Kultúra

Vérfürdőváros

Új fejezetekkel kibővülve, új források alapján átdolgozva jelent meg az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb és legnépszerűbb történeti munkája.

Tükör és ellentét

Miután a Titán elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban, a filmértők többsége kissé meg volt döbbenve; mintha Julia Ducournau filmje az égből pottyant volna a Riviéra decens közönségének ölébe.

Gomba és gyémánt

A 2011 óta együtt dolgozó művészpáros nem ismeretlen a magyar képzőművészeti szcénában; 2013 óta számos egyéni és csoportos kiállításuk volt, legutóbb a Ludwig Múzeum Slow life kiállításán szerepeltek.

Alvajárók és ágyrajárók

Oh, azok a mi szép, dicsőséges és egyértelmű történelmi bukásaink! Mennyi erőt meríthet belőlük még akár ma is a magyar történeti tudat, no meg kollektív áldozati önképünk! Ezzel szemben mennyire ellentmondásosak és kényelmetlenek a félig-meddig sikeres korszakok.

Rabtánc a lábon

A nézőtérrel szemben vörös bársonyfüggöny, a padlón rózsaszín szőnyeg (látvány: Horváth Jenny és Komesz Borbála). Az első jelenetben az ezüst különböző árnyalataiban járják táncukat a szereplők, ruhájukon a születési dátumukat közlő rajtszámok. A fokozatosan kudarcba fulladó, készakarva nevetséges koreográfia tökéletesen megalapozza az egész előadás hangulatát.

  • Sándor Panka
  • 2021. november 10.

„Jól öregedett”

Első rendezésében, a minap a mozikba került Saját lifttel a pokolba című filmben egy Daniel nevű, híres német színészt játszik. Budapestről, osztrák kiejtésről, a Marvel-filmekről, Dragomán regényeiről és természetesen a Good bye, Lenin!-ről is beszélgettünk Daniel Brühl színésszel.

„Nem igazán értették”

A szolnoki pop-rock színtér egyik legérdekesebb és talán többre hivatott zenekara volt az 1985 és 1991 között működő Ippolit Matvejevics. A magyar underground legsikeresebb éveiben álltak elő színházi elemekkel is átszőtt különös produkciójukkal, de megmaradtak ígéretes zenekarnak. Ám az idén megjelent első lemezük, amelynek elég beszédes a címe: Egy sosem volt legenda feltámadása. A kiadás mögött az együttes szövegírója, Pap Béla állt.

„Az emberi élet bizonyítéka”

Fiatalkorától kezdve elkötelezett dalénekes, és évtizedek óta tanítja is a dalirodalmat. Alapítványával, a Hampsonggal hatalmas anyagot szolgáltat az érdeklődőknek. Ezerhez közelít az általa énekelt és tanított dalok száma, az operában pedig a hangfajához illő, komplex rosszfiú-szerepeket szereti. Thomas Hampsont kérdeztük.