Interjú

„Az emberi élet bizonyítéka”

Thomas Hampson énekes

Zene

Fiatalkorától kezdve elkötelezett dalénekes, és évtizedek óta szenvedélyesen tanítja is a dalirodalmat. Alapítványával, a Hampsonggal hatalmas és változatos anyagot szolgáltat minden érdeklődőnek. Ezerhez közelít az általa énekelt és tanított dalok száma, az operában pedig a hangfajához illő, komplex rosszfiú-szerepeket szereti.

Magyar Narancs: A Lied, azaz a dal az ön híres definíciója szerint se nem megzenésített költészet, se nem zene szöveggel, hanem egy harmadik műfaj. Hogyan tudná ezt a műfajt körülírni?

Thomas Hampson: Egy dal valójában meghívás a saját képzeletünkbe. Egy vers szavakból áll, amelyek érzést, tapasztalatot közvetítenek. Ez hat a zeneszerzőkre, akik a saját nyelvükön olyan világot teremtenek, amellyel a hallgatóra a képzelet metaforájaként hatnak. „Prima la musica e poi le parole”, vagy „prime le parole e poi la musica”: ezek a rossz válaszok egy kérdésre, amelyet nem is kellene föltenni.

MN: Schubert Téli utazása az egyik legnagyszerűbb valaha írt dalciklus. Ön kétszer is lemezre vette, sokszor elénekelte, legutóbb a múlt évben is. A ciklusból számtalan felvétel létezik, Fischer-Dieskau, Schreier, Bostridge – aki könyvet is írt hozzá –, Goerne és sokan mások előadták, nemrégiben a szoprán énekes Baráth Emőke is.

TH: Mezzók is énekelték, Lotte Lehman, Christa Ludwig, Brigitte Fassbaender…

MN: Milyen az ön Téli utazása?

TH: Gyűjtöm a felvételeket és mindenkit meghallgatok, de mindenkinek meg kell találnia a saját útját hozzá. Számomra a Téli utazás nem a fizikai halálról szól, hanem a kamaszkor, az ártatlanság haláláról. Nem úgy, mint A szép molnárlány, ahol a főhős valóban a halált választja. Még Mahler ciklusában, A vándorlegény dalaiban is kérdéses, hogy a legény meghal-e. A 19. századi német irodalomban a halál, a Tod, nem feltétlenül a mai értelemben vett halált jelenti, hanem egy ajtót, egy fejlődési lépcsőfokot, átlépést erről az oldalról, a Diesseitsből a Jenseitsbe, a túlsó oldalra. Ez egy folyamatra, nem a véglegességre utal. A korabeli német irodalomban a természeti jelenségek személyes élményeket reprezentálnak, a történetmesélés mindig nagyon metaforikusan történik. A csalogány például változást – gyakran halált is – jelent, a fecske boldogságot, a galamb tisztaságot.

MN: Szóval az ön Téli utazása nem tragikus?

TH: Nem! Persze elszomoríthatja a hallgatót az ifjú gyötrődése, de itt igazából a jellegzetes korabeli sztoikus sorsmotívummal van dolgunk. Ez a fiatal ember – hogy nő vagy férfi, mindegy is – most szenvedte el az első szerelme elveszítésének katasztrófáját. A sorsa becsapta. Dühös.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szergej Tyimofejev orosz költő: „Nem tudom, hogy a kortárs orosz kultúra hogyan fogja túlélni ezt az őrületet”

Idén magyarul is megjelent Replika című kötete, aminek lettországi kiadásához egy üres füzetet is kaptak az olvasók. Az Orbita nevű művészeti kollektíva egyik alapítóját videóköltészetről, kreatív könyvtervezésről, a kétnyelvű irodalomról és az Ukrajna elleni háború miatt megszakadt oroszországi kapcsolatokról is kérdeztük.