Interjú

„Az emberi élet bizonyítéka”

Thomas Hampson énekes

Zene

Fiatalkorától kezdve elkötelezett dalénekes, és évtizedek óta szenvedélyesen tanítja is a dalirodalmat. Alapítványával, a Hampsonggal hatalmas és változatos anyagot szolgáltat minden érdeklődőnek. Ezerhez közelít az általa énekelt és tanított dalok száma, az operában pedig a hangfajához illő, komplex rosszfiú-szerepeket szereti.

Magyar Narancs: A Lied, azaz a dal az ön híres definíciója szerint se nem megzenésített költészet, se nem zene szöveggel, hanem egy harmadik műfaj. Hogyan tudná ezt a műfajt körülírni?

Thomas Hampson: Egy dal valójában meghívás a saját képzeletünkbe. Egy vers szavakból áll, amelyek érzést, tapasztalatot közvetítenek. Ez hat a zeneszerzőkre, akik a saját nyelvükön olyan világot teremtenek, amellyel a hallgatóra a képzelet metaforájaként hatnak. „Prima la musica e poi le parole”, vagy „prime le parole e poi la musica”: ezek a rossz válaszok egy kérdésre, amelyet nem is kellene föltenni.

MN: Schubert Téli utazása az egyik legnagyszerűbb valaha írt dalciklus. Ön kétszer is lemezre vette, sokszor elénekelte, legutóbb a múlt évben is. A ciklusból számtalan felvétel létezik, Fischer-Dieskau, Schreier, Bostridge – aki könyvet is írt hozzá –, Goerne és sokan mások előadták, nemrégiben a szoprán énekes Baráth Emőke is.

TH: Mezzók is énekelték, Lotte Lehman, Christa Ludwig, Brigitte Fassbaender…

MN: Milyen az ön Téli utazása?

TH: Gyűjtöm a felvételeket és mindenkit meghallgatok, de mindenkinek meg kell találnia a saját útját hozzá. Számomra a Téli utazás nem a fizikai halálról szól, hanem a kamaszkor, az ártatlanság haláláról. Nem úgy, mint A szép molnárlány, ahol a főhős valóban a halált választja. Még Mahler ciklusában, A vándorlegény dalaiban is kérdéses, hogy a legény meghal-e. A 19. századi német irodalomban a halál, a Tod, nem feltétlenül a mai értelemben vett halált jelenti, hanem egy ajtót, egy fejlődési lépcsőfokot, átlépést erről az oldalról, a Diesseitsből a Jenseitsbe, a túlsó oldalra. Ez egy folyamatra, nem a véglegességre utal. A korabeli német irodalomban a természeti jelenségek személyes élményeket reprezentálnak, a történetmesélés mindig nagyon metaforikusan történik. A csalogány például változást – gyakran halált is – jelent, a fecske boldogságot, a galamb tisztaságot.

MN: Szóval az ön Téli utazása nem tragikus?

TH: Nem! Persze elszomoríthatja a hallgatót az ifjú gyötrődése, de itt igazából a jellegzetes korabeli sztoikus sorsmotívummal van dolgunk. Ez a fiatal ember – hogy nő vagy férfi, mindegy is – most szenvedte el az első szerelme elveszítésének katasztrófáját. A sorsa becsapta. Dühös.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.