Kultúra
150 milliót oszt ki Demeter Szilárd a hazai és határon túli könyvkiadók között
A Petőfi Kulturális Ügynökség pályázatára mindössze 10 napig lehet jelentkezni.
Nem tetszik a stúdiónak, hogy Tarantino Ponyvaregény-jelenetekkel kereskedne
Kié az NFT, a stúdióé vagy az alkotóé?
Újabb szerzőkkel bővült a Digitális Irodalmi Akadémia
Műveik ezentúl ingyenesen olvashatók a neten.
Machinált mechanizmusok
Bár erős az apadás, azért lefolyt némi víz a Dunán, amióta legutóbb a Klubrádióról írtunk. És mennyi minden történt, illetve nem történt azóta!
Uszály és slepp
Jeles énekesnő, Anna Netrebko korának egyik kiemelkedő szopránja: őszintén megvallva, sokáig így tekintettem Szonja Joncsevára.
A test tere
Teljes pompájával zuhan rá a historizmus arra, aki ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti épületébe belép.
Pokol és mennyország
Frissen megözvegyült apa és felnőtt fia teniszezik. A srác, akinek könyörögni kellett, hogy az ünnepre látogasson haza, jól tudja, miért üti az apja halálpontosan a kezéhez a labdákat: „Nem akarta, hogy megmozduljak: előbb egy méter balra, aztán le a pályáról, ki a klubból, és már el is tűnök New Yorkból örökre.”
Mi és a bűntudatunk
A 21. század nyugati társadalmai nehezen néznek szembe az elmúlással, ha hosszú ideig gyászolunk, azt egy idő után a környezetünk képtelen empátiával kezelni, elvárják, hogy továbblépjünk, hogy elfelejtsük az egészet.
A róka szomja
A kisgyerekkornak is megvannak a maga egyszerűnek tűnő, mégis bonyolult kérdései. Új társaságban nehéz a beilleszkedés, a nagyobbakkal való játék kiközösítéssel, csúfolódással, elnyomással párosulhat, vagy egyszerűen csak rossz az együttlétek dinamikája.
Élet a rajtkövön
„Ha errefelé mozdulna”
Gyerekeknek szóló lemezeit, könyveit töretlen siker övezi. Az Állati Zenés ABC iskolai segédanyag lett, az Időradírból pedig tévésorozat készült. Most a koncertezés mellett egy Szenes Hanna életéről szóló színházi előadáson dolgozik.