A szolnoki pop-rock színtér egyik legérdekesebb és talán többre hivatott zenekara volt az 1985 és 1991 között működő Ippolit Matvejevics. A magyar underground legsikeresebb éveiben álltak elő színházi elemekkel is átszőtt különös produkciójukkal, de megmaradtak ígéretes zenekarnak. Ám az idén megjelent első lemezük, amelynek elég beszédes a címe: Egy sosem volt legenda feltámadása. A kiadás mögött az együttes szövegírója, Pap Béla állt.
Egy híján húszéves a 21. századi magyar filmek talán legmuzikálisabbika, a Pálfi György írta és rendezte, 78 perces Hukkle. Az igazság az, ha 13, 29 vagy 37 éves lenne, akkor is írnék róla.
Szegény Ellie, mindene London és a hatvanas évek, ideálmodja vissza magát a zord jelenből és hopp, már nem is egy vidékről felköltözött szürke egér, hanem ő Sandie, a Swinging Sixties aranytorkú ígérete.
A dark-gothic zenekar évi egy koncertje a hazai underground zenei szcéna nagy eseménye.
A klasszikus amerikai westernben (még a sokat dicsért revizionista változatokban is) szisztematikusan törölték a fekete pisztolyhősöket.
Harmadik nagylemezét készítette el az underground-alternatív hagyományokból építkező zenekar, amelyet a 30Y és az Esti Kornél kiadója karolt fel.
Bár az ötvenkét éves orosz-amerikai csellista a nemzetközi élvonalba tartozik, a magyar közönség még nem fedezte fel.
Jé, hát Elgar ilyet is tud? Minél őszintébb lehetett ez a rácsodálkozás, annál inkább pirulásra késztető is egyben, hiszen a Magyar Rádió zenei együtteseinek mindenszentek estéjén megrendezett koncertje egy deklarált fő művet kínált.
Ha vannak sztárszakácsok, sztárközgazdászok vagy sztárállatbefogók, akkor miért ne beszélhetnénk sztárfilozófusokról is?
Ha valaki évek múltán egy pincéből kerül elő, mindenki, akinek feltűnhetett volna, hogy valami nem stimmel fogva tartója életvitelével, sopánkodik, hogy ó, ha tudtam volna.
