egyetlen olyan koalíció, amely fontos törvényeket is keresztül tud vinni a Kneszetben. A másik arab párt, a 6 képviselői hellyel rendelkező Közös Lista ellene szavaz, mert szerintük Bennett sem jobb Netanjahunál, náluk maradt a szokásos maximalista nihilizmus. Az ultraortodoxok, a Likud és az ultrajobboldal pedig továbbra is Bibi, vagyis Netanjahu foglya, ők csakis vele alkotnának kormányt, ha ehhez elegen lennének, különben meg jöjjön az ötödik, hatodik, tizedik, századik választás.

Paradox módon Netanjahunak is köszönhető ez a nemzeti nagykoalíció, mert hatalma védelmére ő legitimálta az arab pártot, hogy szükség esetén akár csak a külső támogatásukkal kisebbségi kormányt szavaztathasson meg. Ám az általa létrehozott Gólem, a Vallásos Cionisták ultrái nem engedték, hogy arab szavazatokkal kerüljenek kormányra – ez nyitotta meg az utat Lapid kormányalakítási kísérlete előtt.

A Netanjahu-kérdés kettészakította a jobboldalt. A Maariv című lap szerzőjét ez egyenesen a Sztálin halála utáni baloldali szakadásra emlékeztette – 1956-ban kibucok robbantak szét, mert lakóik egyik fele továbbra is úgy vélte, a sztálini irányvonal a fény a népek számára, a másik fele viszont megértette és elfogadta a Hruscsovnak a XX. kongresszuson elmondott híres beszédét.