„Nekünk ez csak hobbi, szerettünk volna valamit közösen csinálni, először ajándékba kaptunk egy kezdő tanfolyamot, majd annyira megszerettük, hogy már lassan egy éve járunk ide” – mondja Kata, miközben az utcai cipőjét egy csinosabb darabra cseréli. Nemsokára kezdődik a táncórája, amire a párjával együtt érkezett. „Nem kötelező ilyen cipőben táncolni, a lényeg, hogy kényelmes legyen. Én is csak próbálkozom a magassarkúban való táncolással, de csak a tanfolyamon. Egyelőre még nem merünk elmenni nyilvános helyre táncolni” – folytatja a fiatal lány, miközben a mellettünk lévő tükrös teremben épp lázasan tanulja egy kezdő csoport a csacsacsa alaplépéseit.
„Angol és bécsi keringő, tangó, slowfox, quickstep, rumba, csacsacsa, szamba, jive, pasodoble, rock and roll, salsa – ezekkel mind foglalkozunk valamilyen szinten, és mindegyiket jól lehet hasznosítani egy esküvőn vagy báli eseményen” – sorolja a választékot Tóth Attila, a 20 éve működő Kék Duna Tánciskola vezetője. Ide sok olyan pár érkezik, akik kifejezetten az esküvőjükre szeretnének megtanulni táncolni, de az általános tudás mellett gyakran konkrét koreográfiát kérnek.
A kamaszoknak ciki
„Kezdő táncosoknál főleg az szokott probléma lenni, hogy rágörcsölnek arra, hogy ne rontsák el a lépéseket, ezért nem lesznek természetesek a mozdulatok. De idővel megszerzik a szükséges magabiztosságot, és utána jöhetnek a bonyolultabb táncok, a jive és a szamba, ami a tempója miatt nehezebb” – magyarázza Tóth Attila, aki szerint Budapesten nagyon sok a tánciskola, de kevés olyan akad, amely hosszú ideje működik és sokfajta tánccal foglalkozik. „Tíz-húsz évvel ezelőtt kevesebb iskola volt, ma már nagyon szétaprózódnak a jelentkezők, olyan is előfordul, hogy hat fővel indul el egy tanfolyam, bár nem tudom, ez mennyire rentábilis” – állítja Kovács László, egy másik tánciskola, a Táncláz vezetője. Náluk más tánciskolákkal együttműködve nemcsak a fent említett táncokat oktatják, de a fennmaradás érdekében hastáncot és zumbát is meghirdetnek. Viszont a mambó és a diszkó kikoptak az iskolák kínálatából, az évek során kegyvesztetté váltak a táncolni vágyók körében. Egyéni igényekkel a legtöbb tánciskola foglalkozik, egyéni koreográfiák betanítását, szalagavatóra való felkészítést és személyre szabott magánórákat is vállalnak.
| ||
„Hozzánk leginkább a harmincas, negyvenes éveikben járók jönnek, de idősebb tanítványaink is vannak. A kamaszok azonban teljesen hiányoznak, bár elég hasznos tudást ad az ismerkedéshez, hiszen aki megtanul pár alaplépést, az jobban tudja koordinálni a mozgását és a társastánc keretében azt is elsajátítja, hogy hogyan kell bánni a táncparketten a másik nemmel” – mondja Tóth Attila.
„A kamaszoknak ciki a tánc. Nálunk vannak gyerekcsoportok, de a tizenévesek teljesen elmaradnak, csak az egyetemisták kezdenek el maguktól jönni táncot tanulni, amikor az egyetemen rájönnek, hogy könnyebb úgy ismerkedni, ha fel tudnak kérni egy lányt” – teszi hozzá Kovács László. Elvétve azért akadnak fiatalabbak, a Kék Dunába olykor testnevelés óra keretében járnak a tanulók.
Nagy harc volt
„Nagyon hiányolom az iskolai oktatásból a kötelező társastáncórákat, mert szerintem fontos lenne, hogy a kamaszok megtanuljanak viselkedni az ellenkező nemmel. A mindennapi testnevelés keretében igazán lehetne tartani illemtan, illetve táncórákat is” – véli egy anyuka, aki 16 éves lányát kísérte el a táncórára. A gimnazista lány épp az édesapjával gyakorolja az egyik latin tánc összetettebb lépéseit, és láthatóan nagyon élvezi, hogy egyedüli kamaszként van jelen a teremben. Mindenki más idősebb, negyvenes párok és néhány nyugdíjas korú résztvevő ropja a tükrök előtt. „Nem mindig volt ez így” – jegyzi meg a lány anyukája, miközben arról beszélgetünk, hogyan sikerült elrángatni a gyermekét egy ilyen programra, ahol ráadásul a szüleivel kell lennie. „Nagy harc volt, mert hülyeségnek tartotta a társastáncot. Ez a mi ötletünk volt, az apjával úgy gondoltuk, hogy 16 évesen nem árt megtanulni a társas érintkezés kultúráját” – számol be az anyuka.
