Simon Tamás: Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak
Kevés nagyszerűbb dolog akad ezen a világon, mint az éjszakai csillagos eget bámulni – pláne, ha az ember tudja is, mit lát odafenn.
Kevés nagyszerűbb dolog akad ezen a világon, mint az éjszakai csillagos eget bámulni – pláne, ha az ember tudja is, mit lát odafenn.
Mind ismerünk olyan embereket, akik egy udvariassági kérdésre – hogy vagy? – igyekeznek valódi választ adni.
Kakukktojás a minimalizmus úttörő zeneszerzőjének életművében ez a darab: 1993-ban született egy balett-társulat megrendelésére, akkor még csak zongorára.
A február a szerelem hónapja, feltehetően azért, mert ez ér véget a leggyorsabban.
Immár 11. alkalommal rendezik meg a Cseh Filmkarnevált, amely ismét a múlt év legsikeresebb és legérdekesebb alktásaival várja a nézőket.
Pokorny Lia hívta fel a figyelmet a színháztörténeti jelentőségű villa állapotára.
A film számunkra eminens módon fontos, hiszen a Pannónia Filmstúdió aranykorában készült és nekik is köszönhető, hogy a mű kreatív-vizuális szempontból is maradandónak bizonyult.