Kultúra

menny és pokol, beatboxolnak a tündérek. Éjszaka éjszaka hátán. Már a Hold sem a régi.

Volt már tagja bluescsapatnak, dzsesszkvintettnek, baszk varietécsoportnak, énekelt bárokban és a Montmartre utcáin éppúgy, mint a Mont Blanc tetején. Az utóbbi évek egyik jelentős francia felfedezettje a múlt héten Budapesten lépett fel, akkor beszéltünk vele.

Az ösvény, amelyet hajdan Leonard Bern­s­tein, Lukin László és mások kezdtek kitaposni, mostanra főútvonallá szélesedett: a zenei ismeretterjesztés ma már sokak által kedvvel gyakorolt, változatos műfaj.

„Ha meggondolom, hogy majdnem ötven éve, hogy utoljára találkoztunk, hálásnak kell lennem sorsom iránt, hogy Magyarországot lebukásom után elhagytam… Remélem, hogy Te is csak külsőleg öregedtél meg, mint én. Még ma is emlékszem, hogy nyolc év előtt, amikor Budapesten voltam, egy óráig fel és alá mentem a Pozsonyi út 1. előtt és nem tudtam rászánni magamat, hogy meglátogassalak, mert elrettentett, hogy nem leszünk képes egymásra úgy gondolni, amilyenek voltunk a 30-as években” – írja 1985. április 24-én Gyarmati Fanninak az élete javát Alfred Reynolds néven Londonban töltő Reinhold Alfréd.

Hosszú évek össznépi tapasztalása szerint a nyár kimondottan káros hatással van a televíziózás színvonalára.

Tizedik alkalommal készített előadást egy tagjának magánéletéből a „legendás Horvai–Máté-osztály”. Idén az AlkalMáté Trupp a Katona színészét szedte ízekre. A fájdalmasan őszinte előadás után magánélet és színház kapcsolatáról, hűségről, ivanovi alkatról és útkeresésről beszélgettünk.

Dörner György tragikomikus igazgatói működését értékeljük az új Narancsban.