Interjú

„Az emberi élet bizonyítéka”

Thomas Hampson énekes

  • Rácz Judit
  • 2021.11.10 21:00

Zene

Fiatalkorától kezdve elkötelezett dalénekes, és évtizedek óta szenvedélyesen tanítja is a dalirodalmat. Alapítványával, a Hampsonggal hatalmas és változatos anyagot szolgáltat minden érdeklődőnek. Ezerhez közelít az általa énekelt és tanított dalok száma, az operában pedig a hangfajához illő, komplex rosszfiú-szerepeket szereti.

Magyar Narancs: A Lied, azaz a dal az ön híres definíciója szerint se nem megzenésített költészet, se nem zene szöveggel, hanem egy harmadik műfaj. Hogyan tudná ezt a műfajt körülírni?

Thomas Hampson: Egy dal valójában meghívás a saját képzeletünkbe. Egy vers szavakból áll, amelyek érzést, tapasztalatot közvetítenek. Ez hat a zeneszerzőkre, akik a saját nyelvükön olyan világot teremtenek, amellyel a hallgatóra a képzelet metaforájaként hatnak. „Prima la musica e poi le parole”, vagy „prime le parole e poi la musica”: ezek a rossz válaszok egy kérdésre, amelyet nem is kellene föltenni.

MN: Schubert Téli utazása az egyik legnagyszerűbb valaha írt dalciklus. Ön kétszer is lemezre vette, sokszor elénekelte, legutóbb a múlt évben is. A ciklusból számtalan felvétel létezik, Fischer-Dieskau, Schreier, Bostridge – aki könyvet is írt hozzá –, Goerne és sokan mások előadták, nemrégiben a szoprán énekes Baráth Emőke is.

TH: Mezzók is énekelték, Lotte Lehman, Christa Ludwig, Brigitte Fassbaender…

MN: Milyen az ön Téli utazása?

TH: Gyűjtöm a felvételeket és mindenkit meghallgatok, de mindenkinek meg kell találnia a saját útját hozzá. Számomra a Téli utazás nem a fizikai halálról szól, hanem a kamaszkor, az ártatlanság haláláról. Nem úgy, mint A szép molnárlány, ahol a főhős valóban a halált választja. Még Mahler ciklusában, A vándorlegény dalaiban is kérdéses, hogy a legény meghal-e. A 19. századi német irodalomban a halál, a Tod, nem feltétlenül a mai értelemben vett halált jelenti, hanem egy ajtót, egy fejlődési lépcsőfokot, átlépést erről az oldalról, a Diesseitsből a Jenseitsbe, a túlsó oldalra. Ez egy folyamatra, nem a véglegességre utal. A korabeli német irodalomban a természeti jelenségek személyes élményeket reprezentálnak, a történetmesélés mindig nagyon metaforikusan történik. A csalogány például változást – gyakran halált is – jelent, a fecske boldogságot, a galamb tisztaságot.

MN: Szóval az ön Téli utazása nem tragikus?

TH: Nem! Persze elszomoríthatja a hallgatót az ifjú gyötrődése, de itt igazából a jellegzetes korabeli sztoikus sorsmotívummal van dolgunk. Ez a fiatal ember – hogy nő vagy férfi, mindegy is – most szenvedte el az első szerelme elveszítésének katasztrófáját. A sorsa becsapta. Dühös.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk