Kultúra
Szélsőségek sodrásában
Az undergroundnak tavaly is jó éve volt: a lengyel black metal világuralomra tört, Amerika pedig az ügyes követőkről szólt.
A tökéletes befejezés
Két nappal 69. születésnapja és legújabb lemeze megjelenése után, január 10-én, hajnalban elhunyt David Bowie.
Nem vágynak főszerepre
A Magyar Színházi Társaság várhatóan elfogadja, hogy Magyar Attila legyen a POSZT ügyvezetője, ám a béke törékeny a két színházi szervezet között.
A civil mint szitokszó
Amikor anya és fia az összecsapás hevében ilyeneket vág egymás fejéhez, hogy az egyik, a színésznő „rutinos iparos”, aki „szar darabokban” játszik, az anya pedig felbőszülten azzal sértegeti a fiát, hogy „te még egy bohózatot sem tudnál megírni, te civil”, kiderül, hogy a civil a legnagyobb sértés.
Szökés a kolostorból
A távoli jövőből, Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték című nagyregényének utópisztikus világából visszatekintve a 20. század első fele a történelem legsötétebb korszakának látszik.
„Akkorát kaptál a pofádba, hogy kétszer is meggondoltad” – Michael Keaton filmsztár
Friss lapszámunkban a Spotlight című film sztárjai és a The Boston Globe újságírói beszélnek a pedofil papok leleplezéséről. Micheal Keaton azonban pályafutásáról és Batmanről is mesélt – kimaradt jelenetek csak itt, csak online.
Varnus Xavér: „Orbán megfejtette a képletet”
Az orgonaművésszel Berlinbe költözése apropóján készítettünk interjút. A politikát persze nem kerülhettük ki – ízelítő a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsból.