Interjú

„Párizsban minden volt”

Nagy József „Szkipe” táncos, koreográfus

  • Artner Sisso
  • 2021. december 8.

Színház

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Magyar Narancs: Miért jöttél Jugoszláviából Budapestre a hetvenes években?

Nagy József: Képzőművészeti középiskolát végeztem, grafika szakon Újvidéken, és először Belgrádba felvételiztem, de nem sikerült, ezért jöttem át. Itt viszont lekéstem a felvételit a képzőn, így beiratkoztam egy előkészítő tanfolyamra, ahol rájöttem, nem ilyen rajziskolára vágyom. Próbálkoztam a művészettörténet szakkal is, de szintén nagyon porosnak találtam. Más voltam, mert főleg a zenéből meg az irodalomból indultam ki, Jugoszlá­viá­ban már akkor is hozzá lehetett férni a kortárs lemezekhez, és sokkal több kitekintésünk volt a világirodalom felé a fordításokon keresztül, mint az akkori Magyarországon. Budapesten is megtaláltam azért a zenei közegemet, a Kassák Klubban, a Szabados György-féle műhelyben. Színházba is eljártam, de azt sem találtam túl izgalmasnak, míg meg nem néztem a Stúdió K néhány előadását, amelyekből sugárzott, hogy a színház is megszólalhat kortárs módon. A véletlennek köszönhetem, hogy eljutottam Kecskés András pantomimstúdiójába, a Corpusba, és beálltam egy próbára. Akkor jöttem rá, hogy te jó Isten, nekem van közöm a mozgáshoz, jól érzem magam benne, és rögtön hallom a mozdulatokat. Mindennél többre tartottam és tartom a zenét, de valahogy a hangszeres próbálkozásaim nem sikerültek. Végül a testem lett a hangszer. Viszont nagyon szűkösnek láttam az itteni lehetőségeket, kortárstánc alig létezett. Bár akkoriban jött haza Markó Iván, és láthattam a Győri Balett előadásait, az meg stilisztikailag volt annyira más, hogy nem éreztem a rokonságot vele. Ráadásul ahhoz klasszikus tánctudás kell.

MN: Ezért indultál el Párizsba szerencsét próbálni a nyolcvanas évek elején?

NJ: Mivel jugoszláv útlevelem volt, ez nem ütközött különösebb nehézségekbe. Robbanás volt az a város, felgyorsult az idő az ittenihez képest. Azonnal beiratkoztam Marcel Marceau pantomimiskolájába. Az eladásokat nézve egyik ámulatból a másikba estem. A posztmodern amerikai stílus volt épp műsoron, de Pina Bauscht, Peter Brook-előadásokat, meg butoh táncot is lehetett látni. Párizsban minden volt. Hirtelen a kontakttáncba is belevetettem magam az amerikai születésű Mark Tompkins társulatában.

MN: Tehát megtanultál egy-egy technikát, hogy összerakj belőle később valamit. Mi volt a vezérfonal?

NJ: Kizárólag a kíváncsiság vezetett, arra volt szükségem, hogy képezzem magam, és megtaláljam a módját a feltöltődésnek. Rengeteg kurzusra jártam, ahol gyorsan kiszúrtak a koreográfusok, dolgozni hívtak, tehát rögtön a mély vízbe kerültem. És rá is jöttem, hogy kell még pár év felkészülés. A kortárstánc elsősorban érzék és hallás kérdése, utána persze rá kell dolgozni gyorsított eljárásban. Minden napomat kitöltötte a tánc, reggeltől estig.

 
Fotó: Németh Dániel

MN: Hogyan jött létre az első előadásod?

NJ: Párizsban a próbák után már az első évben kijártam az utcára kis etűdöket előadni, mert nem volt pénzem. Larry Leong thaiföldi táncos-koreográfus épp táncosokat keresett Párizsban a darabjához, és így talált rám. Néztem ki a fejemből, hogy én még nem is táncoltam színpadon. Legyintett és azt mondta: jó ideje figyellek, te táncos vagy. Másnap már mentem is próbára a profi táncosok közé. Na, ott aztán izzadtam rendesen. De végül nem hibáztam, sikerült az előadás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.