Interjú

„Jól öregedett”

Daniel Brühl színész

Film

Első rendezésében, a minap a mozikba került Saját lifttel a pokolba című filmben egy Daniel nevű, híres német színészt játszik. Budapestről, osztrák kiejtésről, a Marvel-filmekről, Dragomán regényeiről és természetesen a Good bye, Lenin!-ről is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hogy kezdődött? Felhívta Daniel Kehlmannt, hogy kérlek, írj forgatókönyvet egy Daniel nevű, Berlinben élő német filmsztárról, aki szerepelt a Good bye, Lenin!-ben, és most épp egy szuperhősfilm meghallgatására készül?

Daniel Brühl: Nem egészen. Tíz éve lehetett, hogy egy tapas étteremben üldögéltem Barcelonában, és egyszer csak észrevettem egy férfit, aki engem bámult. Egyértelmű megvetést láttam a tekintetében. Félig spanyol vagyok, épp azt újságoltam mindenkinek, akinek csak tudtam, hogy végre saját lakásom van Barcelonában, nem az anyámmal kell laknom. Büszkén hirdettem, hogy megérkeztem, hogy igazi katalóniai vagyok, igazi barcelonai lakos. És közben láttam, mennyire irritálom a viselkedésemmel ezt az idegent. Elképzeltem, hogy építőmunkás egy felállványozott házon, aki belát a lakásomba. És miután hónapokon át megfigyelt, egyszer csak odalép hozzám egy tapas bárban. Világos volt, hogy ha ebből egyszer film lesz, annak kamaradarabnak kell lennie, egy bárban kell játszódnia.

MN: A bárba, amiből berlini csehó lett, egy szép napos reggelen egy szuperhősfilm meghallgatására igyekezve belép Daniel, a híres német színész.

DB: Eljátszottam a gondolattal, hogy mi legyek? Építész? Politikus? Rájöttem, hogy semmi mondanivalóm nincs róluk. Jó, gondoltam, akkor legyek én, Daniel, a színész, játsszunk el a saját személyemmel, annak egy változatával. Nekitámadni egy olyan alaknak, mint én – úgy éreztem, ez csodás lehetőségeket rejt magában, már csak meg kell írnia valakinek, hiszen én nem értek az íráshoz. Spanyolországban ráadásul nem igazán volt filmes hátországom. Úgy tűnt, az ötlet elhalt, mígnem, immár berlini lakosként egyik lakásból a másikba költöztem, oda, ahol a mai napig is élek. És az ötlet ismét motoszkálni kezdett bennem. Legyen akkor Berlin! Ezen a ponton felhívtam Daniel Kehlmannt, hiszen az íráshoz továbbra sem értettem. Elhívtam kávézni, és előadtam az ötletemet. Tudtam, udvarias ember, legfeljebb majd megdicséri az ötletemet, és udvariasan nemet mond. Elvállalta. És három hét múlva már küldte is az első forgatókönyv-változatot. Nagyon jót tett a filmnek Kehlmann fekete osztrák humora.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."