Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.
Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.
A Blue Jasmine (2013) óta Woody Allen (86) pályafutásának leszálló ágában vagyunk ismét.
A Nicholas Wood – Kat Day házaspár 2011 óta együtt készíti erőteljes, hangulatos, néha az elődöknek is emléket állító lemezeit.
Exmostohatestvér a Spinédzserekben, Phoebe szerelme a Jóbarátokban, Hangya, a szuperhős a Marvel-univerzumban, a világ legszexibb férfija a People magazin szerint.
Minden könyve műfaj eladási statisztikáját megdobja, ha bombasztikus kontextusba emelnek egy-egy híres nevet.
A pokolba nem jajongó bűnösökkel teli, alvilági tűztől megvilágított út vezet.
Jennifer Teege is háborús áldozat: nagyapja, Amon Göth volt a płaszówi mészáros.
Sorozatgyilkos bukkan fel Madrid legelőkelőbb negyedében, aki áldozatait a nagy spanyol festő (rém)látomásos műveinek kompozíciói szerint öltözteti fel és rendezi el a tettek helyszínén.