„Nálunk ritka módon van gyerekcsoport is, ahová nyilvánvalóan a szülők hozzák a gyereket, általában azért, hogy később versenytáncos legyen a kicsiből. Aztán vannak a fiatal párok, akik esküvőre, vagy egy konkrét bálra készülnek, de sokan vannak, akik csak minőségi időt szeretnének egymással eltölteni” – sorolja Kovács László. „Mi nagyjából 15-80 éves korig mindenkivel foglalkozunk, az idősek főleg a lassabb táncokat kedvelik, de lényegében mindent szeretnek, ha meg tudják csinálni” – mondja a Kék Duna vezetője, ahol nem választják szét a különböző korosztályokat, de ebből nem szokott probléma lenni. A senior hölgyek esetében gyakori, hogy versenyezni szeretnének, ám Kovács szerint ez egyáltalán nem meglepő, hiszen van már a versenytáncban is senior korcsoport, és amatőr-tanár felállás is.
| ||
Fontos a humor
A kezdő órákon általában angol keringővel nyitnak, mert ez egy kevés lépésből álló, nyugodt tempójú tánc, így mindenkinek gyorsan lehet sikerélménye. „Ez nagyon fontos, főleg az elején, mert vannak olyanok, akik gátlásosabbak, nehezen nyílnak meg, de azt szoktam mondani, hogy aki el tudott jönni úgy az órára, hogy útközben nem esett el a saját lábában, az teljesen jó esélyekkel indul” –tréfálkozik Tóth, aki szerint a humor elengedhetetlen eszköz egy tánctanárnál, hiszen azzal lehet a legjobban oldani a kezdeti görcsösséget. Tánctanár beszélgetőtársaink szerint a legnagyobb kihívás nem a tánclépések megtanítása, hanem az, hogy észrevegyék, ha valaki gátlásos, ez azonban egy 20-30 fős csoportban nem egyszerű.
A különböző korosztályok más-más táncokat részesítenek előnyben, az idősebbek a lassú, kevés lépésből állókat, míg a fiatalok főleg a latin táncokat; „A Despacito című számra gond nélkül le lehet táncolni egy szambát vagy egy salsát” – hozza fel példának Kovács az agyonjátszott nyári slágert.
„Igyekszünk otthon gyakorolni, akár videoanyag alapján is, de a hétköznapokban nem nagyon van rá időnk. A komolyabb lépéseket azonban egyre nehezebb a lakásban gyakorolni” – meséli a táncórára készülődő Éva és László. A házaspár immár egy éve jár tánciskolába, ezalatt három tanfolyamon vettek részt. Hasznos hobbiként tekintenek a tánctanulásra, míg egy másik pár, Kata és István számára párterápiaként is működnek ezek az alkalmak. „Nekem nagyon nehéz volt megszoknom, hogy a férfi irányít. Itt megélhetjük a klasszikus férfi-női szerepeket, ez pedig kizökkent a hétköznapokból, kikapcsol” – mondja Kata.
Pártalanul
Akadnak olyanok, akik egyedül iratkoznak be a társastánc tanfolyamra, ők helyben lelnének párra. Rossz hír az egyedülálló nők számára, hogy az általános tapasztalat szerint kevés férfi érkezik egymagában. Párigényeiket ezért érdemes előre jelezni, hogy a tanárok tudjanak keresni számukra valakit. „Sajnos a helyzet az, hogy a hölgyek mindig többen vannak, ezért olykor – ha nem tudjuk előre, hogy párt kell keresnünk – nehézkes partnert találni, de ha előre jelzik nekünk, akkor igyekszünk a haladó csoportból áthívni valakit” – mondja a Kék Duna vezetője. Ezzel szemben a Tánclázban mindig a fiúk voltak és vannak többen. „Mi sem értjük ezt, hiszen mindenki más arról panaszkodik, hogy nem jönnek a férfiak, nálunk ez máshogy van, de nem tudom az okát” – vallja be Kovács.
Bezzeg a szlovákok!
Miután a kellő magabiztosság és tánctudás megvan, felmerül a kérdés, hogy jó, de hol is hasznosíthatom mindezt? Megszólalóink úgy látják, hogy Magyarországon nagy kihívás olyan táncos eseményt találni, ahol bevethetők a tanult figurák. „Rendszeresen hirdetnek meg latinzenés esteket, de az a tapasztalat, hogy csak néhányra mennek el olyan sokan, hogy az élvezhető is legyen. A báloknál sem sokkal jobb a helyzet, több olyan visszajelzést kaptam a tanfolyamokon résztvevőktől, hogyha sikerül is elmenni egy-egy bálba, akkor ott nagyon kevés az olyan pár, akik tényleg tudnak táncolni. Külföldön úgy látom, ez máshogy van. Szlovákiában egy sima esküvőn is sokan táncolnak rendes társastáncokat, mert a szlovákok tanulnak a gimnázium alatt táncolni, de Németországban is azt tapasztaltam, hogy a bálokra mindenki megfelelő tánctudással érkezik” – ad nemzetközi kitekintést Kovács.
„Mi nem járunk el sehová táncolni – árulja el Kata és István –, mivel még nem vagyunk elég biztosak a tudásunkban, még gyűjtjük a bátorságot. Igazság szerint nem is tudjuk, hová lehetne menni.”
